Magyar Katolikus Lexikon > K > kút


kút (őstörök szó, héb. beér, ajin, lat. puteus): mesterségesen mélyített (ásott, fúrt) víznyerő hely, az emberi élet és az állattenyésztés alapvető feltétele. - 1. A Szentírásban a patakok és ciszternák mellett kétféle ~ból nyerték a vizet: az egyiket talajvíz, a másikat →forrás táplálta. Ez utóbbit 'élő vizű ~'nak nevezték (Ter 26,19; Én 4,15;. Jn 4,11). - A ~ ásásakor énekeltek (→ének), ebben a törzsek vezetői is részt vettek (Szám 21,17). A pásztorok közt olykor vita támadt, hogy kié a ~ (Ter 21,25; 26,18-22). Sok helységnév '~' értelmű, v. előtagja '~' jelentésű: Beer, Beer-Elim, Beer-Lachaj-Roi, Beerseba, Beerot, Beerot-Bne-Jaakan; a Biblián kívül →Bejrút. - A ~ak kb. 20 m mélyek lehettek (→Jákob kútja 32 m mély!); nyílásukat kőlappal fedték be (29,2; Én 4,12: →lepecsételt forrás). Ter 24,16-20; 29,10; Kiv 2,16; 1Sám 9,11: lányok jártak vízért a ~ra. Képes értelemben a ~ a kedves (Én 4,12-15), a feleség (Péld 5,15) jelképe; a szűk ~ az idegen asszony (23,27). Iz 36,16: a saját ~ vizét inni a békét és bőséget jelenti. - 2. A m. hagyományban a bélelés és a vízvétel módja szerint többféle ~ van. a) Legegyszerűbb a bodon ('köböl') v. 'köpüs' ~, melynek bélése kivájt fatörzs. A bodon odvas fából készül. Két félhengeres darabban eresztik le az aknába. Ilyen kutak már a bronzkorban is voltak. A bodon s a köböl szó helynévként is előfordul: Bodonkút, Köbölkút. - b) A csíkász-pákászvilág emlékét őrizte a lápi ~: egy vastag nádszál, vékonyabb végén rézsút elvágva, bütykein (egynek, a legalsónak kivételével) keresztülütve, alul átlyuggatva. A nádat a lápba dugta a pásztor, a pákász, s a lyukakon keresztül szájjal szívott vele a fenéktájról tisztább s hidegebb vizet. A ~ helyét a lápon nádbokrétával jelzi. - c) Sík vidéken régente zsombékkal náddal, sövénnyel bélelték ki az aknákat. A kő és tégla~ak újabbak. A kő~aknak gyakran kávájuk sincs, a ~ szája egy szintben van a talajjal, s így jószág is, ember is gyakran belesett. Az ilyen ~akból a jószágnak horogra v. kötélre akasztott edénnyel (horgas ~ak), a háztartás számára a békák ellen száján szűrővel ellátott kőkorsóval, bugyogával merítették a vizet. E szűrősszájú korsók „járnak a kútra”. - d) Mo-on leggyakoribb a gémes~ volt. Nevét az ágasfán keresztülütött cibakon (csigán) forgó rúdról, a gémről kapta. A rúd hátsó végére koloncot kötöttek, hogy nehezebb legyen, elülső végéhez az ostor (sudár) kapcsolódik. Ezzel emelik ki a kankarékra akasztott vödröt a ~ból. A gémes~ Kínáig és É-Afrikáig mindenfelé megtalálható, már a klasszikus ókorban is ismert volt. - e) A kerekes ~ból hengerre csavarodó kötél v. lánc emeli ki a vödröt. A hengert kallantyúval v. kerékkel hajtják. Ilyen ~at ott készítettek, ahol mélyre kell ásni, míg vizet lelnek. A bodon és gémes ~ inkább sík földre való, ahol a talajvíz közel van a föld színéhez. A könnyűszerrel elérhető talajvíz, vagyis a ~ásás könnyű lehetősége volt egyik magyarázata az alföldi tanyavilág létrejöttének. - Művészi szempontok szerint tervezett →kertekben a ~ közp. helyen állt, a kompozíció súlypontját adta. - Ikgr. Gyakori Mária-jelkép, Mária és gyermeke egy szökő~ mellett (Jan van Eyck táblája, Antwerpen, Koninklijk Museum von Schone Kunsten). A ~ „lepecsételt forrás”, az Istenanya szüzességét jelképezi. - Adelhaid, Szt I. Callistus p., Szt Izidor vt. (testét a kivégzés után ~ba dobták, melynek vize mindmáig gyógyít), Szt I. Kelemen p. (vizet fakasztott), Szt Sebestyén (halála után csatornába dobták), Szt Zsigmond vt. (miután megölték, ~ba dobták) attrib-a. D.K.

MN I:31, 87; II:90. - BL:1084. - KML 1986:199. (s.v. kút, forrás)