Magyar Katolikus Lexikon > E > evangélikus szociális tanítás


evangélikus szociális tanítás: az evangélikus egyház szociáletikája, mely nem annyira a "társadalmi lét" lényegét kívánja meghatározni, hanem az ember társadalmon belüli cselekvésének normáit akarja összegezni. - Az ev. teol. a szociáletika mellett a "társadalom teológiája" (Tillich, Schleiermacher) v. a "keresztény társadalomelmélet" kifejezést is használja, amivel azt akarja hangsúlyozni, hogy olyan kérdésekkel kíván foglalkozni, melyek az ember társad. együttélése során vetődnek föl (szoc. intézmények, szerkezet, rend, család, házasság, áll., tulajdon, munkaviszonyok, együttélés). Ezeket a kérdéseket a kinyilatkoztatás alapján tárgyalja. Az ~ a kat. egyh-hoz hasonlóan a szociáletikát elhatárolja mind az egyedi etikától, mely az ember önmaga előtti felelősségével foglalkozik, mind a perszonáletikától, mely az én-te-viszonyt, az embertársi szeretetet vizsgálja. Az ~ kifejezetten a csop-on belüli és a csop-ok egymás iránti felelősségével foglalkozik. Az ~ első mestere Oettingen, akit A. v. Harnack, E. Troeltsch, P. Tillich, K. Barth, R. Bultmann, H. Thielicke követett. Az ~ teol. gyökerei arra a választásra nyúlnak vissza: a teremtés-adta rend szabja-e meg a társad. arculatát, v. csak Krisztus uralma hozza-e meg a rendet (→eszkatológia). Ehhez járultak a korkérdések, a nagy társad. változások, a társad-tud-ok kutatásai és az ökumenikus párbeszéd. Mindez nyitott vita-helyzetet teremtett az ~on belül. - A mai ~ főbb kérdéskörei: 1. Norma és szituáció. Mint minden más etika számára, az ~ számára is lényeges kérdés, hogyan alkalmazhatók az ált. normák az egyes helyzetekre. Kat. megítélés szerint az ev. fölfogás többé-kevésbé "szituációs etiká"-nak tekinthető, míg az ev-ok a kat. fölfogást normaközpontúnak ítélik, amely csak kazuisztikát ismer, de nem jut el a normák történelmiségének, fejlődésének, alakulásának fölismeréséig. Kár lenne, ha az egykori hitviták most itt, a szociáletika ter-én folytatódnának. Ahogy a szituáció norma nélkül vak, a norma szituáció nélkül üres, tehát csak a két szélsőséges megközelítés összehangolásától várható eredmény. - 2. Rend és változás. Ez a kettősség is örök kérdése minden szociáletikának. Ami régebben mint rend-teol. szerepelt az ev. hagyományban, az most az intézmények kérdésére tevődik át. 1530: az →ágostai hitvallás szerint minden felsőbbség Istentől származik, épp ezért a társad. rendet mint Istentől rendelt adottságot kell elfogadni. Ennek alapján a társad. intézmények változtathatatlanoknak tűnnek. Másik oldalról ott van az eszkatológia dinamizmusa, amely Vendland, Moltmann és mások szerint a társad-kritikát és -reformot is magába foglalja. Hasonló következtetésig jut el a Metz-féle pol. teol., sőt a forr. teol-ja és a fölszabadítás-teol. is jelentkezik prot. környezetben is. Ezek fényében az intézmények, társad. építmények nem végcélok és öncélok, hanem a személy védelmét szolgálják (vö. család, állam). Rend és változás szembeállítása hamis dilemma, a szociáletika igazi problémája az: hogyan segítheti ahhoz az intézményeket, hogy szakszerűen töltsék be hivatásukat, ti. az emberszolgálatot - akár örökös reformok vállalásával is. - 3. Személy és társadalom. Az emberi életnek ismét 2 olyan pólusa, amely kijátszható egymás ellen, és erre az ev. hagyományban is megvolt a kísértés. Az ~ itt is hasonló megállapításig jut el, mint a kat. teol.: az emberi cselekvés a szabadság kérdése körül forog. Ez a szabadság (a személy szabadsága) azonban nem légüres térben mozog, hanem a társad-on belül. Az igazi föladat tehát az, hogy megvédjük a személy méltóságát, megőrizzük szabadságát, segítsük önrendelkezését, de mindig mások szabadságának tiszteletben tartásával. - 4. Kétfajta értelmezési modell - a "két-ország-elmélet" és a Krisztus kirságára épülő fölfogás - ütközése. Az első, régebbi modell a reformátoroknak arra a tanítására megy vissza, hogy az evang. nem társad-átalakítási program, a világi rendért való felelősség az "evilági ország" képviselőit illeti. Ez is Isten orsz-a, de mintegy evilági síkon. A másik birod. a lelki, az egyh-é, ahol nincs helye a világi erőszaknak. Ez a fölfogás tehát különválasztja a hitet és az értelmet, az evang-ot és a társad-at, uakkor mindkettőt Istenre, ill. a ker. lelkiismeretre vezeti vissza. Mindez egyfajta dualizmushoz, sőt "kettős morál"-hoz vezet, aminek következtében az Egyh. társad-onkívüli, a világ viszont egyh-ellenes lesz. Karl Barth és mások átlátták ennek a hagyományos fölfogásnak a tarthatatlanságát, és Krisztus királyságának gondolatát állították középpontba: a krisztusi kinyilatkoztatásban meghirdetett Ország nem világonkívüli, hanem magában foglalja a társad. átalakításának (örökös) programját. Igaz, a hiteles társad. helyzet ismerete nem ér föl a Szentírásból szerezhető ismerettel, de az evang. maga is adott korhelyzetben megfogalmazott üzenet, ezért a hit ma is képes arra, hogy kihámozza az "akkor és ott" elhangzott szóból az "itt és most" érvényes útmutatást. Az ~ mint tud., arra törekszik, hogy mind árnyaltabbá tegye az épp fönnálló viszonyok, helyzetek elemzését, ezt hozzámérje az evang. normákhoz és megvalósítható cselekvési változatokat kínáljon a ker. lelkiismeret számára. - Ha az ~t egybevetjük a katolikus egyházéval, szembetűnik néhány különbség és néhány közös vonás. Az ~ nem támaszkodik Tanítóhiv. tekintélyére, így p-k szociális tanítására. Igaz, épp ezért a lényegi elemek nehezebben is kristályosodnak ki. A kat. "természetjogi megalapozással" ellentétben az ~ lemond a szociáletika lényegi-metafiz. megalapozásáról, elveti a történelmietlen →esszencializmust és megelégszik a normák pozitivista számbavételével. Átveszi a kat. szociáletika olyan elveit, mint a →személy, a →szolidaritás v. a →szubszidiaritás, de csak mint pragmatikus szabályokat és nem mint ontológiai alapelveket. Annak ellenére, hogy egyháztani és metafiz. különbségek mutatkoznak a kétféle szociális tanítás között, gyakorlati kérdésekben meglepő az azonosság. Mindkét oldal azokra az alapértékekre (→érték) figyel, amelyek mindenfajta közösség alappillérei, s amelyek fölülállnak minden elméleti, sőt világnézeti különbségen is. A társad. - ti. az igazságosság, a közrend, a közjó - iránti felelősség ma már ökumenikus axiómának tekinthető, amely az "általános keresztény" értékek közé tartozik, s áthidal minden hitvallásbeli, sőt világnézeti különbséget. Cs.I.-L.V.