Magyar Katolikus Lexikon > G > gondolkodási forma


gondolkodási forma: gondolkodókat vagy filozófiai iskolákat megkülönböztető sajátosság. - A ~ kifejezés félreérthető, mert nincs többféle logika. Ha mégis szembeállítják pl. az ázsiai és eu. v. arisztotelészi és plátóni logikát, az inkább csak a kifejezési formák „apparátusának” fejlettségi foka szerint történik. - A különböző ~k elsősorban a világnézeti különbségek: azok a módok és formák, ahogyan megéljük, megtapasztaljuk a világot, és hatni akarunk rá. Ezért lényegileg különbözik evilág hitetlen vagy szekularizált ~ja az istenhívők és keresztények ~jától. - A ~ jelentheti a →gondolkodás alapformáit, a kategóriákat is (Kant), azután a gondolkodási módszereket (Bochenski), technikákat (Jaspers), stílust, „vérmérsékletet”, sőt valamiféle életformát is (Sprangler). - Legjelentősebb megjelenési módjának, a világnézeti ~nak legfőbb jellemzője az időbeliség. Nem kivétel ez alól a ker. gondolkodás sem (skolasztikus módszer). Az időhöz kötött elemen túl minden ~ fölmutat valamilyen tört-fölötti, időtálló értéket is, és viszont: az emberi gondolkodás sajátja, hogy az ált. érvényűt mindig „egzisztenciális látóhatáron” belül ragadja meg, egy-egy korra jellemző ~k színezetében. Mindez a gondolatok kifejezésére, a →nyelvre, a beszédformákra is érvényes.  Cs.I.

LThK III:230. - KEK 1634, 2105, 2727