immanentizmus, immanencia-bölcselet: bölcseleti irányzat, amely a világot, a létet belső okaival, immanens módon magyarázza meg (a transzcendens okok, főleg Isten kizárásával). - Elsősorban a materialista bölcseletek tekinthetők ~nak, a 18-19. sz. →mechanikus materializmus és a 19-20. sz. →dialektikus és történelmi materializmus. Előbbi tagad minden anyag-fölöttit, tehát szellemit, de utóbbi is az anyagra vezeti vissza a szellem létrejöttét, s mindkét ágazat elvet mindenfajta világfölöttit. - De ~nak nevezhetők a →panteizmus különböző formái is (pl. Spinozáé v. Hegelé). A materializmussal ellentétben itt szellem-monizmusról van szó, de az abszolút szellem itt is immanens létalapja a világnak. A konkrét dolgok így v. Isten reális létmódjai (Spinoza), v. eszmei mozzanatai (Hegel), de mindenképpen a világ körén belül maradunk. Ez a szellem-monista ~ relativizálja és végessé teszi a végtelent, föloldja mind a véges lét esetlegességét, mind Isten (s az ember) szabadságát. Isten abszolút volta csak úgy marad meg, ha fönntartjuk azt, hogy transzcendens a világhoz képest, lényegileg különbözik attól. Mindamellett beszélhetünk Isten immanenciájáról, tehát arról, hogy - transzcendens volta mellett - benne hat minden történésben, s így jelen van minden dologban. Cs.I.-R.Z.

Nagy Lajos: Spinoza Benedek élete és bölcselete. Debrecen, 1934. - LThK V:629. - Mérleg 1996/4:372. (Hans Jonas: Szellem, természet és teremtés)