Magyar Katolikus Lexikon > H > hitszabály


hitszabály (gör. kanón tész piszteósz, lat. regula fidei): 1. eredetileg a →hitnek a szentháromságos keresztelési →hitvallással rokon, de annál régebbi, rövid összefoglalása. Nem annyira a hitet szabályozó zsinórmérték, mint inkább a hithagyományban bennefoglalt norma; nem egy rövid formula (→hitformulák), hanem a hit belső felépítése, az apostoloktól kapott tanítás egésze, a (szóbeli és biblikus) kérügma. - A ~ összefügg egyrészt azzal, hogy a kereszténység Istennek a tört-ben kimondott szavát kapta, őrzi, hagyományozza át (katekézisben és keresztelési gyakorlatban), másrészt a (krisztológiai) eretnekségek elleni küzdelemmel. A krisztológiai összefoglalásokat aztán először hozzákapcsolják a szentháromságos keresztelési hitvallásokhoz, majd be is építik. A ~t az említett ókeresztény írók szerint a keresztségben kapjuk: ez nem a keresztelési hitvallásra, hanem inkább a katekézisre utal. A ~ba foglalt tan az idő haladtával bővül, magja azonban változatlan. Az eretnekség nem más, mint a ~ (részbeni) tagadása v. meghamisítása. - Mint már előbb az ÚSz-ben, később pedig a hitvallásokban, úgy a ~ írásos emlékeiben is találunk egyrészes (krisztológiai), kétrészes (ritkán) és háromrészes szövegeket, amelyek egymás mellett éltek. A krisztológiai formák gyakran az eretnekségek (doketizmus, markionizmus stb.) elleni küzdelem jegyében íródtak; ilyeneket főleg Ignácnál és Polikárpnál olvasunk. - A ~ elemei már Római Kelemennél megtalálhatók (EP 20, 23, 28; ÓI III:130, 141, LH III:392). Antiochiai Ignác az igaz hitet főként a →doketistákkal szemben hangsúlyozta (EP 39, 42, 47, 51, 62; ÓI III:166, 169, 171, 178, 188; LH III:3, 118; IV:277); Ignácnak olyan szövege is van, mely összefoglalja a Szentháromságot és az egyh. hierarchiát (ÓI III:174; LH III:452). Arisztidész idéz a ~ elemeiből (EP 112; ÓI VIII:50.) Polikárp máglyán mondott eucharisztikus ihletésű imája szintén hitvallás jellegű (EP 80; ÓI VII:50; LH II:1336). Jusztinosz Apologiája tartalmazza az első igazi, bár még nem egészen kiforrott ~t (EP 117; ÓI VIII:72, 87). Ireneusnál olvassuk a ~ legjobb, kétrészes szövegét (EP 191, 192, LH II:1433); másik fontos szövege: ÓI VIII:577; s csak örményül maradt ránk egy remek háromrészes ~a (ÓI VIII:579). Tertullianus legfontosabb szövegei az EP 290, 297-98, 371; ÓI XII:227, 426-27, 448-50, 806-on olvashatók. Még Órigenész is előadja a ~t (EP 445). - 2. A mai nyelvhasználatban közvetlen ~nak mondjuk az egyh. →Tanítóhivatalt; közvetett és távolabbi ~nak lehet mondani a →Szentírást és a →hagyományt, melyek önmagukban magyarázatra szorulnak, és éppen ezt a magyarázatot adja a Tanítóhivatal. G.F.-N.F.

LThK VIII:1102.