Magyar Katolikus Lexikon > I > ikebana


ikebana (a japán ike, 'növényeket ültetni, elrendezni' és bana, 'virág' szavakból): a virágok elrendezésének művészete. - A japán virágműv-ben a 6. sz. óta ismert, de csak a 18. sz: terjedt el. - A virágáldozat szokása a →buddhizmussal került Japánba. A 15. sz-ig e műv-et csak a papok és a nemesek gyakorolták a tp-okban, majd átvette a nép is. Ezzel a virágáldozat eredeti értelme mind jobban elszakadt a vallástól, és a term. és a kozmosz szépségét, harmóniáját ábrázolni szándékozó virágművészet lett. - A növényrendezés szigorú alapformája szerint 3 fő valóságot kell megjeleníteni: a földet, az embert és az eget. A virágrendezés meditatív cselekménye összhangot akar teremteni e 3 tényező között. Ez egyben az ember hivatása, aki az ég és a föld között áll és tevékenységével uralkodik mindkettőn. - A tört. fejlődés során különböző formák alakultak ki, melyekben fölismerhetők az elrendezés alapszabályai. Ezek röviden: bukka - 'virágok Buddhának', 6-14. sz.; rikka - 'álló virág', 14-18. sz.; shoka (seika) - 'odaállított virág' (ti. a teaszertartáshoz), 17-19. sz.; nageire - 'bedobott virág', 17-20. sz.; moribana - 'fölhalmozott virág', a 19. sz. vége óta. - Az ~-készítéshez szükséges anyagok: válogatott növények, virágok, az évszaknak megfelelő cserjék; megfelelő edény (cserép, üveg, fa, fém), gyakran egy kenzan (lemez, melyből szegek állnak ki, ezekre tűzik rá a virágokat), olló, drót, fadarabok, kövek, stb.); nagy nyugalom és idő, s mindenekelőtt szaktudás a tanító v. jó irod. segítségével. - Napjainkban, amikor fokozottan keresik a spiritualitás új formáit, megfigyelhető a Kelet hagyományos elmélkedési formái iránti érdeklődés is. Japán az igazság keresésének sokféle útját () ismeri. Az ikebanát (ka-dó), a zen-út egyéb formáival együtt (csendes ülés: zen-dó, nyíllövés: kyu-dó, tea-szertartás: sza-dó, kardvívás: ken-dó, szépírás: sho-dó) a mindent egybefogó hétköznapi spiritualitás egy részének tekintik. - A „virág útja” a nyugati embert a teremtés új tiszt-éhez vezetheti. Segítheti abban, hogy áhítattal közeledjen a term-hez, meglássa a világ harmóniáját s annak részeként önmagát. **

Schütz 1993:144.