Magyar Katolikus Lexikon > I > istenivé válás


istenivé válás (gör. theoszisz), megistenülés: 1. A vallástörténelemben az indiai →upanisádok szerint a megváltott lélek beleolvad a végtelen Brahmába. →Egyiptomban az uralkodók trónra lépésükkor isteni előjogokat kaptak, s Ozirisz temetési szert-ának utánzásával a halott egyesült az istenséggel. A Nílusba fulladást is úgy értelmezték, mint utat az ~ felé. A →misztériumvallásoknak is voltak olyan szert-ai, melyektől isteni erőt vártak. A →gnosztikusok szerint az →ismeret viszi közel az embert az istenekhez. Platón a fil. céljául tűzte ki, hogy az embert az istenekhez hasonlóvá tegye, Plotinosz szerint a boldogság az istenekkel való egyesülés. - 2. Az ÓSz fő törv-e Isten transzcendenciája: előtte az ember csak tisztelettel és hódolattal állhat meg. Az ember istenképiségének (Ter 1,26) fölfelé megvan a korlátja. Aki olyan akar lenni, mint az Isten, abban a gonoszság működik (Ter 3,5.22). A túlvilágra való átvitel (Hénoch, Illés) az Istennel fennálló titokzatos közösség kiteljesedése. Egyébként az ÓSz-ben a közösségnek Istennel fennálló szöv-e alapvető hatással van az egyén sorsára. A próf-k látomása csak előkészület a küldetésre, nem az ~ kezdete (Iz 6,6). - 3. Az ÚSz-ben Jézus Krisztus alakjában, ill. a →megtestesülésben kialakul az ~nak egy sajátos formája: az Ige testté lett, hogy az „isteni természetben részesítsen minket” (2Pt 1,4). „Az Isten Fia emberré lett, hogy mi megistenülhessünk” (Szt Atanáz: De Incarnatione 54,3). „Mivel Isten egyszülött Fia minket részesíteni akart istenségében, magára vette természetünket, emberré lett, hogy az embert istenivé tegye” (Aquinói Szt Tamás). Ezekben a megfogalmazásokban azonban nem istenné válásról van szó. A gör. atyák a kegyelmi hatás kifejezésére használták az átistenülés (theoszisz) szót, de az mindig semlegesebb kifejezés maradt, mint a pogányságban használt istenné válás (theiotész). Szt Pál ap. megfogalmazásában Isten kezdeményezésére az ember üdvössége Jézus Krisztusban valósággá vált, s mindenki elérheti azt hite segítségével (Róm 3,21), amiben benne van a bűnbánat és bűnbocsánat is. A keresztség olyan szt cselekmény, amely a tökéletességet célozza (Róm 6,4-10; Tit 3,12), tehát ez is egészen más, mint a mítoszok istenné válása. János írásaiban a Jézussal való közösség alapozza meg az Istennel való közösséget. Az ősminta az Atya és a Fiú egysége (Jn 10,30). Mi csak analóg módon vagyunk közösségben Istennel (1Jn 1,3), ill. vagyunk és maradunk benne (2,5), de ez mégis valóságos életközösség, s amellett mindenki számára megvalósítható és együtt jár vele az →örök élet reménye. Az ~ jellemző jegyei: Istennek mint teremtőnek és úrnak megmarad az abszolút személyes tekintélye. Jelenlétének eszkat. hatása van, tehát az üdvösségre mutat, nem immanens misztikus eseményre. Benne van a jelen és a jövő feszültsége meg az erkölcsi követelmény. Ebben az értelemben kell a többi úsz-i kijelentést is magyarázni: az Istenből való születést (1Jn 2,29), az →istengyermekséget és az újjászületést, Krisztus magunkra öltését (Gal 3,27) és az új ember kialakulását (Ef 4,24). - A megistenülés kegyelem jellege kizárja az ember önistenítésének ősi kísértését, de mint az ember célja azt is megmutatja, hogy nem emberhez méltó a véges dolgokkal megelégedni. „Deus enim solus satiat”, 'egyedül Isten tud kielégíteni minden vágyat' (Aquinói Szt Tamás). - 4. Az Orosz Ortodox Egyházhoz tartozó ker-ek szüntelenül óhajtják Isten közelségét, egyesülni akarnak Vele. De az eltorzult természetű ember egyedül erre nem képes. Isten emeli magához teremtményét, testet öltve fiában, Jézus Krisztusban. Az Ő áldozata Isten kegyelmének a kinyilvánítása a halandó ember iránt. A közeledés Istenhez és a Vele való egyesülés megvalósul a Szt Euch. adományainak vételében, az istentiszt-eken, imában. A közeledés Istenhez azonban nem jelenti a megismerhetetlen megismerését. Az OOE-ban, hosszú ideig tartó vitát követően ált. elfogadott Szt Palamasz Gergelynek a 14. sz. kezdetén kimunkált misztikus elmélete, mely szerint Isten lényege megismerhetetlen, de megismerhető a Teremtő energiája, amely jelen van mindenhol. Megtapasztalása olyan fény látása formájában lehetséges, mint amilyen fény körülvette Jézust a Tábor-hegyen, s amelyet a tanítványok is láttak. E nem teremtett, öröktől való fény meglátásának előfeltétele a komoly és mély lelki élet. E fény meglátásakor a ker. ember testileg-lelkileg megváltozik, lelki közösségbe lép a Teremtővel, átistenül. G.F.-I.E.

LThK X:704. - Berki 1984:28. - Bulgakov, Sz.: Pravoszlavia. Paris, 1985:308. (Misztika v pravoszlavii) - Schütz 1993:167.