István (a gör. Filosztephanosz, 'koszorút kedvelő' név rövidítése, lat. Stephanus): személynév, sok szent, pápa és király, köztük államalapító királyunk neve.

István, Szt (1. sz.): diákonus, az első vértanú. - A 7 diákonus egyike, akiket Jeruzsálemben az ap-ok választottak ki a szegények gondozására (ApCsel 6,5). Vsz. hellén származású volt. „Hittel és Szentlélekkel eltelt férfi” (6,5). A ker. közösségben fontos szerepet töltött be, ezzel magára vonta a zsidók gyűlöletét (6,8-12); a →főtanács elé hurcolták és →Jézus perének folytatódásaként, Jézushoz hasonlóan, hamis tanúk vallomása alapján halálra ítélték (7). Megkövezésekor a tanúk Saul (a későbbi Szt Pál ap.) lábához rakták le ruháikat, és „azon a napon nagy üldözés tört ki a jeruzsálemi egyház ellen” (7,58; 8,1). A megkövezés helye az 5. sz-ig nyomon követhető hagyomány szerint a mai Damaszkuszi kaputól É-ra eshetett; itt Eudoxia csnő baz-t épített (430-440 k.), helyén ma az →École Biblique áll. - Ereklyéit 417 k. találták meg. Rómába vitték, és a S. Lorenzo fuori le Mura-baz-ban Szt Lőrinc mellett helyezték el. - Tiszt-e a mediterrán világban kezdett kibontakozni. Tp-ok, városok védősztjeként, v. Mária és Péter mellett 2. patrónusként Galliában különösen népszerű volt. Kádárok, kőfaragók, parittyások, szabók, takácsok védősztje; állatok eleségének megáldásakor, gyomorfájás, oldalszúrás, fejfájás esetén kérik oltalmát. - Ü: dec. 26.; szokottabb nevén karácsony másnapja. -

