Magyar Katolikus Lexikon > I > Isten irgalmassága


Isten irgalmassága: →Isten tulajdonságai közé tartozó, tevékeny sajátság. - 1. A Szentírás tanúsága szerint Istennek a szövetségben kifejezett szeretete mindig úgy nyilvánul meg, mint segítő és megbocsátó szeretet, azaz →irgalmasság. Az Egyiptomból való kivonulás (MTörv 7,6-9), a →babiloni fogságból való szabadítás az Ő megbocsátó szeretetének és hűségének, azaz ~nak megnyilvánulása (Iz 54,6-10). Isten az irgalmasság gyakorlásában teljesen szabad, mert senkinek sincs lekötelezve. Magatartása hasonlít a gyermekét szerető szülőhöz, de túl is szárnyal minden emberi jóságot (Iz 49,15; Sir 18,13), más, mint az emberi viselkedés. A végső magyarázat az, hogy „én Isten vagyok, nem ember” (Oz 11,9). - Az ÓSz-ben ~t tulajdonnevek is tanúsítják: pl. Hanan, Hananel, Hanani, Hananja, Hanna, Elchanan és Johanan (Johannes = János). Ezek mind a hannunból származnak (Kiv 22,26: ha hozzám kiált a szegény, meghallgatom, mert irgalmas vagyok; 34,6; 2Krón 30,9; Neh 9,17.31; Zsolt 86,15; 103,8; 111,4; 116,5; 145,8; Jo 2,13; Józs 4,2: tudtam, hogy jóságos és irgalmas Isten vagy. A héb. hannun gyakran szerepel együtt a rahum, 'kegyes, könyörületes' szóval, így az idézett helyeken is (a Kiv 22,26; Zsolt 116,5 kivételével). A Sir 50,19: a héb. rahum Jahve tulajdonnevéül szolgál. Ezenkívül jóindulatra, hűségre, segítőkészségre, könyörületre, részvétre utaló névszói állítmányokkal (→kegyelem, →szeretet) is találkozunk (Zsolt 79,8: siess elénk irgalmaddal; 119,77: irgalmad lebegjen fölöttem; 145,9: az Úr telve irgalommal minden iránt; 40,12: ne tagadd meg tőlem irgalmadat; 77,10: bezárta irgalmát haragjába?; Sir 3,18: kegyelmet találsz az Istennél; 16,11: nála az irgalom, nála a halál; MTörv 13,18: hogy az Úr... irgalmában megsokasítson; Iz 63,15: hol van féltő szereteted... szívednek irgalmassága?; 47,6: nem voltál irántuk könyörülettel; Zak 1,16: Újra irgalommal fordulok Jeruzsálemhez). ~ többször együtt szerepel a szeretettel (Zsolt 25,6; 51,3; 69,17; 103,4; Iz 63,7; Jer 16,5; Siral 3,22; Oz 2,21; Zak 7,9). Jahve megkönyörül általában az emberen (Kiv 33,19; Iz 55,7; Siral 3,32 stb.), de különösen az árván és özvegyen (Iz 9,16; Oz 14,4), Izr-en (MTörv 30,3; 2Kir 13,23; Iz 14,1; 30,18; 49,10.13; 54,8.10; 60,10; Jer 12,15; 31,20; 33,26; Ez 39,25; Oz 1,6; 2,3.6.25; Mik 7,19; Zak 10,6 stb.; tagadólag Jer 13,14; Oz 1,6), Izr. hajlékain (Jer 30,18), Jeruzsálemen (Zsolt 102,14; Zak 1,12), a jámborokon (Zsolt 103,13). - Az ÓSz gör. kv-eiben Jahvét ~ vezeti tetteiben (Tób 8,16; 1Mak 13,46; Sir 50,22; 51,3); ~ Izr-nek szól (Jud 13,14); Izr. fiai várják (Sir 2,7), remélik ~t (2,9), mely a választottak osztályrésze (Bölcs 3,9; 4,15). S ezzel a fogalom eszkat. értelmet kap. Így az üdvösség ideje az ~ ideje lesz (2Mak 2,7; 7,29), a Makkabeusok győzelme az ~ kezdete (vö. 8,27). - Az ÚSz-ben Jézus ~nak kinyilatkoztatója. Szt Lukács a →gyermekségtörténet eseményeinek leírásában a jövendölések teljesedését abban