emlékezet (lat. memoria): a lélek képessége az →akarat, az →értelem és a →fantázia mellett. - 1. Szt Ágoston és követői szerint az ~ az értelemmel és akarattal együtt a lélek 3 fő képessége. Az ~ megőrzi és fölidézi a múltban tanult és észlelt dolgokat, a léleknek az a helye, ahol az ember Istennel találkozik, ahol Isten és az ember közelségbe kerül, mert lényegileg vannak közel egymáshoz. E tanítás teol. alapja az emberi lét részesedése az isteni létben, mely szerint az ember az ~ében őrzi eredetének és életének forrását. Az ~ tehát egészen mást jelent, mint a modern nyelvhasználatban: az ember legbelseje. (Szt Ágoston: „Kívül nem találtalak meg, Uram, hiába kerestelek, mert a legbensőmben voltál”.) - 2. Aquinói Szt Tamás az arisztotelészi pszichológia hatására az ~, memória lényeges adatait a spekulatív intellectusnak tulajdonítja, Arisztotelésztől eltérően már nem sorolja a lélek fő képességeihez, hanem működését az akarat és az értelem alá rendelt cselekvésnek tekinti, mely visszatekintve (mint reminiscentia) a megismert tartalmat megőrzi, visszaidézi; visszamegy egészen a múlt eredetéig és időbeli összefüggéseket állapít meg. - 3. A kk. és az újkor mesterei ált. ragaszkodtak a régebbi hármas tagoláshoz. Szt Ágostonnal együtt a 3 különböző, mégis egységet alkotó lelki képességben a Szentháromság képmását látják. Ezért írta →Eckehart mester: „A tanítómesterek és szentek együttesen állítják, hogy a léleknek három ereje van, amivel a Szentháromsághoz hasonlít. Az első erő az ~, ami alatt titkos, rejtett tudást értünk, ez jelképezi az Atyát. A második erő az intelligencia, a megjelenítés, megismerés, a Bölcsesség. A harmadik erő az akarat, a Szentlélek áradása.” Az ~ szentágostoni mély értelmét (mint az Istennel való találkozás lélekben elrejtett helyét) a ném. misztika az érzületbe és a lélek mélyébe helyezi, ezáltal az ~ többértelmű és egyre bizonytalanabb fogalom lesz. - 4. Keresztes Szt János az ágostoni és tomista fölfogás szintézisét alkotta meg. Megmaradt a lelki képességek hármas tagozódása mellett, de eléjük helyezte a lélek szubsztanciáját, melyben Isten és az ember misztikus találkozása végbemegy. A 3 lelki erő sajátos, egyéni módon vesz részt e találkozásban: az értelem a hit, az akarat a szeretet, az ~ a remény természetfölötti erényével. Az ~ a lélek ereje, mely nemcsak a múltra emlékezik, hanem képes remélni is a jövőben, miközben elmélkedve emlékezik Isten üdvözítő művére, őrzi magában az isteni Jegyes jelenlétét, s vágyódik Isten végleges, örök szemlélésére. - 5. A mai pszichológia szerint az ~ segítségével megőrizzük a szerzett benyomásokat, élményeket, közléseket, belátásokat, megélt cselekvésmódokat, időrendi sorrendben és a valósághoz való viszonyukban. A bevéséssel együtt válogatunk, felejtünk is: egyes részletek elhalványodnak, másokat elfojtunk magunkban. Az ~hez társul a fölidézés, reprodukálás képessége is, mely kiegészíti, újjáformálja, esetleg meghamisítja az eredeti élményt, s így a képzelőerő alapját képezi. Reprodukáló képességünk teszi lehetővé az újrafölismerést, ennek révén tudunk valamit azonosítani, de megvilágítani, értelmezni is. A hívó ~ viszont a megőrzött tartalmak rendjére, összefüggésére (tartalmi hasonlóságra, ellentétre, „szomszédságra”, oksági viszonyra) épül. - A bevésés módja kétféle lehet: önkéntelen és szándékos. Utóbbi a tanulás része, mely attól függően lesz mély, tartós, pontos, átfogó, hogy mennyi bennünk a kitartás, a figyelem-összpontosítás, s hogy a megragadott tartalmakat mennyire vagyunk képesek jól tagolt összefüggés-rendszerbe ágyazni. A bevésés erősségétől függ, mennyire tudjuk a szerzett ismereteket alkalmazni, tágabb elképzelésünk, sőt világnézetünk látóhatárán belül elhelyezni és kamatoztatni. - A fölidézés erőssége szempontjából: az alkalmi ~ azonnal kész tudatba idézni valamely tartalmat. Ennek további fokozatai lehetnek a fölidéző készség fokai szerint. A lehetséges ~ olyan tartalmakat fog át, melyek nem azonnal ötlenek eszünkbe (az emlékképek nagy tömege miatt, v. mert félig-meddig már elfelejtett, elfojtott, homályba merült emlékképekről van szó), azonban ismétlődés, többszöri próbálkozás, erősebb összpontosítás révén fölidézhetők. Beszélhetünk egyfajta szokványos ős~ről is, mely a szokás-cselekményeket, a testi feladatokat, a lét- és szeretetélményeket (lét- ill. szív~) foglalja magában, s melyek jelek, hívószavak révén tudatossá válhatnak. Megkülönböztethetjük az ~ formáit aszerint is, hogy érzékek által fölfogott (látott, hallott és mozgásos) tartalmakra irányulnak-e (ez a szenzitív ~), v. fogalmakra, jelek, szavak jelentésére, v. belátott igazságokra. Utóbbi során fontos szempont a gondolkodás és az emlékező-reprodukáló készség együtthatása. Az ~ minden megnyilvánulási formájában jelentős szerepe van a nyelvnek, a beszédnek. Cs.I.

LThK IV:570. - Schütz 1993:76.