🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > J > Jusztina
következő 🡲

Jusztina, Szt (†304): vértanú. - A Cornides-kódex szerint antiochiai pogány pap leánya, atyjától való félelmében titokban keresztelkedett meg. Ezt álmukban angyal adta szüleinek tudtára, akik ezután szintén fölvették a keresztséget. - Egy Ciprián nevű mestert szülei az ördögnek ajánlottak föl. Szerette volna ~t feleségül venni, de hiába. A leány szívét az ördög felzaklatta, ez azonban a kereszt jelében keresett oltalmat. A pokol fejed-e szűz leány, majd szép ifjú képében kísértette meg ~t, de nem tudta eltántorítani. Ezután a gonosz ~t fejfájással, Antochiát döghalállal sújtotta. A boszorkánymesterek jóslatai szerint a vész csak akkor múlt volna el, ha ~ férjhez megy. Ő azonban Krisztust választotta vőlegényének, mire a vész megszűnt. Ciprián megkeresztelkedett, s a pp. halála után ő lett a város főpásztora. Klastromokat épített ~ és társai számára, akikkel együtt lett vt. ~t és lánytársait, nem akarván hódolni a bálványok előtt, forró fürdőbe vetették. Nem ártott nekik. Ezután nyakukat szegték és holttestüket egy hétig ebek harmincadjára hagyták, Isten angyalai azonban megvédték tőlük. - Ü: szept. 26. - Ikgr. →Egyszarvúval ábrázolták (Esztergom, Ker. Múz.). A hazai hagyomány töretlenségét csak az Unicornis patika (Buda, 1687, Debrecen, 1772) igazolja. ~t számos kk. misenaptárunk számon tartja, tiszt-e ikonográfiánkból, följegyzett hagyományainkból hiányzik. Keresztnévül azonban, főleg Hódmezővásárhely vidékén, kálvinisták is szívesen választják, ami nyilvánvalóan a hajdani szakrális névmágiát idézi: a megkeresztelt kislányból legyen védősztjéhez méltó hűséges menyasszony. **

BS III:1281. - Bálint II:300.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.