örökkévalóság: létmód, mely kizár minden változást, tehát nincs kezdete, sem vége, ellentétben az →idővel, melynek lényegéhez hozzátartozik a változás (múlik), ezért a korábban és a később jellemzi. Az örökkévaló el nem múló jelenben (most) birtokolja lényegének teljesen kibontakoztatott, tökéletes gazdagságát. - 1. Az ~ egyedül Isten kiváltsága, Isten „ideje”. a) Az ÓSz Isten ~át az idő fogalmaiban gondolkodva írja le, úgy fogja fel, mint vég nélküli időt. Ezért nincs is külön szava az ~ra, az olam szót használja, mely egyaránt utalhat a múltra és a jövőre. Isten tulajdonságaként El olamot a Ter 21,33 (J) szerepelteti. El olam, 'az örökkévalóság Istene' formailag ugyanaz mint az El saddai és az El eljon. Istennek ez a neve vsz. azt a hitet fejezi ki, hogy Ő öröktől fogva mindig létezett. Az ugariti szövegekben az ott tisztelt El isten 'az évek atyja' nevet viseli, és mint ilyen az öreg isten a fiatalabbnak tartott Baallal szemben. Dán 7,9: Isten az Ősöreg. A Jób 36,26: „kifürkészhetetlen éveinek száma”. Ugyanakkor az olam 'állandóság'-ként is értelmezhető (a szó Karatepe városkapuja feliratában 'az örök Nap [isten]' értelemben szerepel: a pályáját folyamatosan járó és mindig újra fölkelő nap az ~, maradandóság jele). Iz 26,4: az Úr örökké megmaradó Szikla, 60,19: örökké tartó világosság. - Jóllehet Beerseba fontos zarándokhelynek számított Izr-ben (vö. Ám 5,5; 8,14), Istennek ez a tulajdonsága csak Deutero-Izajás óta fogalmazódik meg világosabban. Deutero-Izajás az Isten ~áról nem a nap járása alapján alkotott fogalmat, hanem a történelem Istentől irányított menetét vette alapul. Az Isten örökkévaló Isten, mert Ő a föld alkotója (Iz 40,28), „az első, aki még az utolsók közt is ugyanaz” (41,4; vö. 44,6; 48,12); előtte nem volt isten, és utána sem támad (43,10). A szt szerző tudatában van, hogy ez az örökké megmaradás változhatatlanságot tételez fel (vö. 40,28; Zsolt 90,2; 102,27). Erre a kezdet és vég nélküli létezésre utal az öröktől örökké, ill. a mindörökké kifejezés (90,2; 103,17); ez szorosabb értelemben véve a. m. 'a legrégibb múlttól, az ősidőktől fogva a legtávolabbi jövőig'. A Bár 4,10.20: Isten Örökkévaló néven szerepel. - Már Deutero-Izajást megragadta az az ellentét, mely egyfelől Isten szavának (Iz 40,6), segítségének (45,16), üdvösségének (51,6), igazságának (51,8), irgalmának (54,8) örökkévaló, örök érvényű volta és másfelől a teremtmény mulandó volta közt fennáll (vö. Zsolt 92,8). - b) Az ÚSz átveszi az ÓSz tanítását lényegesebb módosítás, kiegészítés nélkül. A Róm 16,27 a Ter 21,33 és Iz 40,28 kifejezéséhez kapcsolódik; Jak 1,17 Isten változhatatlanságát vallja. Isten örök létének transzcendens voltára utal Pál a korszakok és nemzedékek előtti létet említve (Kol 1,26; vö. 1Kor 2,7): 'még mielőtt a világ beláthatatlan léte kezdetét vette' (vö. Jn 17,24; Ef 1,4). A Krisztus születése előtti utolsó századokban szívesen nevezték Istent a századok királyának (Hénoch könyve [etióp] 9,4; 12,3; Jub 31,13 stb.); e szóhasználat nyomai az ÓSz-ben is fellelhetők (Jer 10,10; Zsolt 10,16; 29,10; 66,7; 93,1; 145,13; Tób 13,7.11: LXX); az ÚSz-ben Pálnál találkozunk vele (1Tim 1,17: az ~ kir-a). A szövegek egy részében az örök szemben áll a mulandóval, és rendszerint az istenire, a szellemire jellemző a földivel, az evilágival szemben (2Kor 4,18; Zsid 9,14 stb.). - 2. A teremtett (emberi) idő felől nézve az ember ~a a halállal kezdődik, →örök élete Isten színelátása v. a kárhozat. - 3. Az ikgr-ban ősi szimbóluma a →pálmafa, a →palmetta és a →toboz. R.É.-**

BL:1370. - Schütz 1993:295.