Rómában ~ tiszt-ét őrzi a →San Stefano Rotondo-tp. (a Monte Celión a Colosseum és Caracalla termái között, a Via della Navicella mentén). Legfontosabb közép-eu. tűzhelye ~ kultuszának Passau, ahol ~ a szegyh. és az egyhm. védősztje. Hatását hirdeti a bécsi →Stephanskirche. Hazánk a 10. sz: részben a passaui egyhm. missziós ter-e volt. Géza fejed. fiának az ~ keresztnevet választotta, hogy a vértanúságig állhatatos legyen. Ezért szól az esztergomi szegyh. legelső dedikációja is ~nak. Újabb nézet szerint az ~ nevet Sarolta választotta, kinek édesapja, Gyula, Bizáncban megkeresztelkedve az ~ (Stephanosz) nevet kapta. - Ikgr. Legrégibb ismert hazai ábrázolása a Szt Lászlótól (ur. 1077-95) alapított somogyvári bencés apátság kőmaradványai között látható domborműtöredék, a 11. sz. végéről származik s ~ megkövezését örökíti meg. E jelenetet mutatja be 1500 k. egy 3 önálló alakból álló szoborcsop., mely Kassa vidékéről került a Szépműv. Múz-ba, s Lőcse Szt Erzsébet-szárnyasoltárán (1494) is látható. Faszobrait őrzi még Busóc (1520), Dovalló (1520), Határhely (1400), Káposztafalva (1516), Mosóc (1518), Necpál (1500?), Szepestótfalu (1500), Túrócrudnó (1490). Kiszeben (1500). Megkövezését Nagytótlak (14. sz.) falképén Rómer Flóris még látta. - ~ legmonumentálisabb hazai sztélyét, a késő barokk pápai plébtp-ot Eszterházy Károly egri pp. mint Pápa örökös ura emelte, Fellner Jakab tervei szerint ~nak sztelt kk. tp. (1467) helyén. Ezzel fejezte ki nagyúri háláját a róm. S. Stefano Rotondo iránt. Ez az óker. baz. sokáig nemz. tp-unk volt, és m. pálosok éltek benne. Később az a CGH örökölte, amelyben Károly pp. tanult. - Galgamácsán a 19. sz: nem Aprószentek ünnepén, hanem már ezen a napon volt a legénybíró megválasztása. Az Egyh. legelső vt-ja eleinte a jó halál védősztje volt. Tiszt-ére sokfelé temetőkpnát szteltek; külf-ön patrónusa lett a kőmíveseknek, kőfaragóknak, parittyázóknak is. Ezeknek hazai párhuzamairól nem tudunk, arról sem, milyen megfontolásból tartott a debreceni szabócéh a kk. végén rendszeresen szentmisét ~ tiszt-ére a Szt András-tp-ban levő oltáránál. A barokk világban ~ volt a szegedi szűrszabók patrónusa is. Lehetséges, hogy azért, mert a céhújítás, vagyis a céhmester választása ezen a napon történt, ami misehallgatással, áldomásivással járt együtt. - ~ kultusza a népi barokk jámborságban a karácsonyi áhítatformák gazdagsága miatt háttérbe szorult. Csak a jászladányi Orosz István (†1922) híres búcsúvezérnek és énekköltőnek magánáhítatból sarjadt olvasószövegét idézhetnénk. Nem világos, miért lett ~ a lovak védősztje. Az Egyh. nyilván céltudatosan helyezte ünnepét e napra, a téli napforduló archaikus pogány vigadozásainak (Julfest), Wotan-kultuszának időpontjára. Eltűrte, hogy e napon új hívei nagy áldomást üljenek. Vizet, magvakat, takarmányt sztelt, lényegében előkészítette a vegetációt. Megsztelte a lovakat, és azt a szokást, hogy az emberek lakóhelyüket ezen a napon lovon megkerüljék, körülfussák, mintegy körülzárják, és így az ~ érdemeiért megnyílt ég oltalmába ajánlják. E határkerülő hagyomány Mosonszentpéter, Mosonszolnok, Bánfalva, Illmitz, Pomogy és Alsóőr faluban a 20. sz. elején még élt. Kora reggel kilovagoltak a legények a határba, hogy a ló, jószág egészséges legyen az új esztendőben. Mosonszentpéteren minden lovas legény attól a lánytól, akinek udvarol, nagy kerek kalácsot kapott, ez a ló nyakán függött verseny közben; a vendéglőben áldomást ittak, s a kalácsot ott megették. A répcemelléki Vitnyéden a 20. sz. elején még élt a lójáratás: ~ hajnalán a gazda kivezette lovait és csikóit, a falun kívül megfuttatta őket. Némelyek a kocsiba is befogták, és így kerülték meg a falut. Megszólták, aki a szokást elmulasztotta: nem törődik a lovaival, az új esztendőben majd betegek lesznek. Újszentiván ném. legényei ~ napján még a 20. sz. elején is lovon versenyeztek az elsőségért. A határjáráshoz szerb legények is kedvet kaptak, az ünnep délutánján a lányok, legények szánkáztak a faluban és a határban. Hazánkban szinte egyidejűleg, a 15. sz. végén tűnik föl a ló oltalmára, orvoslására, megfelelő táplálására irányuló lit. szöveg és a népies ráolvasás. Az esztergomi Obsequiale (1496) és Agendarius (1583) áldásának eu. megfelelőit nem sikerült megtalálni. A Bagonyai Ráolvasások (1488) lat. bevezetése szerint a lófekély elmúlik, ha Urunk kínszenvedésének emlékezetére 5 Miatyánkot, a Szűzanya 7 fájdalmának tiszt-re 7 Üdvözlégyet elmondunk. A hazai sztelmény: sónak, istállónak, takarmánynak e napi megáldása a m. egyh. újkori lit. gyakorlatából kikophatott, de laikussá vált örökségéhez ragaszkodik mai napig a jószágtartó nép. Számos szl. faluban zabot szórtak a lóra ezen a napon. A zab eredetileg sztelmény volt. Archaikus néphit szerint a só, széna, szalma, kukorica, zabszem a karácsonyi asztal alatt az angyali szózatra megnyíló ég áldásában megszentelődik. Ezt helyenként más-más napokon, de még a karácsony nyolcadában, esetleg a titokzatos →tizenkét nap utolján, azaz vízkereszt hajnalán itt-ott az ételmaradékokkal együtt megetették a jószágokkal. A karácsonyi szalmát a szegedi nagytájon, újév napján, de Újkígyóson már ~ ünnepén a jószággal éhomra etették meg. Dombiratoson a karácsonyesti szénából is csóvát kötöttek és az istállóban a tehén jászla fölé kötötték, hogy a vészt távol tartsák a jószágtól. Az aranyvíz sajátos áttétele, hogy Pölöskefőn ~ hajnalán merítettek a kútból, mert ilyenkor gyöngyözik a víz. Ebből az egész család inni szokott. Csanádpalotán ~ ünnepén 3x gyöngéden meghasították a ló szájpadlását, hogy egészséges legyen. Búzáskocsárdi szokás, hogy ~ (majd János) hajnalán a legények kivitték ~, ill. János nevezetű társaikat a kapuba, ráhúzták őket a sulykoló padra, és sulyokkal v. vesszővel végigvertek rajtuk. Ez az egészségvarázslat voltaképpen az aprószenteki hagyomány körébe tartozik. Végül borral itatták meg őket, hogy meggyógyuljanak. Ebben meg a sztelt bor elfeledett hagyománya villan föl. Radnóton a kapuban már várakozó ~ v. János nevű legényeket barátaik fölkapták és előre átemelték a kis- és nagykapu közötti garád fölött. - Ikgr. A győzelem jelével, →pálmaággal, v. köntösében kövekkel szokták ábrázolni. Első királyunk ábrázolásain is szerepel, főként István kir. legendájának abban a jelenetében, amikor ~ megjelenik Sarolta álmában. Rómában a S. Lorenzo fuori le Mura-baz. diadalívén Szt Lőrinccel együtt tunikában, palliummal látható. A 2 vt. együttes ábrázolása később is gyakori: Csegöld (1494), Kassa (1440), Nagykemező (1480), Szászbogács (1518) szárnyasoltárain, a szolnoki ferences tp. Szt Antal-oltárának őrálló barokk szobrain, Tamási barokk tp-ának homlokzatán. A 12-13. sz. fr. műv-ében gyakran ábrázolták önállóan v. életének jeleneteiben. **

