Magyar Katolikus Lexikon > K > közvetítő


közvetítő (lat. mediator): tág értelemben két felet egy ügy intézésének idejére összkapcsoló harmadik tényező olyan esetekben, amikor a két fél természete szerint nem tud, vagy nem akar közvetlen kapcsolatba kerülni egymással. - 1. általános, vallástörténeti értelemben közbülső lény az istenség és a világ, vagy az istenség és az ember között. Minden olyan vallásban szerepe van, melyben az istenség személyes létező. A ~ maga lehet: személy, aki az istenek világához tartozik (pl. az istenség küldötte, közbenjáró és üdvözítő), v. ember (pl. Isten embere, próf., kir.); félig személynek, félig valamely magasabb rendű istenség megnyilatkozási formájának felfogott isteni lény, mely az illető istenségnek valamelyik tulajdonságát v. működését képviseli (mint Mesaru, Nigzida, Maat Babilónban, továbbá az eónok és emanációk a →gnoszticizmusban); sőt teljesen személytelen is (pl. az Amesza-Szpenta a →zoroasztrizmusban, a →Logosz Philónál). -

2. a Szentírásban az élő Isten és népe kapcsolatát ápoló személyek, mindenekfölött Jézus Krisztus. - a) Az ÓSz-ben nagyrészt angyalok, tehát égi lények hozzák Isten üzenetét, ők nyilatkoztatják ki és hajtják végre Isten akaratát. A főpap és a papok az áldozat bemutatásánál Istent a nép nevében engesztelik (Lev 1-7). Olykor azonban a kir. is közvetít (pl. Uzija megújítja a szöv-et, 2Kir 23,3). Még inkább ~k a próf-k, amennyiben Isten szavát és akaratát ismertetik meg a néppel. Az egész emberiség üdve szempontjából különleges ~ szerepet kap „Jahve szolgája” (Iz 49,6), aki az igazságot hirdeti a népeknek (42,1-7), és szenvedése, halála kapcsolatos a nép bűnének kiengesztelésével (51-52). Ugyancsak különleges ~ Mózes, bár őt csak az ÚSz és a késői zsidó írások említik ezzel a névvel. - b) Az ÚSz elismeri az angyalok, Mózes és a próf-k közvetítését a régi idők számára, de szerepük elmarad Krisztusé mögött, aki „egyedüli igazi ~ Isten és az ember között” (Gal 3,19; Zsid 8,6; 9,15; s főleg 1Tim 2,5-7). A szinoptikusok, a páli levelek és János írásai megegyeznek abban, hogy Jézus tettével és szavával a teljes és végső isteni kinyilatkoztatást közvetíti. Különleges ~ szerepe van engedelmességének és keresztáldozatának (Mk 10,45; Róm 3,24; 5,9; Jn 3,14-17; 10,11; 12,32; 15,13). Általa kaptuk a bűnök bocsánatát és a kegyelmet (Mk 2,10; Lk 7,47-50; Róm 5,1; 2Kor 5,18; Kol 1,20), ő adja az üdvösséget és az örök életet (Mk 8,35; Róm 5,17; 6,1-10; Kol 3,3; Jn 5,24; 6,40; 17,2), az ő közvetítése fölülmúlja az ósz-i főpapét, hiszen ő maga a Fiú, ezért áldozatának végtelen értéke van. Az Atya őrá bízta az ítéletet is (Mt 7,22; 25,31; 2Kor 5,10; Jn 5,22). -

