Magyar Katolikus Lexikon > E > erkölcs


erkölcs (er és a köl-cs/kül-cs elemekből, 'belső, szellemi erőnek külső megnyilatkozása'), morál (a lat. mos 'szokás' szóból): az Isten képére és hasonlatosságára teremtett →ember létformája, melytől →emberi méltósága és →üdvössége függ (→erkölcsiség). - Az ~ szó használata sokrétű: 1. A hagyományban ált. értelemben szokás, külső cselekvésmód, melyet másoktól átvéve követünk (→éthosz); szoros értelemben az emberre vonatkozó természeti és tételes (isteni és emberi) törvényeket megtartó cselekvésmód; legszorosabb értelemben →erény; népies, torzított értelemben rossz természet, makacsság. - 2. A 20. sz-i m. polgári használatban: ált. értelemben a társad. szempontjai szerint helyesnek tartott emberi magatartás; az →emberi cselekedetet kötelezően meghatározó, koronként és közösségekként változó szabályok összessége (pl. különböző népek ~ei); szoros értelemben az ~i szabályok szerinti emberi magatartás (pl. laza, rossz, jó ~ű ember, aszerint, ahogy valaki követi a közösség ~ét); legszorosabb értelemben a →nemiség ter-én tanúsított magatartás (erkölcsös v. erkölcstelen). - 3. Az Egyház tanításában: ált. értelemben: szokás, másoktól szoktatással átvett, ált. követett cselekvésmód; szoros értelemben: az emberre vonatkozó természeti és tételes (isteni és emberi) törv-eket megtartó természetfölötti cselekvésmód; legszorosabb értelemben: az isteni és erkölcsi erények. -  Az ~ tudománya, az →erkölcstan az Egyh. tanításának lényeges része, mert küldetése a hit és ~ ter-ére szól.  II. János Pál p. a →Veritatis splendor enc-ban foglalta össze az Egyh. erkölcsi tanítását. →gazdaság és erkölcs, →közgazdaságtan és erkölcs.  **