Magyar Katolikus Lexikon > K > kórus


kórus (lat. chorus, ném. Chor, ol. coro): 1. antik drámákban a közösség hangja, „kar”. A gör. khorosz eredetileg a 'kultikus tánc helyét', majd magát a 'körtáncot', 'táncdalt', 'a táncosok csoportját' jelentette. Az athéni dráma virágkorában lett a ~ az előadások keretében szereplő együttes beszéd neve. Az attikai drámában a népet képviselte. A khorosznak 11 tagja (khoreutesz) és 1 vez-je (khoryphaiosz) volt. Szophoklész 1 önálló karvez. és 2 félkarvez. alkalmazásával 15-re emelte létszámát. A Kr. e. 7. sz. óta nyomon követhetők a ~líra műfajai (paian, dithürambosz, hümnosz, thrénosz). - 2. az Egyh-ban liturgikus szolg-ot végző énekesek (klerikusok, később laikusok is) együttese: →Schola Cantorum. A szóhasználatot a korai kerség a zsidó istentiszt-ből vette át, ahol körtáncot, majd az énekesek csop-ját (kar) jelentette (→gregorián ének). Az ilyen énekkarok, ~ok egyszólamúak (unisono) voltak. - A többszólamú ~ a Ny-i egyh-ban a 8-9. sz: honosodott meg. A 12. sz. óta laikusok is részt vehettek benne. Női hangokat a 17. sz-tól alkalmaztak, de a szoprán és alt szólamokat még a 18. sz: is többnyire fiúkkal énekeltették. Nagyobb vegyeskarok a 18. sz. végén jelentkeztek. - A 19. sz: a (világi) ~éneklés széleskörű mozg-má fejlődött; dalárdák, énekkarok, ~egyletek alakultak. A ~mozg. hagyományőrző irányzata a 19. sz. →cecilianizmus. A ~ helyet kapott a szimfonikus zenében is (Beethoven IX., Mahler II., VIII. szimfónia). - A m. ~mozg. az 1930-as években elsősorban →Bárdos Lajos hagyományt teremtő közreműködése révén szakított a „Liedertafel”-hagyománnyal, és sajátosan m. dallamvilággal kezdte el reneszánszát; 1934-től az Éneklő Ifjúság mozg., továbbá Bartók Béla és különösen →Kodály Zoltán bontakoztatta ki az eu. hírűvé fejlődött hazai ~mozg-at. A ~oknak (a →közösség és a →zene nevelő hatásának egyesítése által) nagy szerepe van a személyiség formálásában. A ~iskolák tudatosan választják az egész okt. és nevelés sajátos eszközének az éneklést. →Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, →kórus és nevelés. - 3. az építészetben az énekesek számára fenntartott tér (→szentély). A zsolozsmát végző közösségek tp-aiban (szerz-tp., társaskápt. tp., szegyh.) Itáliában a szinte a tp-hajóban lévő főoltár mögött, fr. és ném. nyelvter-en a főoltár előtt kialakított tér, román tp-okban a kripta v. altemplom miatt a főhajónál magasabb szinten. A laikus énekesek, orgona és muzsikusok számára külön →karzatot építettek. **

ZL 1965. II:368. - Zeneélet 1975. (Nagy Olivér: A m. ~műv. 30 éve) - Kardos Pál: ~nevelés. ~hangzás. Bp., 1977. - Onasch 1981:72. - Brockhaus II:341.