Magyar Katolikus Lexikon > F > fenomenológia


fenomenológia: E. Husserl és követői hatása alatt álló tudományos és filozófiai módszer. - Kiindulópontja ez az alapszabály: 'Magukhoz a dolgokhoz!' Tehát úgy kell megragadnunk mindent, amilyen, még akkor is, ha szokatlan, váratlan, logikátlan. Az előítéletektől óvakodnunk kell, a hagyományból származó tényezőket ki kell kapcsolnunk (redukció), csak arra szabad figyelnünk, hogy mi jelenik meg a tisztán figyelésre ráállt tudat színe előtt. Kétellyel és bizalmatlansággal kell kezelnünk minden eleve meglévő elméletet és előföltételezést, amely manipulálná a megfigyelést. A fenomén tehát nem más, mint a dolog maga, a szakszerűen, előítéletek nélkül megragadott tárgy. Ennek minél világosabb nyelven előadott, minél többoldalú leírása a deszkripció. Ilyen értelemben ma mindenfajta tud-ág (élettan, lélektan, embertan, összehasonlító népr., társad-tud., tört., műv. és irodtört. stb.) él a ~ módszerével. - Husserl 1903 u. leszűkítette a ~ körét a lélektanra, s azt bizonygatta, hogy a →fenoméneket nemcsak minden alanyi, elméleti, hagyományból származó mozzanattól kell megszabadítani, hanem el kell tekinteni attól a kérdéstől is, vajon a jelenségnek megfelel-e valamilyen, a tudatot meghaladó (transzcendáló) valóság. Ehelyett arra kell ügyelnünk, hogy a tudat egybekapcsolja a fölfogottat azzal, amit erről gondolunk, akarunk, érzünk, ahogy megjelenítjük. Husserl a tudatot „intencionálisan” fogta föl: mint valamire-irányulást. Valaminek a tudata (a noézis, mint aktus) egy, a tudaton belül maradó viszonyulási pontra (a noémára) irányul. Mivel a jelenségek rendkívül sokszínűen mutatják be tárgyukat, a véletlenszerűeknek tűnőket le kell választanunk (eidetikus redukció), s ami maradandóként megmarad, az a dolgok lényege (eidosza), amelyet mégsem elvont módon, hanem intuíció révén ragadunk meg. Nem annyira „kimondjuk”, mint „megmutatkozik”. Husserlnél a tud-ok csúcsán a formális ontológia áll, melynek természetszerű „függelékei” a logika (mint mathesis universalis) és a (formális) etika. Módszerét a lélektanban továbbvitték (pl. J-P. Sartre, M. Merleau-Ponty és mások, az esztétikában M. Geiger és R. Ingarden, az etikában M. Scheler, D. Hildebrand, H. Spiegelberg), de további tud-ágakra is kiterjesztették egyesek (így a jogfil-ra, a társad-tud-ra, a vallásbölcs-re, a mat-ra és a termtud-okra, az ismeretelméletre és a szellemtud. elméletére). 1907: Husserl túllépte az eidetikus redukciót, és a tiszta tudat világával (minden lehetséges noézis eidoszával) a világot (mint minden lehetséges noéma eidoszát) állította szembe. Ez az ún. transzcendentális redukció. A késői Husserl így sajátos idealista fil-hoz jutott el, amely a ~ módszerét érintetlenül hagyja. Cs.I.

LThK VIII:432.