Magyar Katolikus Lexikon > F > fantázia


fantázia, képzelőerő (lat. vis imaginativa): az →értelem, az →akarat és az →emlékezet mellett a lélek képessége a jelen nem lévő tárgy megjelenítésére. - Föladata Szt Tamás szerint az, hogy amit érzékekkel észleltünk, megőrizzük, tartósan és külső élmény nélkül is megjelenítsük. Ezért a ~ úgy is jellemezhető, mint vis repraesentativa, 'megjelenítő erő'. Azzal, hogy bizonyos tartalmakat föl tud idézni, a ~ közvetít az emlékezet, az érzéki és az értelmi megismerés formái között, azok munkáját kiegészíti, tökéletesíti. Az észlelést azzal teszi teljesebbé, hogy jelenvalókként őrzi meg az élményeket, elvezet az összefüggések meglátására. Tartóssá teszi az emlékezet eredményeit, az általa szerzett tartalmaknak időrendet kölcsönöz és az alanyi tapasztalás folyamatába ágyazza. Mint reproduktív képzelőerő lehetővé teszi lelki tartalmak újrafölismerését. Kiemelkedő szerepe van az elképzelések rendszerezésében, így a művészi alkotásban, s az értelem egységesítő munkájának előkészítője. Megnyilvánulási formái: a tudattalanul zajló képzettársítás és a szándékos, de játékosan folyó fantáziálás. Elvezethet látszatok, hamis elképzelések kialakulásához, ilyen értelemben a „hazugság úrnője” (Szt Tamás), de beszélhetünk produktív ~ról is, ha az elképzeléseket tudatosan összegezzük s állítjuk valamely cél szolgálatába. Az élmények összehasonlításából adódik a tipizáló ~. A típusképzés az egyediből, a részlegesből kiemeli a maradandó vonásokat, ezzel a lényeg megragadását, az apprehenziót készíti elő. A ~nak ugyanígy szerepe van az elvonatkoztatás további fokain is: segíti a nem- és faj-fogalom kialakítását, a meghatározást, az ítélet-alkotást, a következtetést. Mint „befogadó képesség (potencia), a cselekvő értelem befolyása alatt áll”, annak eszköze (Szt Tamás). A ~ „bálvánnyá”, érzelmi kötődés forrásává is válhat, álmodozás, hallucináció, téves v. épp kényszercselekvés alakulhat ki belőle, ha elszigetelődik a lelkiélet egészétől. Mindezekkel behatóbban a pszichoanalízis foglalkozik. Ha viszont nyitva marad az erkölcsi értékek felé, erénnyé alakítható, s így az ált. erkölcsi tökéletesedést szolgálhatja. Cs.I.

LThK VIII:435.