Magyar Katolikus Lexikon > K > Kiáltás


kiáltás (lat. clamor): a megszokottnál erősebb emberi hang. Kiváltó oka az →öröm v. →fájdalom, fölfokozott érzelmi állapot (→ujjongás, →gyász), veszedelem, félelemkeltés (harci ~) stb. - A Szentírásban a nagy bűnök ~ként hatnak az ég felé (Ter 18,20; 19,13; →égbekiáltó bűnök); a hívő ~a eljut Isten elé (Zsolt 101,2; 129,1) a szorongatásban (Kiv 2,23; 2Sám 22,7; Zsolt 101,2); csapás idején (Siral 3,56). Krisztus hatalmas ~sal és könnyek között ajánlotta föl magát (Zsid 5,7; →Jézus hét szava a kereszten). **

Kiáltás, Bp., 1936. jan.-febr.: tagegyesületi értesítő. - Megj. havonta(?), össz. 2(?) sz., kézirat gyanánt. Kiadó: a Kat. Munkásifjak Szöv-e. Ny: Vörösváry, soksz. 88