Magyar Katolikus Lexikon > I > idők jelei


idők jelei (lat. signa temporum): 1. a szó szoros értelmében a természet hosszas megfigyeléséből született jelek. Pl. a piros égalja szeles időt jelez, az apró bárányfelhők közelgő esőt stb. - 2. a Szentírásban az Úr Jézus kifejezése Messiás-voltát igazoló →csodáira (→jel). Amikor hitetlen kortársai nem akartak belőlük érteni (Mt 16,4), az Úr ellentétként a természet jeleire hivatkozik: „az ég színéből tudtok következtetni, az ~t meg nem tudjátok fölismerni”. Az ~ sorában az utolsó →Krisztus föltámadása (vö. Mt 16,1-4). - Az ~ Jeruzsálem pusztulására és az idők végére is vonatkoznak. Ebben az értelemben az ~ a hamis próféták, a háborúk, éhínségek, rendkívüli természeti jelenségek stb. (vö. Mt 24). - 3. A II. Vat. Zsin-ot összehívó bullában és a →Pacem in terris enciklikában a 'kor kihívásai' értelemben használta az ~ kifejezést XXIII. János p. (ur. 1957-63). A →Gaudium et spes XIII. szövegtervezetének tárgyalásánál az ~ teol. hangsúlyt kapott. M.-D. Chenu rámutat arra, hogy az egész lelkipásztori konstitúció a mai valóság elemzésére támaszkodik, és az emberi méltóságról, a házaséletről, a kultúráról, a társad. igazságosságról v. a népek szolidaritásáról szóló fejezetek az „~nek” tanulmányozásából születtek (US 205-209). Y. Congar a zsin. 3. ülésszakáról készített jegyzeteiben (Le Concile au jour le jour, 1965, 84) ezeket írja: „Aki az '~' kifejezést használja, bevallja, hogy valamit tanulhat magától az időtől. Igaz, a fogalmat pontosabban meg kell határozni, hiszen bibliai, krisztológiai és eszkatologikus vonatkozásai vannak. De a legfontosabb a kifejezés mögött meghúzódó látásmód. Arról van szó, hogy teljesen elismerjük a világnak, sőt magának az Egyháznak a történetiségét, az Egyházét annyiban, amennyiben a világhoz van kapcsolva (mert különbözik is tőle). A világban végbemenő történések visszhangot keltenek az Egyházban, legalább oly módon, hogy kérdéseket intéznek hozzá. Az Egyház nem tud mindig mindjárt válaszolni a kérdésekre, legalábbis nincsenek 'előre-gyártott' és minden szempontból kielégítő 'recept-válaszai'. Mindebből pedig az a tanulság, hogy nem elégséges a mindenkori leckének egyszerű ismétlése.” - Chenu idézett tanulmányában megjegyzi, hogy a XIII. szövegtervezet kidolgozásakor így határozták meg (teológiailag) az ~t: „Az Egyház kutatja az ~t. Az idő ugyanis jel és szó az Egyház és az emberek számára, minthogy Isten jelenlétére vagy - sajnos - távollétére utal, valamint az ember többé-kevésbé tudatos Istenhez fordulását jelzi. Az idő szavában tehát meg kell hallani az Isten szavát, éspedig úgy, hogy a hit fényében tudatosítjuk az emberek mai szükségleteit és nyomorát, hogy ez a megismerés a gyakorlati szeretetre sarkalljon bennünket.” Sz.F.