🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > Sz > szív
következő 🡲

szív (lat. cor): összehúzódásával és kitágulásával a vérkeringést biztosító, izmos falú, életfontosságú szerv. - 1. Ősszó. A ~ egyike a minden kultúrkörben ismert ősszavaknak (→fej, →arc, →kéz, →kar), vagyis fogalmi meghatározást megelőző tapasztalaton alapuló szó. A fiziológiai élet közp. szerveként reális jelképe a szimbolikus értelemben vett ~nek: a test és lélek megkülönböztetése nélküli egész embert szimbolizálja, s a →személy központjaként a megismerés, bölcsesség, akarat és cselekvés, ill. az érzelmi élet forrása; lényege szerint nyitott a transzcendencia és a másik ember felé. - 2. Vallástörténetileg az egyiptomiaknál a ~ (= 'ib) a lelkiismeretet, az egész erkölcsi magatartást jelöli, ezért Oziris ítélőszéke előtt megmérettetik majd; a ~ és vele a lélek ellopható, ami a halált jelenti. A babiloniaiak az életet eredetileg a →májban látták, később a ~hez kötötték. A görögök és rómaiak a ~et főként fiziologikusan értelmezték, a költők (Homérosz) a lelki-szellemi élet székhelyeként. Arisztotelész számára a ~ a középpont, minden érzéki benyomás ide érkezik; Platón a halandó lelket a ~nek, a halhatatlant az értelemnek tulajdonította (az alsóbbrendű lelket a májnak). A kínaiak az egyes testrészeknek különféle lelkeket (shen) tulajdonítanak, egyet a ~nek is (piros madár). A magasabb fokú vallásokban csaknem ált., hogy a ~et a vallási tapasztalat, megvilágosodás és a bennelakó istenség helyének tekintik; rossz embereknél a szembeszegült érzékek, ill. a belőlük fakadó hatások székhelyének is. - ÉNy-Ausztráliában kamilarok és a fiatal eszkimók megették a megölt ember v. állat ~ét, hogy lelke és bátorsága átszálljon rájuk. Az aztékok, maják, babiloniaiak, rómaiak és teutonok a testből eltávolított ~et föláldozták; az egyiptomiak bebalzsamozták és vázában őrizték; gonosz befolyások elleni oltalmul ~-amuletteket hordtak. - 3. A Szentírásban az ember belső életének közp-ja, lelki erőinek és képességeinek forrása, az értelem helye. Fiziológiai szervként fordul elő Ter 18,5; 1Sám 25,37; 2Sám 18,14; 2Kir 9,24; ApCsel 18,17; Jak 5,5-ben; belőle árad a →vér szét a testbe, ezért azonos a vérrel (Lev 17,11). - Átvitt értelemben középpontot jelöl: tenger ~e (Kiv 15,8), ég ~e (MTörv 4,11), föld ~e (Zsolt 46,3; Jón 2,4; Mt 12,40). - Főleg a próf-knál és a zsoltárokban beszél az ÓSz Isten ~éről, mint jelenlétének jeléről, terveinek, határozatainak, irgalmának és szeretetének székhelyéről (Ter 6,6; 8,21; 1Sám 2,35; 13,14; 2Krón 7,11-15; 1Kir 9,1-3). Isten szeretetének kinyilatkoztatása Fiának a kereszten megnyitott ~ében teljesedett be (→Jézus Szíve). - Az ember ~e a lelki élet helye: a ~ jelenti a belső/lelki embert, szemben a hússal (Zsolt 73,26) v. a nyelvvel (28,3; 78,18). A ~ben gyökerezik a hit mint válasz Isten szavára, aki az ember ~ében lakik; ezért kell és ezért tudja az ember „teljes szívvel” szeretni az Istent (MTörv 10,12). A ~ az „ember rejtett énje”, melyet csak Isten ismer (1Sám 16,7), aki az új ~et adja (Ez 36,26); az emberek, akik nem ismerik a ~et, csak látszat szerint ítélnek (1Tesz 2,17). - A ~ a gondolkodás helye: töpreng (Dán 2,30; Mk 2,6.8; Lk 3,15), hisz és kételkedik (Mk 11,23; Róm 10,8), igazságokat lát be (Jób 34,10), emlékezik (1Sám 21,12), oktalankodik (Péld 10,21; Oz 7,11; Lk 24,25), elvakul (Mk 6,52). - Az érzelmi élet helye: a ~ben lakik a szomorkodás (MTörv 15,10; Iz 65,14; Jn 16,6), az öröm (MTörv 28,47; Jn 16,22; ApCsel 2,26), a bátorság (2Sám 7,27), a félelem (MTörv 20,3; Jn 14,1; 2Kor 2,4), a felindultság (MTörv 19,6; ApCsel 2,37), a szenvedély (Szám 15,39; Róm 1,24), a harag (ApCsel 7,54). - A ~ a fontolgató és döntést hozó akarat (1Kir 8,17; Iz 10,7; Lk 21,14; 2Kor 9,7) és a →lelkiismeret helye (1Sám 24,6; Jób 27,6; Zsolt 17,3; 51,19; 1Jn 3,19-21); a vallási-erkölcsi élet, az igazi istentiszt. (1Sám 12,20), az Istenbe vetett bizalom (Péld 3,5) helye; a ~ből ered a jó és a rossz (Mt 5,8; 15,19), a hűség, az elpártolás és a megátalkodottság (Kiv 4,21; 7,13; Neh 9,8; Iz 29,13). - Amikor Isten meg akarja mérni az embert, próbára teszi a ~ét (1Krón 29,17). A körülmetéletlen és megkeményedett ~ az Isten iránti engedetlenség jele (Lev 26,41; MTörv 10,16). A ~ben lakik az isten- és emberszeretet (6,5; Mk 12,30.33), ezért a ~ a Szentlélek (Róm 5,5; 2Kor 1,22; Gal 4,6) és Krisztus lakása (3,17). - 4. Az imádság helye: →szív imádsága. - 5. Ikgr. A lángoló ~ az Isten iránti odaadó szeretet jelképe (→Jézus Szíve). Attrib.: Szt Ágoston (nyillal átdöfött, égő ~), Svéd Szt Brigitta (~ kereszttel), Szalézi Szt Ferenc, Xavéri Szt Ferenc (lángoló ~), Chantal Szt Franciska, Loyolai Szt Ignác (lángoló ~), Thienei Szt Kajetán (szárnyaló ~), Genovai Szt Katalin, Sziénai Szt Katalin, Montefalcói Szt Klára, Szt Leander, Pazzi Szt Magdolna. **-R.É.

KML 1986:294. - BL:1728. - Schütz 1993:361. - KEK 2562.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.