Magyar Katolikus Lexikon > K > különítélet


különítélet: a halál beálltát azonnal követő →ítélet, mely eldönti az egyén sorsát az →örökkévalóságban. - A ~ a földi élet lezárásaként ítélet arról, hogy a lélek beléphet-e azonnal a mennyországba, v. tisztulásra van még szüksége, v. →kárhozatra jut (→pokol). - A ~ az erkölcsi rend követelményei szerint történik: bírája Jézus Krisztus, akinek az Atya átadta az ítélet hatalmát, mert ő az Emberfia; „vádlottja” a földi életből kilépett ember, védelmének tanúi mindazok, akikkel a lélek jót tett földi életében, vádjának tanúi azok, akiknek ártott. - A ~ az ember igazságát mutatja meg teljes valóságában, amit már nem tud eltorzítani tévedés v. mások véleménye. A ~ elővételezése a napot lezáró →lelkiismeretvizsgálat s az élet egészét átfogó →egyetemes gyónás. - A ~ek mintegy összefoglalása az →utolsó ítélet, mely a →világ végét követi. - Ikgr. Az óker. műv-ben Ny-on a 4. sz: Krisztus ítélkezik az elhunyt fölött, ill. az üdvözült lelket bevezetik a →Paradicsomba. A bizánci műv-ben ábrázolták először a ~ képeként a lélek megmérését a Szt Mihály által tartott mérlegen. Két változata: 1. a lélek a mérleg egyik serpenyőjében, a rossz (ördög, a lélek rossz fele, rossz cselekedetek jegyzéke) a másikban. 2. a lélek Szt Mihály mellett áll, s az egyik serpenyőben a jó, a másikban a rossz cselekedetei. **

Kirschbaum IV:142.