foglalja össze, hogy Isten kimutatta irgalmát (Lk 1,50.54.72.78). Mk 5,19 Jézus gyógyításait ~ra vezeti vissza, s az üdvösség egész terve mögött az áll. A tékozló fiúról szóló példabeszéd egészen ~nak a kifejezése (Lk 15,11-32). Az ap. igehirdetés nemcsak ált. kijelentés ~ról (1Kor 7,25; 1Kor 1,3; 4,1), hanem a Jézusban végbement megváltást is erre az irgalomra vezeti vissza (Róm 9,22; 11,32). A könyörtelen hitelezőről szóló példabeszéd (Mt 18,23-35) megvilágítja, hogy Isten hajlandó minden bűnt megbocsátani, de az embertől is megköveteli a kölcsönös megbocsátást. Jézus Krisztus az irgalmas és hűséges főpap (Zsid 2,17). - Az ÚSz-ben ~ több helyen jelenti Isten kegyelmét, így pl. üdvözlő formulákban a kegyelem és a békesség mellett (1Tim 1,2; 2Tim 1,2; 2Jn 3; továbbá Gal 6,16; . Tit 1,4). ~ jelenti Isten jóságát, aki segít, akár testileg, akár lelkileg szorul rá az ember (Mk 5,19; 1Kor 7,25; 2Kor 4,1; 1Tim 1,13.16). ~ jelenti Isten szeretetét, pl. János ap. írásaiban. Végül, miként már a korai zsidóságban is, az eleosz eszkat. értelmet is hordoz. ~ üdvösségtört. cselekedet, mely Krisztusra (így különösen Szt Pálnál: Róm 9,15-18.22; 11,30-32; 15,8; Tit 3,5 és 1Pt 1,3; 2,10) v. az eljövendő →ítéletre utal (Mt 5,7; Júd 21). - ~ról szól II. János Pál p. Dives in misericordia c. enciklikája. - 2. Teológiailag ~t úgy írhatjuk le, mint az isteni akarat készségét, hogy rászoruló teremtményének önkéntes elhatározásából segít. Őbenne ez is lényegi sajátság, ezért mint minden tökéletesség, végtelen. Ő a létező lét és a létező jó, azért távol áll tőle minden érdektelenség v. kegyetlenség. Amellett a bűnös emberrel szemben úgy nyilvánul meg, mint megbocsátás, pedig az ember bűne miatt ítéletet érdemelne. Ezt az irgalmasságot azonban csak üdvtört. megnyilatkozásai alapján ismerjük meg. ~ kifejezésre jut az ált. üdvözítő akaratban, a megtestesülésben, a megváltásban, a bűnbocsánat meghirdetésében, Krisztus megdicsőülésében, az egyes ember megigazulásában és a világ eszkat. kiteljesedésében. Isten szeretete és ~ kölcsönösen meghatározzák egymást, s mindkettő jelen van a világban a megtestesült Ige magatartásában (Zsid 2,17; 4,15). A kinyilatkoztatás nélkül nem ismerhetnénk föl, mert az irgalom nem olyan sajátsága Istennek, mint pl. a mindentudás v. mindenhatóság, amelyet a lényegből levezethetünk. ~nak mértéke az ő titka, ezért az ember vakmerően nem bizakodhat benne. Az értelem a világban levő szenvedés, az ítélet és a kárhozat ténye előtt csak a szent Isten abszolút szabadságára hivatkozhat (Róm 9-11), és arra, hogy a tört. végén minden kérdésre feleletet kapunk (2Kor 4,14). Ahol ~ megmutatkozik, ott nem függeszti föl az igazságot, hanem inkább teljességét mutatja meg azzal, hogy a bűnöst igazzá teszi. Az embernek joga van imájában ehhez az irgalomhoz folyamodni, s ez a ker. hit legnagyobb vigasztalása. - Az ~ vasárnapját II. János Pál pápa 2000: rendelte el a húsvét utáni 2. vas-ra. →Maria Faustina, Szt  G.F.

STh I,21,3-4. - LThK I:1251.