3. Dogmatikailag az egész krisztológiának és megváltástannak a háttere Krisztus ~ szerepe. Alapvető hivatalos nyilatkozatnak számít I. (Nagy) Szt Leó p. (ur. 440-461) levele a konstantinápolyi Fabianoszhoz. Ez Krisztus ~ szerepét a két természet oldaláról ontológiailag fogja föl. Krisztus egy személyben valóságos Isten és valóságos ember, így benne áthidalást nyert a végtelen távolság a teremtő Isten és a teremtett ember között. I. Leó p. itt a korabeli patrisztikus szemléletet fejezi ki, amely még csak egy részlete a megtestesülés teol-jának. A Fiú a szenvedésnek és halálnak kitett emberi term-et vette fel, s ezzel az emberiség és a teremtett világ szenvedését magára vette, s közvetítése ezen a síkon ment végbe. Az egyhatyák szemléletében Isten emberré levésének az a célja, hogy az ember részesedjék az isteni életben. A gondolat valójában a Fil 2,5-10 kifejtése. Krisztus kiüresítette magát, amikor emberré lett, de mint ember engedelmeskedett az Atyának, s ezzel orvosolta az ember elesettségét, amit a bűn okozott. Krisztus a szenvedésben is kimutatta szeretetét és engedelmességét, s így vezette vissza az embert a teljességre. Ebben a szemléletben a megtestesülés és a kereszt teol-jának ellentéte nem jut kifejezésre. Hasonló a tényállás akkor is, ha a Zsid-ből kiindulva a megfeszített Krisztusban a főpapot és az áldozatot egynek látjuk. Ő nem „valamit” mutatott be áldozatul, hanem önmagát. Emberi léte mint olyan lett az önátadás tette. Így ő a másokért való lét kifejezése, és egyúttal ő az átmenet Isten és az ember között. Ő nemcsak megvalósította az önátadást, hanem ő maga az önátadás. Így vált ~vé, és ez a lényege közvetítésének. Itt is ki van kapcsolva a lét és a történés igazi feszültsége: az ő léte a tett és a tett a lét, s a kettő kölcsönösen egymásból nyerte mélységét. - Ezek alapján adhatunk választ arra a kérdésre is, hogy Krisztus embersége fizikai v. morális hatékonysággal közvetíti-e a termfölötti rendet, amely folytatódik az Egyh-ban és a szentségekben. A fizikai hatékonyságot úgy értelmezik a teol-ok, hogy Krisztus emberi term-ében magában benne van az üdvszerző erő, s ez az erő istenemberi tettein keresztül érvényesül. Embersége a Logosz élő eszköze, s így az isteni term-nek is közvetlen ~je. Embersége egyúttal az a nyitott ter., ahol az Isten és az emberi találkozik, s így minden üdvösség az ő emberségéhez van kötve. Ez annyit jelent, hogy senki sem kerülhet kapcsolatba Istennel, csak az ő emberségén keresztül. A Szentlélekkel való kapcsolat is föltételezi a Krisztussal való kapcsolatot. Az üdvösségnek tört. és közösségi jellegét csak így magyarázhatjuk. Ez az értelme az 1Tim 2,5-nek is, amely az „ember” Krisztust mondja ~nek. De a közvetítésnek ezt a módját nem szabad valamilyen „mitikus fizicizmus” formájában elgondolni a szentségeknél sem. A fiz. közvetítési módot vallotta az alexandriai isk., majd később a tomista irányzat. Az antiochiai hagyományra épült a skotista nézet, amely inkább morális hatékonyságot látott Krisztus emberségében. Krisztus emberi tettei alkalmul szolgálnak arra, hogy a Fiú a maga isteni hatalmával létrehozza az üdvszerző hatást. Itt az isteni tett szabadsága és az üdvösségi esemény személyes jellege kifejeződik, de kettős veszély marad meg: először az Egyh. és a szentségek úgy tűnhetnek föl, mint mellékes ~ eszközök, és így az ember mintegy az üdvtört-en kívül egyedül áll szemben Istennel; másodszor Krisztus embersége nincs igazán bevonva az üdvösség közvetítésébe, s így az űr Isten és az ember között nincs igazán áthidalva. Akkor viszont az üres teret más ~kkel kell kitölteni. - Krisztus emberségének ~ szerepe nem fejezhető ki maradék nélkül sem a fiz., sem a morális sík elemzésével. Itt nincs meg az a létbeli (fiz.) tényező, amelyet egyrészt úgy lehetne tekinteni, mint az isteni hatás átvezetőjét, másrészt mint alkalmat az isteni hatás megvalósulására. Jézus emberségét inkább olyan személyes, tudatos létezőnek kell vennünk, aki a maga módján hitben, engedelmességben, alázatban és szeretetben éli meg az átmenetet a világból az Atyához. Az önátadás aktusában él, és az fiúságának a kifejezése. Így kell rá alkalmazni a patrisztika és a skolasztika által kifejezett fizikai közvetítés képeit. Éppen ez az önátadási aktus az igazi átmenet az isteni és az emberi szféra között. Egyúttal az is kiviláglik, hogy a belső szentháromsági, önmagában és a másikban való lét mennyire a legmagasabb modellje a teremtményi létnek. Az átadott lét az igazi belső jegye Krisztus emberségének, s így igazi helye az isteni és az emberi találkozásának. Ebben az összefüggésben beszélhetünk arról is, hogy Krisztus közvetítésébe az egész kozmosz be van vonva, mint ahogy erről beszél az 1Kor 8,6; 1Jn 2,1 és a Zsid 1,2, s ezekre támaszkodva az egyhatyák. Jézus a közép az Isten és a világ között, de nem térbeli szemléletben. Őt mint személyt kell nézni, aki szabad, szerető engedelmességgel összekapcsolja a kettőt, ezért a világ tört-e csak nála kaphatja meg értelmét és célját. - Így Krisztus közvetítése a foglalata és csúcspontja annak a vallástört. jelenségnek, hogy az emberek mindig ~kön keresztül tisztázták Istenhez való viszonyukat. Maga Isten úgy akarta, hogy az ő és az ember kapcsolata egyben az emberek egymásrautaltságának és egymás közti kapcsolatának alapja legyen. Krisztus itt azért csúcspont, mert benne az Isten Szava lett emberré, s így ő minden üzenetnek és adománynak az összefoglalása. -

4. az üzleti (tőzsdei) életben bróker: a vevőt és eladót kapcsolatba hozó személy, vagy egyikük ügynöke adásvételi ügyletekben. Tevékenységéért megbízási v. ~i díjat számít föl, ami megszabott összeg v. az áru értékének bizonyos %-a. →váltóügynök, →tőzsdeügynök G.F.-Tb.A.

LThK VII:498. - BL:1054. - Tárkány Szűcs 1981:318. - Pearce 1993:76.