🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > M > Mécses
következő 🡲

mécses, mécs (a fr. meche szóból): olajjal vagy zsiradékkal töltött edényből és kanócból álló, hordozható fényforrás, a →világítás ősi eszköze. - 1. A Szentírásban (héb. ner, LXX és ÚSz: lükhnosz). A bibliai időkben a sátorban (Jób 18,6) az olaj~ szolgált világítóeszközül. Egész éjjel égett (1Sám 3,3; Péld 31,18), vsz. a gonosz lelkeket akarták a ~ fényével távol tartani (sírokból több ~ került felszínre, mint házakból). Kialvása a teljes pusztulás (Jób 21,17; Péld 13,9; 24,20), a legnagyobb fenyegetés: „Elnémítom a malomkő hangját, és kioltom a ~ fényét” (Jer 25,10). A Jeruzsálemi Templom szentélyében a hétágú lámpatartón (→menóra) 7 ~ égett. - A ~ rendszerint agyagból készült; kőből v. fémből készített ~t csak az 5. sz-tól ismerünk (1Kir 7,49: itt anakronisztikus). Legegyszerűbb formájában, amely már a bronzkorból kimutatható, nem volt egyéb, mint egy kis lapos tálka, amelynek egyik oldalát egy kissé becsípték; ide (a ~ csőrébe) került a bél, a kanóc. A vaskorban lapos v. magas talp csatlakozott hozzá, és gyakran egy behajlítatlan szél is. A perzsa korban oldalát egyre inkább benyomták, így a ~ zárt formát öltött, csak az olaj betöltésére szolgáló lyuk és a bél, a kanóc nyílása maradt nyitva. A hellén korbeli fejlettebb változatnak szembeötlően hosszú a csőre; ezeket olykor díszítették is. A külön résznek látszó csőr az ún. heródesi korra jellemző (ÚSz!). A gömbölyded ~t, amelynek a közepén kis nyílás volt és a csőre csak egy kissé állt előre, modell szerint állították elő (reliefszerű díszítéssel). Olyan ~eket, amelyeknek a csőrében több (rendszerint 7, vö. Zak 4,2) kanóc égett, a bronzkortól ismerünk. A felakasztható lámpák csak a római korban terjedtek el. - 2. A m. hagyományban. A különféle →fáklyák mellett eleinte a jobbmódúak kezdtek viasszal, zsírral, olajjal, faggyúval, vajjal világítani. A zsírral és olajjal való éjjeli világítás ált., ha beteg, gyermekágyas asszony v. felijedős gyermek volt a házban. Az olajok közül leggyakoribb a napraforgó- és repceolaj. Vajjal egyéb világló híján hegyvidéki juhászok világítottak. - A zsír, olajféle égőanyag tartója valami tányérszerű edényke, törött csupor, fazék alja, melybe vezetékül, bélül kanócul összecsavart rongydarab v. egyéb nedvszívó természetű növényi szálas anyag szolgált. Készültek egyenesen erre a célra való cserép-, vas-, bádog- és üvegedények is, melyeknek tréfás m. nevük pillogó, pillancs; a palócok ugyancsak gyér fényük miatt szegénykének, fösvénynek nevezték. - Az ősi formájú világzó, világló helyébe később jellegzetes alakú mécsek (~ek) kerültek, a fr. meche szó nyelvtört. tanúsága szerint talán már a 13. sz. elején. Egyes ~formáink elődei az ókorig nyomozhatók. A célszerűbb ~eket a kanóc vezetésére-tartására szolgáló síppal is ellátták, s piszkálásukra (amire gyakran volt szükség) rajtuk álló kampós piszkálóvas szolgált. - Használat közben a ~t a fáklyához hasonlóan legyegyszerűbben a kézben, kétkézi munka közben (régi ábrázolások szerint) a foguk között is tartották. Ezzel magyarázható a ~ek emberfej alakú kanóctartó szájának, tátottszájú gyertyatartóknak különös alakja. - 3. Ikgr. Szt Luca és az →okos és balga szüzek attrib-a. **

Nötscher 1940:33. - MN I:256. - BL:1181.

Mécses, Bp., 1990-: plébániai lap. - Megj. rendszertelenül. Szerk. Bene Zoltán. Kiadó: Bp-országúti R.K. Egyhközs. - Utóbb 1991: Országúti Katolikus Élet. 88

Mécses, Szeged, 1990-: a →Mécses Szeretetszolgálat Magyar Börtönpasztorációs Társaság ingyenes lapja a börtönben lévők számára. - Megj. havonta. Főszerk. Majzik Mátyás. Kiadó: Mécses Magyar Börtönpasztorációs Társaság. Terj. 5000 péld. 88

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.