Magyar Katolikus Lexikon > F > fölszabadítás


fölszabadítás (lat. liberatio), megszabadítás: aktív értelemben személy és kisebb-nagyobb közösségek fölruházása őket megillető, de korábban megtagadott →szabadsággal; passzív értelemben szabadulás a szolgaságból. A ~ valójában az →emancipáció 20. sz. végi megfogalmazása. - A ~ pol., kulturális, szociális és egyéni ~ folyamata az egész földkerekséget foglalkoztatja. Még a világegyh-ban is tapasztalható a helyi egyh-ak törekvése, mellyel a Ny teol. és egyh. örökségével szemben keresik önmagukat. A ~nak sok és változatos formája, feladata, motívuma és szándéka van. - A kat. hit szerint az igazi szabadság Krisztustól való (vö. Jn 8,36) és az →igazság megismeréséből következik (8,32), ezért a szabadságot →Krisztus követésében lehet megtalálni. - Az ÓSz-ben a ~ mindig Isten beavatkozása Izr. tört-ébe. Az első nagy ~ az Egyiptomból való szabadulás (Kiv 3,77; 6,2-8; MTörv 26,5-9;. 2Sám 7,23; 1Krón 17,21; Zsolt 78,42; Jer 31,11; Dán 9,15; Mik 6,4). Isten kivezeti népét a rabszolgaság házából, s elviszi az →Ígéret földjére. A második ~ a →babiloni fogságból való visszatérés (vö. Iz 43,1; 44,21). - A próféták az embereket, népeket és világot egybefogó, üdvözítő ~ról jövendöltek (vö. Iz 11,1; 35,1; 42,6; 43,1; 65,17). A próf. igehirdetésben fontos az üdvösség és az éthosz egybekapcsolása: az Istentől jövő ~ föltétele a felebarát iránti emberies magatartás (vö. Iz 1,10; 58,1; Jer 7,1; Ez 18; Ám 5,7). Egyént és közösséget érintő ~ az Isten rendjét megsértő →bűn kiengesztelése és megbocsátása (Zsolt 13; 39; 51). Az ember elsősorban ezért a ~ért kiált Istenhez (Zsolt 18; 26; 31). - Az ÚSz szerint a ~ Jézus örömhíre. Vele beteljesedik Izajás jövendölése (vö. Lk 4,16-21), s az általa elhozott istenország tört. ~, ami már most megmutatja a gonosz hatalmának végét (Mt 12,28; Lk 11,2.20). A Törv. iránti engedelmesség Isten akaratának tejesítéséhez vezet (vö. Mk 7,1). Jézus igehirdetése és magatartása arra a szabadságra buzdít, melynek alapja az Istennel és az embertársakkal folytatott dialógus. Kapcsolatát a felebarátokkal nem az érvényes társad. és vallásos szabályok irányítják, nem fél az ebből származó botránytól (Mt 11,19) és összeütközéstől (vö. Mk 3,1-6); sőt erre a halálfélelmet legyőző bátorságra és gondtalanságra (Mt 6,25) biztatja barátait is (Lk 12,4). Szt Pál tanítása szerint Jézus Krisztus istenfiúi szabadsága a kereszthalálig tartó engedelmességben mutatkozott meg: ezt a szabadságot közvetíti a Lélek az embernek (Fil 2,6-11). Ahol Krisztus Lelke működik, ott van a szabadság (2Kor 3,17); erre kapnak a hívek mint Isten gyermekei (Róm 8,21) meghívást (Gal 5,13). Isten Lelke, föltéve, hogy az ember befogadja (Róm 8,14) és elfogadja vezetését (2Kor 3,16), azt a szabadságot adja, mely az egész teremtésre vonatkozik, s már most tapasztalható (2Kor 1,22), a bűn hatalmától való szabadulásban konkretizálódik (Róm 8,2). - A törv. alóli ~ után az ember a nagykorú fiú engedelmességével tartja meg a törv-t (Róm 6,14; 8,14; 13,18; Gal 4,7; 5,14. 18; Fil 3,9); megszabadult a haláltól, félelem nélkül élhet, teljesen ráhagyatkozva arra, aki legyőzte a halált (vö. Róm 8,31). - Bár Isten fölszabadító evang-a mindenkié, elsősorban mégis a szegényeknek szól. Ezért fogja az Egyh. azoknak pártját, akikkel Isten különösen azonosult (vö. Mt 25,31), és azok teljes ~ára kötelezi el magát, akik a legjobban rászorulnak erre. Istennek az emberre kimondott igenje az embert magát is kötelezi, hogy kölcsönösen megajándékozza felebarátját a lét értelmével és örömével. Ezért kell a körülményeket a felebarát emberi jogainak reális elismerésével emberivé tenni. Ez magában foglalja az igazságtalan struktúrák megszüntetését és olyan magatartás alakítását, mely mindenki szabadságát tiszteli. A mindenkori helyzet, a szabadság képének és elidegenülésének elemzése szükséges a konkrét valóság humánusabbá tételéhez. A hívő közösség azáltal, hogy törekszik a ker. szabadságban való életre és a lit-ban örömmel ünnepli az élet és a szabadság ajándékát, a ~ jele és eszköze lesz. **

Schütz 1993:102.

fölszabadítás