előénekes, énekvezető, karvezető: a népi előadók egyik legtekintélyesebb típusa. - Rendszerint idősebb szegény v. középrétegbeli ffi v. nő. Kottát csak nagyon kevés ~ ismer, de íni-olvasni ált. tudnak. Tisztségük legfontosabb követelménye a biztos hallás és a jó hang. Az ~ a közös ájtatosságok vez-je: be- és elköszön, összeállítja az énekek és imádságok rendjét,  elkezdi az énekeket és az imádságokat, ügyel azok csorbíthatatlanságára, összetartja az imádságos közösséget; szólóénekes, karvez. és karnagy egy személyben. Kz-os v. nyomtatott →énekeskönyvet is használ, de többnyire zenekíséret nélkül énekel, míg a kántor, az →énekes koldus és a históriás is alkalmi ~i szerepében rendszerint hangszeren is játszik. - Az ~ kissé a  →nótafára emlékeztet, az eltérések nótarendjük jellegéből adódnak: az egyh. ének-népének kötöttebb a népdalnál, az előadási alkalmuk gyérebb, az időközönkénti ismétlődés miatt a változás lassúbb, de időszakonként-helyenként eltérő énektípusok és változatok is keletkezhetnek. Ez főként az ~nek tulajdonítható, és több fokozata van. Egy-egy szöveghez szabadon társít dallamot, szükség esetén a szótagszámot is módosítja. Gyakori a kezdősor megváltoztatása, így az ének újnak hat. Néha időszerű (pl. a háborúval, hadifogsággal kapcsolatos) szakaszt sző az ének menetébe, kivételesen valamely kedvelt ének mintájára újat is szerez. Nagyobb búcsúkon évenként bukkan föl egy-egy új ének. Az ~ek soraiból kiemelkedhetnek népi verselők (pl. "öreg" Mezey János és Orosz István), de dallamot ezek sem alkotnak. Utóbb megfigyelhető volt, hogy a dunántúli és az alföldi ~ek a régi nagyívű dallamokat lehetőleg új stílusúakra cserélték. Erdélyben őrizték tovább a hagyományos formákat. A nép az ~ek változatait általában elfogadja, a közös éneklés során az egyéni stílusjegyek letörlődnek. - A hívek rendszerint nem tudják a teljes énekszöveget, a dallamban sem mindig biztosak, így az ~ nemcsak vezet, tanít is. Az ált. gyakorlat szerint sorokra, sorpárokra, fél v. egész szakaszokra tagolja a művet, és ezeket ő énekli elő. A kar csak ismétli, ill. a bevésés után önállóan folytathatja. - Műfajok, formák, alkalmak szerint szerepváltások adódhatnak: pl. a különféle →litániák fő szövegét az ~ →előimádkozó viszi előre, a kar szabályos szerkezeti egységek után ismételgeti a refrént. Hasonló a rózsafüzéres imádságok-énekek előadása is. Bár majdnem minden egyh. ének-népének litániaszerűvé alakítható, az ~-kórus közti szereposztás az előzőkénél rendszerint kiegyenlítettebb, sőt olykor elegendő a szokásos indítás, a hívek önállóan folytatják az éneket. - Több helybeli ~ esetén nemek, szerepek, műfajok szerinti szakosodás alakulhat ki közöttük, mely rangsort is jelenthet. A ffiak ált. tevékenyebbek a tp-ban, körmeneteken, búcsúkon, virrasztókban, több kz-os énekeskv-et másolgatnak, ünnepeken ők mondják a köszöntőket, lakodalmakban a vőfélyverseket stb. A nők a hangadók egyes litániákon, a különféle házi ájtatosságokon, ők tartják rendben és díszítik a kegyhelyeket és tárgyakat, némelyik ráolvasás segítségével gyógyít is. - A népdalhoz hasonlóan az egyh. ének-népének is szólóban-kórusban szinte bármikor elhangozhat, a vallásos énekköltészetre mégis jellemzőbb a szertartásos alkalomszerűség és a közös előadás, melyhez az ~ is hozzátartozik. A hívek vez. nélkül nem szoktak énekelni. A szertartásos alkalmak ~ei egyh. ffiak, papok, kántorok. Ők a kezdeményezők és a hangadók, a laikus kórusok éneke rendszerint másodlagos, különösen lat. nyelvű énekek esetén. A szóló, néha duó, ill. az ~ek és a kórus szerepváltásai változatosak, huzamos idő elteltével változhatnak is. Megosztható formák közé sorolható pl. a →graduále, a  →gregorián ének különféle antifónái, kánonok, responzumok stb. A népi alkalmak szerepváltogatási formái nem változatosabbak ugyan, de rugalmasabbak. Egy-egy népesebb hívősereg ffi-női karra való osztódása és az ~nek adott kettős válaszok pl. éppúgy tekinthetők antifónáknak, mint responzumoknak, talán mégis az utóbbiakhoz állanak közelebb. A népi gyakorlatban a különféle litánia-formák a legelterjedtebbek, bevéséskor és gyakran később is az egyh. énekeket-népénekeket is átalakíthatják litánia-szerkezetekké. Az ált. fejlődés egyre inkább öntevékeny karéneklés felé halad, és az ~ek csak hangot adnak, kezdenek, majd a hívek folytatják, végigéneklik és be is fejezik az egyes darabokat. Átmeneti megoldásnak tekinthető az ~ félig rögtönzött kezdése, majd a kórus és az ~ énekének együttmaradása az éneklés egész folyamán. Alkalmanként és műfajonként sokféle szerepváltogatás adódik, ezek rendszerezése még nem történt meg, keveset tudunk a szerkezeti tagolás-fölbontás szövegi-zenei variáló hatásáról is. - A közös népi ájtatosságok: litániák, olvasós imák-énekek, →búcsújárás, különféle házi ájtatosságok, halottvirrasztás stb. és egyes ünnepi szokások: →lucázás, →kántálás, →betlehemezés stb. bizonyos alapformákra korlátozhatók, pl. a litániaszerű énekeket vallásos - katekizmusi ének, kánai mennyegző - és világi - a faragószék nótája, kityrákotty-mese - tartalommal egyaránt megtalálhatjuk. Mindezekben többé-kevésbé elkülönül az ~-kórus szerepe. - Nevei még: énekes asszony v. énekes ember, ritkábban énekvezér, régiesen éneklő; helyi elnevezései: diktáló, fő-fő énekes, könyves énekes stb. A legtöbb egy személyben előimádkozó is, de korántsem kivétel nélkül, szerepük el is térhet, indokolt tehát a megkülönböztetés. B.G.

Werner Alajos: Az éneklő Egyh. Szombathely, 1937. - Schram Ferenc: Bev. népénekeinkhez. Bp., 1958. - Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágék, lőtőt lépék... Bp., 1976. - Bálint Sándor: A hagyomány szolgálatában. Bp., 1981. - Előmunkálatok a magyarság néprajzához. 10. Bp., 1982:133. (Katona Imre: Halottas énekköltészetünk) - Volly István: Karácsonyi és Mária-énekek. Uo., 1982.