fenomén (a gör. phainomenon, 'jelenség' szóból): a dolgok közvetlenül fölfogható része (eredetileg: aminek valami látszik, tehát a látszat). - A tapasztalati létnek egyesek tényleg csak látszat-létet tulajdonítanak, amely ti. az ideákat (Platon) v. a Monádot (Leibniz) tükrözi vissza. Kantnál fordult a kocka: a 'tulajdonképpeni dolog' (a Ding an sich, a „numenon”) vált megragadhatatlanná, ami aztán a →fenomenalizmus kialakulásához vezetett. Francis Bacon óta 'tény' jelentésben is él a fogalom. Jelölheti egy-egy tud. sajátos tárgyát (pl. a hold csillagászati ~), szorosabb értelemben szokatlan, értelmezésre váró „természeti tüneményt” (pl. napfogyatkozás), egy-egy új fölfedezést (amelyet esetleg az első megfigyelőről neveznek el). A →fenomenológia az önmagára visszatekintő én élményegységében közvetlenül megragadható adottságokat nevezi ~eknek. Husserl azt követelte, hogy mindazt, amire a tudat rátekintett, úgy ragadjuk meg, ahogy az fölkínálja magát. Az így kialakult fenomenológiai leírás nem elvont ismeretet, hanem „deskriptív fogalmakat”, „tiszta intuíciót” közvetít, melynek ki kell terjednie az alanyi ~ek teljes körére. Cs.I.

LThK VIII:431.