Bálint 1989:110. - MNL IV:659. - Sachs 1980:321. - BL:750.

István, Harding, Szt, OCist (vsz. Meriet, Somerseth grófság, Anglia, 1059 k.-Citeaux, 1134. márc. 28.): apát, a →ciszterciek társalapítója. - Gyermekként került a közeli Sherborne-ba, ahol szerzetes lett. A háborús viszonyok miatt Skóciába, majd Fro-ba menekült, Párizsban és Reimsben tanult. Itt kötött barátságot a szintén angliai Péter klerikussal, akivel elzarándokolt Rómába, s meglátogatták a megújuló szerzetesség nagy közp-jait, →Camaldolit és →Vallombrosát. Burgundiába visszatérve beléptek a molesme-i ktorba, ahol Róbert apát és Alberich prior vez-ével az eredeti →benedeki regula szerint éltek. ~ 1098: tagja volt annak a csoportnak, mely elindult és megalapította →Citeaux monostorát. 1099: Róbert visszatért Molesme-be, Alberich lett az apát, s mellette ~ a prior. 1108: Alberich halála után ~t választották apátnak. - ~ kódexeket másoltatott (a kor legszebb példányai lettek), javította a Vg szövegét, s a regula szellemében megújította a lit-t. Nagy gondot fordított a szegénység megőrzésére. Az 1109-12-es évek nehézségei után 1113: Clairvaux-i Szt Bernát és társai belépésével Citeaux fölvirágzott, s ~ még ez évben megalapíthatta La Ferté, 1114: Pontigny, 1115: Clairvaux és Morimond monostorait. Ezek apátjaival dolgozta ki a →Charta caritatist. 1120-25: jelentős része volt Tart-ban az első női ciszt. ktor megalapításában. - 1124: az éhínség miatt Flandriába ment, hogy segítséget szerezzen Burgundia népének. Szt Bernáttal együtt vett részt 1128: a troyes-i zsin-on. - A RM-ba 1586: vették föl. Ü: ekkor ápr. 17., 1966: Szt Róberttal és Szt Alberichhel együtt jan. 26. Börtönben lévők védősztje. **

Dalgairns, J. B.-Newmann, J. H.-Thurston, H.: ~ citeaux-i apátnak, a ciszterci-r. alapítójának élete. Ford. Horváth Konstantin. Bp., 1929. (Szentek országa 20.) - DIP IX:229. - Lékai 1991:29.

