apostol (gör. aposztolosz): A profán görög nyelvben a szó nem annyira egyes személyt, mint inkább küldött csoportot, hajóegységet jelölt. A LXX az Isten küldöttét, a prófétát mondja aposztolosznak. Az úsz-i kv-ekben is elég tág a szó jelentése. Sok helyen Jézus 12 tanítványát jelöli (Mt 10,2; Mk 6,30; Lk 6,13; ApCsel 1,26; 6,2), másutt Krisztus és az Egyh. küldöttére vonatkozik. Pál magát is ~nak mondja (Gal 1,1) és a tizenkettőt is (1,17), de alkalmazza a szót az Egyh. küldötteire is (2Kor 8,23; Fil 2,25). A Lk 6,13: Krisztus maga nevezte ~oknak (aposztoloi) a tizenkettőt (Péter, András, id. Jakab, János, Fülöp, Bertalan, Máté, Tamás, ifj. Jakab, Zelóta Simon, Júdás Tádé, Iskarióti Júdás). Az ~ szó tehát elsősorban feladatot, funkciót jelentett, de csakhamar a megbízatás, a hiv. viselőjére is vonatkozott. Föltételezhetően ott lett belőle először szakkifejezés, ahol zsidók és gör-ök együtt éltek az Egyh-ban, mint pl. Antiochiában, és ahol a missz. tevékenység is erős volt. Később azonban egyre inkább a 12-re és Pálra szűkítették a szó használatát. - Az ap. hiv. értékelésénél azt kell alapul venni, hogy a küldött olyan, mint a küldő, hiszen őt képviseli. Krisztus küldetését és tekintélyét az Atya alapozta meg, az ~okét pedig Krisztus: „Amint engem küldött az Atya, én is úgy küldelek titeket” (Jn 20,21). Ezt a különleges küldetést kezdettől fogva vonatkoztatták Mátyásra és Pálra is. A Krisztus feltámadásáról való tanúskodás hozzátartozott az ~sághoz (ApCsel 1,12), de nem a Feltámadottal való találkozás tett ~lá, hanem Krisztus kifejezett felszólítása a küldetésre. Az ~ok úgy is viselkedtek, mint Krisztus küldöttei és tanúi, s meg is követelték, hogy ezen az alapon fogadják hittel tanúskodásukat (1Tesz 3,13; 2Kor 5,20; Gal 4,14). Ők vezetik az Egyh. lit. cselekményeit, a keresztséget (ApCsel 2,41; 1Kor 1,14), a kenyértörést (ApCsel 20,7), végzik a kézrátételt vagyis az elöljárók fölsztelését (ApCsel 6,6; 8,15-17: 1Tim 4,14; 2Tim 1,6). Nekik van joguk, hogy helyi egyh-at alapítsanak és azt kormányozzák. Ők vezetnek, figyelmeztetnek, ítélkeznek az Egyh-ban (1Kor 5,3-8; 1Tim 1,20). Papi, azaz közvetítő szolgálatuk van Krisztus és az Egyh. között, s úgy tekinthetők, mint Isten munkatársai (1Tesz 3,2; 1Kor 3,9; 2Kor 6,9), s hivataluknál fogva meg is követelik, hogy a hívők engedelmeskedjenek nekik (Róm 15,18; 1Kor 14,37; 2Kor 10,18), de mindig közösségben maradnak a hívőkkel (ApCsel 15,22; 1Kor 5,4; 2Kor 2,6). Az Egyh-nak nem urai, hanem szolgái (Mk 10,44; 1Kor 9,19). Az ~ példakép és az egység biztosítéka (1Kor 4,16; 1Tim 1,6; 2Tesz 3,9; 1Pt 5,3). Az Egyh. az ő hivatalukra épült (Mt 18,18; Ef 2,20; Jel 21,14). A missz. parancs arra kötelezte őket, hogy kimenjenek a világba (Mt 28,18; Mk 16,16; Lk 24,47; ApCsel 1,8). Először a zsidók között hirdették az evang-ot, de a jeruzsálemi zsin. megmutatta, hogy már az 50-es évek elején teljesen kitárták a kapukat a pogányok előtt (ApCsel 15). - Ekkleziológiai értelemben 3 szempontból nézhetjük az ~ok szerepét: hozzátartoznak az Egyh. lényegéhez, igazi hivatalt kaptak és ők a kinyilatkoztatás közvetítői. Az Egyh. kezdettől fogva ~i Egyh-ként értelmezte magát (Ef 2,20; Jel 21,14), bár a hitvallásban kifejezetten csak a 4. sz-tól van ez a kifejezés (D 14). Az igazi Egyh. kérdésében az ~iság mindig döntő kritérium volt az eretnekek ellen. Az egyh. hivatalok jogosultsága is azon fordult, hogy