Magyar Katolikus Lexikon > G > gallikán liturgia


gallikán liturgia, gallikán rítus, szertartás: tág értelemben az órómain kívüli összes latin, nyugati szertartás; szoros értelemben a Merovingok idején (457-751) kb. 750-ig →Galliában uralkodó latin, nyugati szertartás. - Eredete vitatott. Egyesek szerint K-ről származik, a kappadókiai származású Auxentius hozta magával, aki 355-74: Milánó pp-e volt. A kappadókiai szert. némi változtatásokkal Milánóban →ambrozián liturgia, Hispaniában →mozarab liturgia, Galliában ~ lett. Mások szerint a misszionáriusok a róm. szert-t terjesztették, s ennek lettek helyi sajátosságai. Ismét mások szerint Cassianus egyiptomi útja után Marsiglia ktorában az alexandriai szert-t oltotta a rómaira, s ez terjedt el Galliában. - A ~ban 600 u. megerősödtek a róm. elemek, de mindenütt helyi formában. 742: egy pp. engedélyezte, hogy minden tp. papja elkészítheti a maga libellus ordinisát, 'szertartáskönyvét'. Az ebből támadt bajoknak 784 u. Nagy Károly vetett véget azzal, hogy kötelezővé tette a róm. szert-t. A ~t a 17. sz. végén a →gallikán liturgikus mozgalom élesztette föl. - A ~ szentmiséjét egy 7. sz. magyarázat őrizte meg Germanus párizsi pp. (†576) neve alatt. Eszerint az előmise a papság bevonulása alatt énekelt →antifónával kezdődött. A celebráns Dominus sit semper vobiscum, 'az Úr legyen mindig veletek' köszöntés után elénekelte a prefációt (ez a nap lit-ját magyarázó kis beszéd volt, semmi köze a róm. →prefációhoz). Ezután elénekelték a →Triszágiont, majd 3x a Kyriét. A Benedictus éneklése (Nagyböjtben elmaradt) után következett a collecta. 3 olvasmányt olvastak: az elsőt az ÓSz-ből, a másodikat az úsz-i levelekből, esetleg a sztek életéből (ezután nagy ünnepeken elénekelték a →három ifjú énekét); az evangéliumos kv-et ünnepélyes körmenetben vitték az →ambóhoz, s az evang. előtt és után újra Triszágiont énekeltek. A hívők miséjét a hívők imádsága (→oratio fidelium) vezette be: a diákonus litániájára a nép Precamur te Domine, misererével ('Kérünk, Urunk, könyörülj rajtunk') felelt. A kenyeret és a bort nagy körmenettel, a sonus v. laudes (→offertorium) éneklése közben vitték az oltárhoz. A diptichák fölolvasása után a pap 'nevek utáni imája' és a békecsók következett. Az átváltoztatást bevezette a Sursum corda dialógus és a róm. prefációnak megfelelő contestatio a Sanctussal. A ~ban nincs →kánon, ezért halkan mondott átváltoztató szavak után a szt ostya megtörése, a Miatyánk, egy mindig más szövegű áldás, majd a szentáldozás következett. A szentmisét a Post Eucharistiam és a Consummatio missae könyörgés fejezte be. - A ~ban alakult ki a 10. sz: a →gyertyaszentelés.  R.Po.

Thibaut, J. B.: L'ancienne liturgie gallicane. Paris, 1929. - Kühár-Radó:130. - Radó 1961:93. - Geschichte d. kath. Kirchenmusik. Kassel, 1971. (Huglo, M: Altgallikanische Liturgie)