Magyar Katolikus Lexikon > J > jó cselekedet


jó cselekedet: Isten akaratának →szabad akarattal és tudatosan történő teljesítése. Természetes, ha földi célokért történik, természetfölötti, ha Isten szeretete motiválja. - Az erkölcsileg ~ egyszerre föltételezi a tárgy, a cél és a körülmények jóságát. Egy rossz cél még akkor is megrontja a cselekvést, ha a tárgya önmagában jó (például azért imádkozni v. böjtölni, hogy lássák az emberek). - A választott tárgy önmagában rosszá teheti az egész cselekedetet. Vannak konkrét cselekedetek (például a paráznaság), amelyek választása mindig rossz, mert akarati rendetlenséget, vagyis erkölcsi rosszat tartalmaznak. - Tévedés tehát az emberi cselekedetek erkölcsiségét csak a szándék v. a keretüket képező körülmények (környezet, társad. nyomás, kényszer v. szükséghelyzet) alapján megítélni. Vannak cselekedetek, amelyek önmaguk által és önmagukban, a körülményektől és szándékoktól függetlenül mindig súlyosan rosszak tárgyuk miatt; ilyenek a káromlás és a hamis eskü, az emberölés és a házasságtörés. Soha nem szabad rosszat tenni azért, hogy abból jó származzon. - A ~ ismétléséből →erény, sorozatos elmulasztásából →vícium születik. Jutalma a földi elismerés (Mt 6,2). - A ~ értékét a benne megvalósuló áldozat nagysága adja. Ezért a ~ példája Ábrahám (Ter 22) és a szegény özvegyasszony (Mk 12,41). Lelki ~ek a →böjt, az →imádság, az →irgalmasság és a →megbocsátás. Az →örök élet a ~ek jutalma (vö. Mt 7,21; 25,31; 3,10). **

KL II:449. - KEK 1755-56.