Magyar Katolikus Lexikon > E > elmélkedés


elmélkedés, meditáció (lat.): lelki tevékenység, az imádság egyik fajtája, a nyugati kereszténységben a hit igazságainak és parancsainak logikusan következtető, személyes megfontolása. Célja az elmélkedő megszentelődése, ill. a szabadon formált belső imádság képességének megszerzése  (→elmélet és gyakorlat). - Az ~t a →szemlélődéstől megkülönbözteti a logikus következtetés és a szándékos célzatosság, az egyszerű, jámbor gondolkodástól a módszeresség. A K-i meditációktól (→jóga, →Japán) racionálisabb jellege, valamint az Istennel való személyes kapcsolat keresése különbözteti meg. - A Szentírásban az ~ helye a →szív, a legtöbb esetben ez végzi azt az intellektuális tevékenységet, melyet mi a fejnek és agynak tulajdonítunk (vö. Zsolt 90,12; Jób 8,10; Sir 6,32; 7,3; Bír 16,15). Isten szavának megfontolása, átgondolása, megőrzése, fölidézése és megértése az ~ egyik legfontosabb formája (vö. Zsolt 14,2; 32,9; 119; 125; Dán 10,1; Mt 13,13; Lk 2,47; Jn 3,10; 8,27.43; 12,16; stb.). - A módszeres ~ kezdete a régi szerz-eknél a szentírási olvasmány 'megrágása' (ruminatio). A kk-ban a Szentírás és a teol. eleven egységet alkotott, mindkettőt a sacra doctrina, 'szent tanítás' fogalom alá rendelték. E szt tanítás nem más, mint a megelevenített és aktualizált Szentírás. A kialakuló teol. isk-k és irányzatok visszahatottak a hagyományos imádságformákra. Ez a folyamat az értelmi reflexiót és megismerést, az érzelmeket és képzelőerőt mozgósította. Megőrizték és elmélyítették a lectio-meditatio-oratio (olvasás-elmélkedés-imádság) ősi hármasságát: Isten szavának szellemi földolgozását és érzelmi befogadását. A teol. és lelkiség elkülönülésével az ~t egyre inkább önálló lelki tevékenységnek tekintették, s kialakultak sajátos →elmélkedési módszerek. - Az ~ fokozatai. Az ~ legegyszerűbb formája a szóbeli imádság (Miatyánk, Üdvözlégy) lassú, megfontolt mondása. Az ~ köv. fokán az elmélkedő a szóbeli imádság egyes szavainál megáll, s a szó által ébresztett gondolatokkal és érzelmekkel addig foglalkozik, amíg értelme abban táplálékot talál. A 3. fokon az ~ tárgya a hit és erkölcs igazságai (tízparancsolat, ötparancsolat, a test és lélek képességei, állapotbeli kötelességeink, hivatali kötelességeink): megfontoljuk mi célból adta Isten a szóban forgó dolgot, hogyan-mire kell azt használnunk; hogyan használta azt az Úr Jézus, a Bold. Szűz, hogyan használtam én stb. Az ilyen ~ből erősödik az →önismeret, a fölismert hibák, bűnök bűnbánathoz és jó elhatározásokhoz vezetnek. A rendszeres, megfelelően előkészített és jó ~  →elmélyülésre és szemlélődésre nevel. - Az ~ távolabbi és közelebbi előkészületet igényel. A távolabbi az ~ akadályainak kerülése (bűnök, rossz szokások, melyek a lélek elszórakozásához és az →érzékek elszabadulásához vezetnek), ill. az ~t segítő dolgok keresése (alázatosság, őszinteség önmagunk felé, érzékek őrzése, önmegtagadás). A közelebbi előkészület az egyes elmélkedési módszereknél más és más. Ált. ajánlott a) este elolvasni az ~i anyagot és kiválasztani belőle az állapotunknak megfelelőt; b) elalvás előtt röviden visszagondolni rá; c) reggel, fölébredés után mindjárt az ~i tárgyra gondolni és mosdás, öltözködés közben ezekkel a gondolatokkal foglalkozni; d) az ~t nyugodt lélekkel megkezdeni. - Az 1980-as években egyre népszerűbb, K-i eredetű meditációk meglehetősen háttérbe szorítják a racionális ~t, a lelki élet azonban ma sem nélkülözheti. A hitbeli növekedés és elmélyülés, a döntések, a személyes és bensőséges imádság, a válságokban és a mindennapi helyzetekben történő helytállás igényli az ~ állandó segítségét. **

Schütz 1993:73.