Magyar Katolikus Lexikon > F > fáklya


fáklya, fácsika, fokla, csontika, csotorka, lobogó, szilánk, világló, világzó (lat. fax): olajjal vagy szurokkal átitatott, felső végén égő ősi világítóeszköz. - Ált. vékony fahasáb v. több összekötözött pálca, a végén olajba mártott textíliával. Az ó- és kk-ban a gazdagabb rétegek, a kir. paloták használták. - 1. A Szentírásban nagy ünnepeken ~val világították meg a város utcáit és tereit (Jud 13,13; 2Mak 4,22), de az ellenség ostromgépeit is fölgyújtották a ~val. Gedeon csapata üres korsókba rejtett ~kkal közelítette meg az ellenség táborát, majd összetörte a korsókat, hogy a hirtelen föllobbanó fény pánikot keltsen (Bír 7,16.20). Sámson a rókák (ill. sakálok) farkára ~t kötött, meggyújtotta őket és a filiszteusok vetésébe kergette az állatokat, hogy lángba borítsák a termést (15,4;. Zak 12,6). A →sátoros ünnepen az 1. és 2. ünnepnap közti éjszaka a legelőkelőbbek (a papokat is beleértve) ~táncot jártak; közben szólt a zene és zsoltároztak. Jézus példabeszédében az →okos és balga szüzek valójában ~val mentek a vőlegény elé (Mt 25,1-13). A katonák, akik Jézust foglyul ejtették, lámpákkal és ~kkal voltak fölfegyverezve (Jn 18,3). - 2. Ikgr. A →mécseshez hasonlóan az égő ~ az →éberség és a cselekvőkészség, a kialudt, lefelé fordított ~ a →restség, →ostobaság, →halál szimbóluma. - 3. Szt Ágota, Remete Szt Antal, Antiochiai Szt Margit, Szt Cecília, Szt Domonkos, Szt Eulália, Szt Theodor, Szt Vince, Xavéri Szt Ferenc attrib-a. - 4. A m. hagyományban a szlavóniai m-ok csörőfa-gyertyának mondják, mert sörjefából (feketegyűrűfa) hasogatták; csomónként összekötve tartották, rendszerint száraz helyen, a kemence oldalán, tetején, mestergerendán. A →székelyek száraz lucfenyő kb. 0,5 m hosszú, keskeny, vékony darabjaiból készítették a világzót. Hasonló méretű a dunántúli világlószilánk, a fokla is. A →palócok a ~t fűz-, gyertyán- v. mogyorófából készítették, a vékonyabb ágakat kemencében megszárították, a ~verő tőkén baltafokával megverték, hogy megszálkásodjék, majd újra kemencébe tették. A gyimesi csángó világzó (fetyér) 4-5 tollszár vastagságú szilánkból álló köteg, amelybe fenyőszurkot öntöttek. Voltak a faszilánkot helyettesítő csepűbélű szurkos ~k is. - Használat közben a ~t legegyszerűbben kézben, de kétkézi munka közben vsz. a foguk között is tartották, ez magyarázhatja a mécsesek emberfejalakú kanóctartó szájának, tátottszájú →gyertyatartóknak különös alakját. - A régi palóc házban a ~t a kemence kocikjára fektették, úgy, hogy égő vége szabadon kiálljon. Szlavóniában burgonyába is szúrták. Vannak egyenesen erre a célra szolgáló tartók, 16. sz. szóval: világtartók, világlóállványok is, melyek régen egészen fából, tetejükön csíptetővel készültek, s a gyertyatartókkal ellentétben a földön álltak; magasságukból következtetni lehet a régi ülő-, dolgozó- és étkezőbútorok magasságára. →lámpás, →világítás **

MN I:255. - Kirschbaum II:68. - Lipffert 1976:129. - MNL II:20, 183. - BL:423.

fáklya