Magyar Katolikus Lexikon > J > Jézus Szíve-tisztelet


Jézus Szíve-tisztelet: Isten emberré lett Fiának szívét megillető →imádás része a →hüposztatikus egység alapján (→megtestesülés). A ~ben a teremtmény megváltásért adott hálája és dicsőítése fejeződik ki. -

1. Tört-e. A kk-ban már kimutatható bizonyos körökben a kifejezett ~, különösen a „német misztikusoknál” (1250-1350). Elmélkedésük anyaga az Énekek éneke: az Egyh. mint Krisztus jegyese. →Úrnapja és az Euch. lit. tisztelete előmozdította a gondolatot, hogy Jézus újjászületik az ember szívében. A jezsuiták és a karthauziak átvették a ~et, és elterjesztették az Egyh-ban. Eudes Szt János is buzgólkodott ebben. Itt kapcsolódtak be a ~be Alacoque Szt Margit látomásai (1673-75), melyekben Jézus különösen az emberi hálátlanságot fájlalta, s a Szív tisztelőitől engesztelést, a hónap első péntekjén gyónást és áldozást kért. A ~ terjedésében nagy szerepe volt Alacoque Szt Margit gyóntatójának, a jezsuita Colombière-nek (→Kolos, Szt). - A →felvilágosodás, ill. a →jozefinizmus nem kedvezett a ~ terjedésének. Az 1814: visszaállított JT azonban ismét legfőbb tömegpasztorációs programjának tekintette, s a társad. szolidaritás és megbékélés, a szociális megújhodás orvosságaként hirdette meg ~ét. Azóta alig van tp., ahol ne lenne jelen a ~. - Az Egyh. hivatalos lit-ja mindaddig tartózkodó maradt, amíg a ~ teol-ja nem volt kidolgozva. 1765: engedélyezte XIII. Kelemen p. (ur. 1758-69) a lengy. pp-öknek, hogy bizonyos keretek között bevezessék Jézus Szíve miséjét és officiumát. IX. Pius p. 1856: Jézus Szíve ünnepét az egész Egyh-ra kiterjesztette. XIII. Leó p. (ur. 1878-1903) 1899: hagyta jóvá a →Jézus Szíve litániát az egész Egyh. számára. XI. Pius 1928: a Miserentissimus Redemptor enc-ban már összefoglalást adott a ~ teol. alapjairól. XII. Pius (ur. 1939-58) a Haurietis aquas enc-val emlékezett meg a 100 évvel korábban bevezetett ünnepről. - Főünnepe a pünkösd utáni 2. vasárnapot (úrnap nyolcadát) követő péntek (az egyházi év utolsó változó ünn-e). Ezenkívül a ~ ideje minden →elsőpéntek és a június hó (→júniusi Jézus Szíve-ájtatosság).

2. A ~ dogmatikai megalapozása a Szentírásra megy vissza és a hagyomány adataira támaszkodott. Jézus kereszten átszúrt szíve a megváltó szeretet szimbóluma. Ahogy Pál ap. arról beszélt, hogy ne szomorítsuk meg Isten lelkét, úgy lehet szó Jézus engeszteléséről is. - A ~ben magát az Istenembert, magát Jézust ünnepeljük, de úgy, ahogy szívének szeretetét kifejezte. A személyes egység révén Jézus egész embersége az isteni személy kifejezője. Az egyh. dokumentumok szerint a szív nem pusztán jelképe Jézus szeretetének, hanem valóságos emberségének kifejezése, melyet áldozatul adott értünk. A Szentírásban és a hagyományban a szív nem lélektani, hanem az egész embert kifejező fogalom, olyan ősfogalom, amely egyszerre fejezi ki a testi és a lelki valóságot. A testben megnyilvánuló személyesség belső központja, ahol a személyes elhatározások és a külső kapcsolatok megszületnek. Amikor Jézus szeretete helyett a szívét tiszteljük, akkor az elvont fogalom helyett a konkrét valóságra hivatkozunk, és ez egyúttal eszünkbe idézi a megtestesülés titkát is. Jézus Szíve ontológiailag megalapozott szimbólum, mely alkalmas arra, hogy a személyiséget a maga emberségében kifejezze. A szívben nemcsak Jézus emberi, hanem istenemberi szeretetének is jelképét látjuk, amely egyszerre tükrözi az Atya iránti és az emberek iránti szeretetet. Mivel a ~ a szíven keresztül az isteni személyre vonatkozik, azért ezt a latreutikus, vagyis imádó kultusz körébe soroljuk. -