István, Magyarországi, B.   →Magyarországi István, B., OFM

István, Pongrácz, Szt   →kassai vértanúk

István (10-11. sz.): megyéspüspök. - A veszprémi egyhm. 1. pp-e. Gizella kirnő kíséretéhez tartozott, tagja volt a koronát hozó római küldöttségnek. Vsz. Rómában szent. pp-ké. A MA-ban 1002: mpp. Személyére utal 1001: a pannonhalmi alapítólevél, nevét említi 1009: a veszprémi ppség alapítólevele, mely vsz. a Szt Mihály-szegyh. alapítólevele. 88

Róka 1779:10. - Gams 1873:386. (1009: veszprémi pp.) - MREW I:487. - Beke I:39. - Lukcsics 1907:V. (1.) - Pauler I:41. - Schem. Vesp. 1916:VII. (1.) - Gutheil 1977:47, 173. - Györffy 1983:178. - VEN 1984:10.

István (11. sz.): érsek. - A MA-ban 1093: esztergomi érs. A pécsi és kalocsai egyhm. határvitájában említik. - Utóda 1094: Acha.

Török 1859:12. - Mendlik 1864:28. (1093: érs.) - Gams 1873:380. (1093: St[ephanus?] érs.; utóda 1100: Serafinus) - Schem. Strig. 1918:XXIII. (6.); 1982:30. (8.)

István (11-12. sz.): megyéspüspök. - A MA-ban és Gamsnál 1070 k.-1100: a semat-ban 1070-1106: pécsi mpp. 1093: Dezső kalocsai érs-kel pereskedett a szerémségi Kőárok határáért. - Utóda 1101: Simon. T.E.

Haas 1845:281. (3.) (Koller alapján † a sz. végén) - Schem. Qu. 1857:8. (3.); 1940:7. (3.) - Mendlik 1864:63. (é.n.) - Gams 1873:376. (3.) (†1100 k.) - Balics 1888:353.

István (11-12. sz.): megyéspüspök(?). - Gams jegyzékében Áron (1075) és Marcellus (1111) között 1102: váci mpp.; 20. sz. összeállítások nem említik, Chobot is tagadja létezését.

Gams 1873:383. - Chobot II:457.

István (12. sz.): érsek. - A MA-ban 1176, Paulernél 1177, a semat-ban 1187: kalocsai érs. Pauler úgy véli, hogy még nem szent. föl, s III. Béla ellenfeleivel való cimborálás miatt elmozdította. - Utóda 1189: Pál. T.E.

Mendlik 1864:78. (1182-87: érs.) - Gams 1873:371. (1182: érs.) - Pauler I:323. - Schem. Col. 1942:15. (16.)

István (12. sz.): megyéspüspök. - A MA-ban 1156-63: vál., 1164-1166. X. 24: tényl. csanádi mpp. Trónviszály idején kormányozta egyhm-jét. Mint a többi délvidéki főúr, ~ is szembehelyezkedett Bánfi Lukács érs-kel, és a törvényes III. István kir-lyal szemben a bizánci ellenjelölt, IV. István pártjára állt. Vitatott, hogy az 1166. X. 24: említett ~ azonos-e a MA-ban 1166-69: vál. pp-ként szereplő (II.?) ~nal? - Utóda a MA-ban 1173: György, Gamsnál s a semat-ban 1181, ill. 1188: Hédervári Saul. T.E.

Mendlik 1864:94. (1156-69: pp.) - Gams 1873:370. - Borovszky I:347. - Juhász I:105. - Schem. Csan. 1980:16. (8.) (1156-69: pp.)

István (†1225): megyéspüspök. - A MA-ban 1215: vál., 1216-25: a 16., Gamsnál 1215-24: tényl. zágrábi mpp. Béla hg. és apja viszályában 1220: a kir. párt vezére. II. Andrással megerősíttette a ppség kiváltságait, 1222: az Aranybulla egyik aláírója. ~ egyengette a II. András és fia, Béla közötti ellentéteket, s ezért Bélától a Szlavónia hg-e címet kapta. - Utóda 1225: Buzád nb. István. T.E.

Schem. Zagr. 1870:VI. (17.); 1917:X. (13.) (†1225) - Gams 1873:387. (16.) - Matković 1888:X. (16.) - Balics 1890:623. - Pauler II:651. - Margalits 1900:713. - Eubel I:537. - Kolarić 1995:37.