az ~ok valódi hivatalt kaptak-e Krisztustól. Végül a kinyilatkoztatás értelmezése is az ~i közvetítésen áll v. bukik. Krisztus tanításának és művének csak ők lehetnek a továbbadói. - Természetesen mindezen kijelentések mögött az a tény áll, hogy Krisztus valóban az ~okra és rajtuk keresztül alapította Egyh-át. Jézusnak az Isten országáról szóló tanításában az eszkat. célzatot nem úgy kell értelmezni, hogy ő a világ közeli végét várta, s arra készítette elő az embereket; az ilyen nézet szerint az Egyh-at az ~ok alapították volna, miután látták, hogy Krisztus jövendölése nem teljesedik. Továbbá az úsz-i iratokban az Egyh. nem a helyi egyh-ak szövetsége, mint azt a liberális teol. gondolta, hanem egység, ahol a részegyh-ak az egész Egyh-at képviselik és tükrözik. Az Egyh. kezdettől fogva látható, tört. intézmény akart lenni (Krisztus teste), nem pedig valamilyen láthatatlan hit és lelkület közössége. - Az ~ok ennek a látható Egyh-nak az alapját alkotják, különösképpen Péter, az ~kollégium feje (Ef 2,20; Mt 16,18). Az ~ok küldetésében a döntő mozzanat a Krisztustól való kiválasztás és a tőle való küldetés (ApCsel 1,8; Mt 28,18; Jn 20,21). A küldetésnek Krisztus istenemberi valósága ad tartalmat és hatékonyságot. Krisztus mint ember Egyh-ának éltető forrása és kormányzója, s ezt a két szerepét átadta ~ainak, hogy helyette igazi pásztorok legyenek (Jn 21,16) és a sztségeken keresztül a termfölötti életet közvetítsék. Krisztus a hatalmát jog és forma szerint is átadta nekik, mind a vezetésre, mind a keresztelésre, mind az Euch. ünneplésére és a bűnök megbocsátására (Jn 21,16-18; Mt 28,19; Lk 22,19). Az ~i hatalom nem a karizmatikusok szerepéből nőtt ki, mint Harnack állította, mert az ~ság egyszerre hivatás és karizma. Az sem igaz, hogy az ~ok előbb voltak, mint az Egyh. Ők kezdettől fogva a leendő Egyh-at képviselték, s ez az Egyh. az ő tanításuk és kegyelemközlő szolgálatuk által lett valósággá pünkösd napján. De az ~ok mégis a föltámadt Krisztus szemtanúi és az Egyh. alapjai voltak, s ez a szerepük egyedülálló. Ebből a szempontból nem lehetnek utódaik: az ~ok ideje más, mint az Egyh. ideje (Cullmann). De hiv-uk nem merült ki ebben a két kiváltságban. Személyes kiváltságuk volt még a tévedhetetlenség a kinyilatkoztatás közlésében és abban a teljhatalomban, hogy bárhol alapíthattak Egyh-akat. Emellett azonban rendelkeztek azzal a vezetői hatalommal, amelyet át kellett adni utódaiknak: a tanítás feladatával, a papi és kormányzói hatalommal. S valóban gondoskodtak is utódaikról (1Tim 4,14; 2Tim 1,6), és az Egyh. ezeket is úgy tekintette, mint akiket a Szentlélek rendelt elöljárókul (ApCsel 20,28). Már Kelemen p. levele utal erre a tagozódásra: Isten-Krisztus-apostol-püspök (42,1-4). - Ha az ~ok a hatalmat Krisztustól kapták, nem az Egyh-tól, utódaiknak, a pp-öknek a hatalma sem az egyhjogból ered. A személy kijelölésében része van az Egyh-nak, de maga a hatalom Krisztustól jön a sztségen keresztül. Az Egyh. vallja, hogy a hit egész rendszerét az ~ok igehirdetéséből kapta (D 783), s hogy a nyilvános kinyilatkoztatás lezárult az ~ok halálával (D 2021). Az Egyh. csak őrzi, magyarázza, hirdeti és védelmezi ezt az ~i örökséget. - Ikgr. →apostolábrázolások. G.F.

Schlier, H.: Die Zeit der Kirche. 1956. - Schelkle, K. H.: Jüngerschaft und Apostelamt. 1957 - Schnackenburg, R.: Die Kirche im N. T. 1961. - LThK I:734. - BL:79.