3. A ~ megnyilatkozási formái: az engesztelés, a viszontszeretet, →Krisztus követése és önmagunk fölajánlása. Az engesztelés lényegében bekapcsolódás abba az engesztelésbe, amelyet Jézus mint főpap az Atya elé visz, de az ellene elkövetett sértés jóvátétele is. Önmagunk fölajánlása azt fejezi ki, hogy egyesülni akarunk a szeretettel, mellyel Isten szerette a világot, és minden fáradozásunkat, munkánkat, szenvedésünket ennek érdekében tesszük és viseljük. Kerülni kell, hogy az ájtatosság elszakadjon a teljes Istenembertől, és csak a szívre, mintegy jelképre irányuljon. Szt Margit volt az első, aki a Szt Szív különös oltalmába ajánlotta magát. E fölajánlást később egészen napjainkig jámbor egyének és közösségek, városok és nemzetek követik. XI. Pius p. (ur. 1922-39) az Egyh-at is Jézus Szíve oltalmába ajánlotta.

4. Mo-on a ~ első jelentős barokk emléke a tihanyi bencés tp. oltára (1750), majd a jezsuiták vízivárosi tp-ának képe (1765). A Jézus Szíve-dedikációk főként a 19 sz. végétől tűnnek föl mind gyakrabban: esztergomi egyhm.: Bp. (jezsuiták, Városmajor, 1933), Borostyánkő (1900), Sóshartyán (1906), Besnyőpetőfalu, Csillaghegy, Dunahidas, Malacka; rozsnyói egyhm.: Kismúlyad (1894), Tornalja (1931), Salgótarján, Zagyvapálfalva, Dobódél; kassai egyhm.: Battyán (1719!), Léh (1926!), Tarna (1844), Legyesbénye (1902), Kozma (1904), Kisterebes (1906), Tokaj (1909), Cirókabéla (1912), Hocsa (1912), Lacfalva (1925), Berzék (1936), Pácin (1938), Megyaszó (1950), Arka, Felsődobsza, Kupa, Szemere, Széphalom; egri egyhm.: Bashalom (1893), Edelény (1903), Pusztatenk (1909), Mezőkövesd (1923), Harkányimajor (1924), Serhát (1925), Ágó (1926), Pusztaecseg (1926), Komoró (1927), Sényő (1927), Pereces (1928), Tiszakarád (1928), Görbeháztelep (1929), Hevesiván (1929), Hunyadfalva (1932), Kisgyőr (1933), Borsodnádasd (1934), Martintelep (1934), Szalmad (1934), Tímár (1934), Tapolca (1935), Nagykálló; szatmári egyhm.: Nagytarna (1904), Tiszakerecseny (1912), Csegöld (1919), Tyukod (1935), Kölcse (1941), Hodász (1951); veszprémi egyhm.: Borszörcsök, Csurgó, Darány, Dötk, Drávaszentes, Inke, Nagybajom, Nagykanizsa, Szurd, Vöckönd, Zalaszegvár; székesfehérvári egyhm.: Alcsútdoboz (1907), Kisláng (1908), Székesfehérvár (1911), Érdújfalu (1930), Tác (1932, ma: Krisztus Király), Baross Gábor-telep (1933), Szigethalom (1933), Csepel (1933), Szigetszentmiklós (1934), Kápolnásnyék (1938), Pilisliget (1941), Gárdony (1944), Pesthidegkút (1948), Budafok (1950), Alsósomlyó, Velencefürdő, Nagyveleg, Göböljárás, Baracska; győri egyhm.: Győr (Gyárváros, 1929), Komárom (1937), Csorna (1942), Fertőrákos (kpna); szombathelyi egyhm.: Babosdöbréte, Kőszeg, Szombathely; pécsi egyhm.: Szentandrás (1884), Szakadát (1898, előtte Szt Miklós), Paks (1901, előtte Szentkereszt), Darázs (1902), Laskafalu (1906, előtte Nep. Szt János), Harkány (1908), Pécs (Pius, 1912), Püspökpuszta (1912), Tengelic (1912), Godisa (1928), Ivándárda (1928); váci egyhm.: Aszód (Domony, 1954), Baks, Csólyospálos (1939), Derekegyháza (1921), Dunakeszi (MÁV, 1944), Erdőkertes, Felsőgöd (1924), Gödöllő (kpna), Gyömrő, Hetényegyház (1930), Homok, Jakabszállás (1944), Kiskunhalas (Felsőváros), Kispest, Kunadacs (1969), Kunbaracs (1960), Lakytelek, Monor (Kistemplom), Nagymágocs (Árpádhalom), Nyáregyháza, Pesterzsébet (Szabótelep, 1938), Rákospalota (MÁV-telep, 1935), Soroksár (kpna, 1950), Szelevény (1910), Szentes (kapuc. tp.), Szolnok (1933), Tiszaújfalu (1937), Újpest (kápolna), Vác (Deákvár), Váchartyán, Vecsés (Felsőtelep, 1921); kalocsai egyhm.: Szond (1842), Cservenka (1896), Zenta (1898), Vaskút (1899, kpna), Újfutak (1908), Tavankút, Kucora (1913), Mozsor (1913), Apatin (1932), Baja (1924), Bogyiszló (1935), Horgos (Királyhalom, 1940), Magyarkanizsa, Ósové, Szilberek, Hillye; csanádi egyhm.: Temesvár, Odvas, Nagykomlós, Szeged (Petőfitelep); nagyváradi egyhm.: Miske (1757!), Berettyóújfalu (1905), Bucsatelep (1914), Monospetri (1926), Vésztő; erdélyi egyhm.: Ditró. - Falusi népünk igazában és egészében nem vette lelki tulajdonába, szakrális néphagyományt (eddigi tudásunk szerint) nem sarjasztott, a ~ általában megmaradt a templomi keretekben, apácaközösségekben és a magándevóció világában. Színes megnyilatkozás volt a Kalocsán és Mezőkövesden életrehívott Jézus Szíve-körmenet, ahol különös alkalom nyílt az ünneplő népviseletben való megjelenésre. Részt vett rajta a környékbeli falvak népe is, amit a jezsuiták a hagyománytiszt. érdekében külön is szorgalmaztak. Varga János somogyi juhászember fafaragványainak egyik legkedveltebb eleme a Szt Szív. G.F.-**

Croiset, J. SJ: La dévotion au Sacré Coeur de N. S. Jesus Christ. Dijon, 1689. - Nilles, N. SJ: De rationibus festorum SS. Cordis Jesu et purissimi Cordis Mariae. 1-2. köt. Innsbruck, 1885. - Nix, H. SJ: Notiones theologicae de cultu SS. Cordis. Augsburg, 1886. - Costa: A Jézus isteni szíve iránt való ájtatosság katekizmusa. Ford. Rosetti Gy. Bp., 1888. - LThK 1888. V:1921. - Jézus Szt Szívének isk-jában. Idegenből átd. László Ferenc. Bp., 1922. - Laczika Ferenc: Alacoque Szt Margit. P. de la Colombière Kolos SJ és a ~ eredete. Bp., 1925. (A Szív kvtára 4.) - Jézus Szt Szívének tiszteletőrsége. 6. jav. kiad. Uo. 1926. - Laczika Ferenc: Kegyelmi novena vagyis kilencnapi ájtatosság Jézus szt Szívének tiszt-ére. Uo., 1928. - Szívünk naplója. Jézus Szíve megismerése és imádása. Uo., 1930. - Jézus Szt Szíve tiszt-e. Gyöngyös, 1942. - Müller Lajos SJ: A ~ tört. Bp., 1944. - LThK V:289. - Bálint I:427. - Schütz 1993:180.