István (13. sz.): választott püspök. - A zágrábi kápt. 1262: mint pozsonyi prép-ot választotta pp-ké. Báncsa István unokaöccse volt, akit a p. fölruházott a zágrábi ppség betöltésének jogával. Báncsa ~t nem erősítette meg, mivel a kánoni kort (30 é.) nem érte el, s nem akarta a vérrokonság pártolásának látszatát kelteni, ~ helyett - aki 1266: Bolognában tanult - Timót zalai főesp-t nevezte ki 1263. IX. 22. előtt zágrábi pp-nek. T.E.

Fraknói 1895:37. - Veress 1941:689.

István (13. sz.): püspök. - A MA-ban 1272. VI. 24-1280. V. 22: nónai pp. - Utóda 1288: Marcellus.

Gams 1873:411. (16.) - Eubel I:370.

István (†1288?): megyéspüspök. - A MA-ban szebenikói főesp-ből 1253. IV. 17-1255: vál., 1255. I. 21: megerősített szebenikói pp., e szék első ismert pp-e. Utóda az MA-ban és Gamsnál 1298: Márton OFM, a semat-ban ~t nem említik, itt 1274-87: Osiloi Eritius Pál a pp. T.E.

Gams 1873:419. (1.)

István (13-14. sz.): érsek. - A MA-ban fehérvári knk-ból 1302. V. 1: vál., 1302-05: tényl. kalocsai érs. - Széke 1306: üres, utóda 1306. VIII. 8: Vince.

Mendlik 1864:78. (1302-04: érs.) - Gams 1873:371. (1303. II. 20: kapta a palliumot; 1304: érs.) - Eubel I:197. (†1306. VII. 8. előtt) - Schem. Col. 1942:16. (28.)

István (13-14. sz.): megyéspüspök. - A semat-ban 1319-22(?): zágrábi mpp. - Utóda itt 1322: Miklós kir. alkancellár.

Schem. Zagr. 1870:VII. (25.) (más forrásunk nem említi)

István (14. sz.): érsek. - A MA-ban 1337. III. 23-1338. XI. 8: széküresedés után 1338-40: kalocsai érs. - Székét 1341. I. 29-1343. IV. 27: üresnek jelzik, utóda 1343: Kobali László. T.E.

Mendlik 1864:78. (1342: érs.) - Gams 1873:371. (a kalocsai szék 1338-42: üres, 1342: ~ az érs.) - Schem. Col. 1942:16. (1337-42: a szék üres, ~t nem említi!)

István (15. sz.): püspök. - 19. sz. összeállítások szerint 1443-44: erdélyi mpp. 20. sz. összeállítások nem említik. - Utóda 1445: Bischino Máté.

Schem. Trans. 1838:XIX. (34.) - Mendlik 1864:89. - Gams 1873:382. (1443: már székén levő, 1444: pp.)

István, OSB (15. sz.): püspök. - Kapornaki apát, 1447. VI. 2: szörényi pp. - Utóda 1453(?): Péter(?). T.E.

Sánta 1914:60. (8.) - Eubel II:260. (utóda 1498. VII. 20: István bosoci[!] prép.)

István (15. sz.): püspök. - Bozóki prép., 1498. VII. 20: szörényi pp. - Utóda 1500. IV. 29: Thakaró Gergely. T.E.

Sánta 1914:60. (9.) - Eubel II:260.

István (15-16. sz.): választott püspök. - Veszprémi knk., Eubel szerint 1500. IV. 30: Pécsett vsz. spp. 1507. II. 7: sfáciai vál. pp., aki a székvárosa török megszállása miatt Pécsett székelt. - Utóda a sfáciai c-en 1517. IV. 8: Miklós. T.E.

Schem. Qu. 1857:50. (az igen hiányos knk. névsorban István knk-ként 1469-1520: csak 1520: Brodarics Istvánt említik) - Gams 1873:422. (19.) (1467-1510: a sfáciai szék üres) - Eubel III:324.

István (†1519. dec. 12. előtt): fölszentelt püspök. - 1503: zágrábi olvasóknk. 1504. V. 20: rosoni cpp-ké szent., Baratin Lukács ált. helynöke lett. - Utóda a rosoni c-en 1519. XII. 12: Pleuros János.

