faizás (lat. lignatio): →úrbéri juttatás, a →jobbágyok joga arra, hogy a földesúr erdejéből tűzi-, épület- és szerszámaik javítására szükséges fához jussanak. - Ha a közs. határában volt erdő, a jobbágyok a hullott és száraz fából, de ha ez nem volt elegendő, az élőfából is részesülhettek tüzelés céljából. Ha a földesúrnak valamely szomszédos ter-en volt erdeje, abból kellett fát szolgáltatnia. A fa mennyiségét és a vágás idejét (mind a jobbágy szükségletét, mind az erdészeti szempontokat figyelembe véve) a földesúr az →úriszéken határozta meg, s a vm. vizsgálta fölül. Ezen fölüli mennyiség vágásáért szigorú büntetés járt. - Épület- és szerszámfát a földesúr csak a tetőzet, ablakok és ajtók, de nem falak építésére, ill. szekerek, ekék, jármok javítására volt köteles adni, mert ezek az ő szolg-ában is használódtak el. Kerítésekre épületfát és cserjét csak a földesúr beleegyezésével vághattak. - A ~ fejében a jobbágyok a földesúrnak tartoztak fát vágni s azt elfuvarozni, de nem mindkét kötelezettség terhelte ugyanazt a jobbágyot. A vágás inkább a zsellérek, a szállítás a jobbágyok dolga volt. Egy zsellér 0,5 öl fát vágott, az egész telkes gazda 1 öl fát szállított be a földesúr majorjába v. a birtokán levő más helyre. **

Eckhart 1946:218.