Magyar Katolikus Lexikon > I > intenció


intenció (a lat. intendere, 'irányul' igéből): 1. a filozófiában és az erkölcstanban a létezőkben szunnyadó belső törekvés (tudatos szándék) valamilyen cél megvalósítására, illetve arra, hogy megismerés tárgyai legyenek. A fogalom a sztoikus-újplatonista bölcs-ben jelent meg, ahol az eutonia (a jóra való törekvés) közp. jelentőségű. A tonoszt (vö. tonus mint orvosi kifejezés) ~val fordították lat-ra, amely Seneca szerint nem más, mint a lélek mozgása (motus animi). Az arab és a skolasztikus bölcs-ben a fogalom még nem egységes. Alhazen és Witelo szerint különbséget kell tenni az érzékek, az ész és a megismerés ~ja között, →Avicenna szerint az elsődleges és másodlagos ~ között, ami az első és második lényeggel (úszia) állítható párhuzamba. Aquinói Szt Tamás nem annyira tettet látott benne, hanem aszerint ítélte meg az ~ formáit, milyen tárgyra irányul. Eszerint van érzéki ~, intelligibilis ~ (ami arra irányul, ami még nem ismert, de megismerhető) és ~ intellecta, tehát a megismert dolgok megragadása. Duns Scotus volt az, aki elsőként hangsúlyozta az ~ aktus-jellegét. A kk. megközelítésében az ~ kérdése az ismeretelmélet összefüggésrendszerébe ágyazódott. Az intencionális lét (esse intentionale) itt úgy állt szemben a reális léttel (esse reale), mint az irreális, nem-valós létmód kifejezője. Az anyagi létezők intencionalitása nem más, mint hogy alapvetően megvan bennük a törekvés, hogy megismerés tárgyai legyenek. Érdekes a fogalom későbbi tört-e is. F. Brentano a lélektani jelenségek lényegét abban látta, hogy csak intencionális-értelmi síkon ragadhatók meg, azaz valójában nem léteznek. Innen már nincs messze a materializmus és egyes egzisztencialisták (így Sartre) fölfogása, akik a létet az anyaggal azonosították. Az intencionalitás E. Husserlnél vált közp. kérdéssé. Nem más, mint az a tett, amellyel az ~ mintegy értelmet adott valamely tárgynak. A kifelé nyitott, tapasztalattól függetlenül létező szubjektivitás lehel értelmet mindenbe. Az intencionalitás két pólusa: a formálásra váró anyag (hülé) és az önmagán örökösen túllépő, transzcendáló alany. Az élet szerkezeti elemei az intencionáliák, amelyeket maga az élet teremt maga számára, és amelyekben megnyilatkozik, jelentést ad a dolgoknak, intencionális viszonyokba öltözik (→fenomenológia, →epoché). A késői Husserlnél megjelent a tört. intencionalitásának gondolata is, amely már az istenkérdéshez vezette el. - Az ~ fogalmával a teológia is él, így a dogmatika és a sztségtan a sztségek kiszolgáltatásához ill. fölvételéhez szükséges ~ról tárgyal, az erkölcsteológia arról a szándékról, amely a jó megcselekvéséhez szükséges. →finis operantis - 2. a →szentmise szándéka. **

LThK V:723.