Matković 1888:LI. (390, 402.) - Gams 1873:415. (1458. X. 25-1517. IX. 18: a pp-öt nem jelölte!) - Eubel III:306.

István, OFMConv (†1290): hittérítő vértanú. - Az első m. konventuális szerz., aki - a Kaukázusban - hittérítőként vt-halált halt.

Schem. OFMConv 1882:98.

István, OFMConv (14. sz.): szerzetes. - A minorita hagyomány szerint 1356: Nagy Lajos zágrábi(!) cpp-ké nevezte ki és Rómába küldte követségbe.

Schem. OFMConv 1882:99.

István (14. sz.): a kolozsmonostori apátság kommendátora (1327-32), Esztergom egyházmegye klerikusa. - XXII. János p. 1332: Pál nándorfehérvári pp. kérésére kirekesztette a kolozsmonostori apátságból, mert papi mivolta is kétségessé vált és világi módjára zabolátlanul élt. ~ ekkor nemcsak Kolozsmonostor, hanem Bulcs, Bizere, Garáb és Monyoród bencés monostorának és a bélai perjelségnek a javait is birtokolta. XXII. János közbelépésére csak Kolozsmonostort vették el tőle, többi javadalmát 1337: még birtokolta. Okl. tanúsága szerint az emberek „eszeveszett apátnak” nevezték. - Utóda Kolozsmonostoron 1332: Pál. V.S.

Jakó I:27.

István, Ákos nb. (†1322. okt. 8. után): megyéspüspök. - A MA-ban 1311. X. 7-1322. X. 8: említik pp-ként. 1312-22: kirnéi kancellár. 1313. X. 26: I. Károly Róbert a veszprémi ispánságért cserébe megszerezte ~tól a Csepel-szigeti tizedet, 1318. VI. 29: a visegrádi várbirtok számára (cserével) Szentendrét és tartozékait. Pecsétje 1319-ből maradt fenn. - Utóda 1323. II. 4: a veszprémi széken és X. 31: a kirnői kancellárságban Henrik szepesi prép. T.E.

Mendlik 1864:49. (26.) (1310: veszprémi pp.) - Gams 1873:386. (1311-20[?]: pp.) - MREW II:XIII. - Lukcsics 1907:8. (21.) - Eubel I:523. (1311, 1318: pp.) - Schem. Vesp. 1916:X. (21.) - MTK I:193. - Bodor 1984:43. (29.)

István, Buzád nb. (Zala vm.-Csázma, 1247. júl. 10.): megyéspüspök. - Pápai szubdiákonus, 1224: aradi prép., 1224-25: kir. kancellár. A MA-ban 1225: vál., 1226-1247. VII. 10: tényl. zágrábi mpp. 1226: mivel nem jelent meg a pannonhalmi főapát és a zágrábi mpp. között a Dráván túli tizedek ügyében 1160 óta húzódó per tárgyalásán, vesztesnek mondták, s 60 ezüst márka bírságra ítélték. ~ Rómába ment igazát kiharcolni, útjára a kápt-tól 120 márka ezüstöt kapott. Ott kieszközölte, hogy a főapáttal egyességre utasítsák. 1227: a knk-oknak adományozta a zágrábi és Zágráb vidéki pénzjövedelmeket, a goricai tizedet és épületeket. 1230. V: Ugrin kalocsai érs. előtt megegyezett a templomosokkal: Vaska a pp., Raszjeka a lovagok birtoka lett. 1232: ~ alapította a Szentlélekről nev., 12 knk-ból álló csázmai társaskápt-t, melynek 1237: 2 kpna jövedelmét adta, kikötve, hogy a knk-ok a tud-okkal foglalkozzanak. A →bogumilok ellen behívta a domonkosokat: Csázmán tp-ot, rházat s birtokot adott nekik. Ekkor telepedtek le a pálosok a Zágráb melletti Remetén. Ivanicsra bencés apácákat hozatott, akiknek rházat s tp-ot építtetett. 1232: megegyezett a főapáttal, aki 4 Dráván túli kpna jövedelme ellenében a tizedekről lemondott, s 500 ezüst márka kárpótlást fizetett ~nak, egyességüket a p. 1232. VII. 22: megerősítette. Megpróbálta egyhm-jét kivonni a kalocsai érs. joghatósága alól, s azt egyesíteni a lehanyatlott spalatói érsséggel. Megnyerte ügyének Kálmánt, Szlavónia hg-ét, aki 1240. V: követe útján ígérte a p-nak, hogy a zágrábi érs-nek át fogja engedni egész hg. jövedelmét - a p. utasította, hogy ehhez előbb a zágrábi s a spalatói kápt-t nyerje meg. A kísérletnek a tatárdúlás vetett véget, Máté esztergomi és Ugrin kalocsai érs. is ellenezte az egyesítést. 1241: a mongolok elől a Tengermellékre menekült. IV. Béla egyik kísérője, majd segítője az újjáépítésben. 1245: megíratott egy Liber questionum et sententiarum c. kv-et, hogy a papnak készülők megtanulhassák a legszükségesebbeket, 1246: domonkos apácákat telepített egyhm-jébe, Zágrábot és Csázmát 3 é. alatt helyreállíttatta. Ismerőse, Tamás spalatói főesp. szerint igen gazdag, pompakedvelő, jóindulatú, előzékeny, de dicsőséghajhász volt. - Utóda 1247: Szentgróti Fülöp. T.E.

Mendlik 1864:117. (1247: pp.) - Schem. Zagr. 1870:VI. (18.); 1917:XI. (14.) - Gams 1873:387. (17.) (†1246) - Matković 1888:X. (17.) (†1246) - Balics 1890:623. - Margalits 1900:713; 1902:804. - Pauler II:651. - Eubel I:537. (†1247. VII. 10.) - Kolarić 1995:43. (pecsétképe 1227-ből)

István, Márton fia, OP (14-15. sz.): püspök. - IX. Bonifác 1394. VI. 8: szereti pp-ké nevezte ki, s utasította, hogy azonnal foglalja el székét, lakjon a székhelyén, főpásztori teendőket csak egyhm-jében végezzen. Ezt ~ nem teljesítette, spp-ként Lengyo-ban maradt; ppségét 1412. VIII. 28: az újonnan szervezett lembergi érsség spp-évé tették. - Utóda Gamsnál 1403 k. Sartori János OP, Sántánál 1413. III. 5: Vadászfia Miklós OSPPE. T.E.

Gams 1873:365. (4.) (s.v. Stephanus Martini és a 6. Stephan Zarazech OFM, akit 1412: székén levő pp-nek tartott, s utódaként 1413. VII: Erneber Tamás OFM-et tartotta) - Eubel I:182. - Sánta 1914:44. (3.) (Eubel alapján a 2 Istvánt egy személyként írta le)

István Vilmos

1901-11: szombathelyi püspök.

---

István Vilmos (Zalaegerszeg, 1849. jún. 22.– Szombathely, 1910. dec. 24.): megyéspüspök. – Szegény családban született, apja borbély, négy testvére volt. A gimn-ot Szombathelyen, a 7–8. o-t kisszeminaristaként végezte, 1870: éretts. A teol-t Bécsben a Pázmáneum növ-eként végezte, 1874: Szombathelyen sztelték pappá. Kőszegen kp., 1875: pp-i szertartó, levtáros és jegyző, 1879–: a szeminárium erkölcstan és lelkipásztorkodástan tanára, 1881: Bécsben teol. dr., 1884: pp-i titkár. 1891: szegyh-i knk. – 1898: domitiopiolisi c. pp-ké, szombathelyi spp-ké nevezték ki, 1899. I. 15: sztelték fel. Hidasy Kornél pp. halála után 1900. X. 11: kápt. helynök, 1901. I. 1: szombathelyi mpp., székét 1902. II. 16: foglalta el. Átszervezte a szombathelyi és a vasvári esp-i ker-eket, megalakította a Kat. Nővédő Egyes-et, támogatta az oltáregye-ek alakítását, iskolákat újíttatott fel. Letelepítette Szombathelyen a domonkos nővéreket és a sarutlan kármelita apácákat. A szemináriumnak új szabályzatot adott, amivel emelte a papképzés színvonalát. Védelmébe vette a vendek nyelvi és nemzeti megmaradását. Próbálta összevonni a ppség birtoktesteit. 1906 után egyre inkább visszavonult a közélettől. – Utóda 1911. XI. 15: Mikes János. **

Géfin II:141. – Vasi Szle 2011: 2. sz. (Pál Ferenc: Egy elfeledett püspök.)