egyházjog története: I. Az ókori egyházjog. 1. Nagy Konstantin előtt, az 1-3. sz. egyházfegyelmében a →szokásjog irányított. A hittani, lit., erkölcsi, jogi hagyomány kötelező erejének alapja a ker-ek számára az ap., s így közvetve a jézusi, sőt isteni eredet. Foglalatuk az →egyházi rendtartások, melyeknek elterjedése már e korai időben jelentősen hozzájárult az egyházfegyelem egységessé válásához. - 2. A 4-7. sz: az ~t a →római birodalom, ill. az időszak végén K-en a →bizánci birodalom intézményes keretei határozták meg. Ny-on a birod. összeomlása (476) után a róm. birodalmi jog szelleme a p. udvarban tovább élt. A birod. intézmények hatása még az idők során a birod-on kívül került ter-eken is érezhető. Bár K-en a 2., Ny-on a 3. sz-tól tartottak →zsinatokat, számottevő zsin. szövegemlékeink csak a 4. sz-tól vannak. Az Egyh-at körülvevő légkör lehetővé tette, s a ker-ek növekvő száma és szervezettsége megkívánta, hogy a pp-ök a ker. életre vonatkozó jogalkotói tevékenységüket akár az egész Egyh-ra szóló érvénnyel is (→egyetemes zsinat) szélesebb körben kibontakoztassák. A fegyelmi témákról szóló p. ügylevelek, a →decretalisok szintén a 4. sz. végétől jelentek meg. A jogszabályokban szerkesztési és nyelvi szempontból is erőteljesen jelentkezett a →római jog hatása. E folyamatok eredményeként az egyh. élet szabályainak tipikus formájává a szokásjog helyett egyre inkább az írott jog vált. - Kánongyűjtemények. 1. K-en a zsin. jogszabályok első, kronológikus gyűjt-e a Meletiosz antiochiai pp. (342-81) idejében összeállított Syntagma Canonum, melyet az idők során további zsin-ok kánonjaival bővítettek. P. dekretálisokat és Ny-i zsin. kánonokat a K-i gyűjt-ekbe később sem vettek fel, eltekintve a →karthagói zsinat anyagától, melyet II. Iustinianus cs. (685-694, 705-711) személyes hatására akkor kapcsoltak a K-i zsin-ok határozataihoz, amikor Beliszariosz hódítása u. 534-698: É-Afrikának ez a vidéke a bizánci birod. részét alkotta. - 2. Ny-on is megszülettek a helyi gyűjt-ek az egyetemes és a K-i helyi zsin-ok anyagára építve. Az első 520 k. →Dionysius Exiguus műve, melynek a szakértők több változatát (recenzióját) különböztetik meg. Az időrendbe szedett K-i zsin. kánonok lat. ford-án kívül Dionysius a p. dekretálisokból is kronológikus gyűjt-t állított össze. E kettőt együtt Codex canonumnak, Corpus canonumnak nevezték, ma Collectio Dionysiana. E gyűjt. a későbbiekben nagy hatást gyakorolt az egész Ny-i egyh-ra, mivel a róm. egyh. hosszú időn át ezt használta jogforrásként. Bővített változatát, a Collectio Dionysio-Hadrianát küldte el I. Adorján p. 774: Nagy Károlynak, s ez a Frank Birod-ban mintegy hivatalos gyűjt-nyé vált, és a 12. sz-ig a lat. egyh-ban vezető szerepet játszott. - A korszak másik legjelentősebb gyűjt-e a 7. sz. Collectio Hispana, mely a Dionysius-féle kollekció anyagán kívül afrikai, hispániai és galliai zsin. határozatokat és további p. dekretálisokat tartalmaz. 1. részében a zsin. anyag van földr. egységenként, azon belül időrendben, 2. részében p. ügylevelek vannak. Ennek a világos fölépítésű és kiemelkedően bőséges gyűjt-nek a hatása Ny-Eu-ban évszázadokon át érvényesült, több kivonat és átdolgozás is készült belőle. - A korszak gyűjt-eiben egyre inkább megfigyelhető a fejlődés a kronológikus gyűjt-ektől a rendszerezett gyűjt-ek felé. - II. A középkor egyházjoga. 1. A korai kk. (8-12. sz.) egyhjogát főleg 2 nagy tört. mozgalom, a karoling reneszánsz (9. sz.) és a gregoriánus reform (11. sz.) határozta meg. - A karoling reneszánsz. Amikor Nagy Károly 800 karácsonyán elnyerte a császári címet, Ny-on mintegy újjáéledt a róm. birod. A ker. császár személyéhez kapcsolódó, népek feletti, egyetemes tudat éreztette megújító hatását az egyhjogban is. A korábban közkézen forgó számos helyi jelentőségű joggyűjt. már nem felelt meg a kor szükségleteinek. Ezen a helyzeten egyrészt a régi joganyagot tartalmazó, egyetemesebb igényű gyűjt-ek (főként a Dionysio-Hadriana elterjesztésével), másrészt hamis gyűjt-ek összeállításával igyekeztek segíteni. E hamis és hiteles anyagot egyaránt tartalmazó, 847-52: keletkezett művek közül a legterjedelmesebb és messze a legnagyobb hatású a Decretales Pseudoisidorianae, melyben a Collectio Hispana egyik változatát úgy alakították át, hogy egyes p. dekretálisokat betoldásokkal módosítottak, egy sor állítólagos p. levelet teljes egészében önállóan alkottak meg (hamisítottak) és fűztek a gyűjt. elejére. - A karoling reneszánsz és a gregoriánus reform közti időszak gyűjt-einek egy része még inkább a karoling eszmék jegyét viseli magán. Ennek a csoportnak kiemelkedő hatású képviselője →Prümi Regino Libri duo de synodalibus causis (906 k.) c. műve. A másik csoport már az Egyh. függetlenségének hangsúlyozásával, de a világi hatóságok szerepét egyh. ügyekben radikálisan el nem utasítva, a gregoriánus reformot készíti elő. A legfontosabb ilyen gyűjt. 1008-12: a II. Henrik cs-ral jó viszonyban lévő Wormsi Burchard Decretuma, mely a 11. sz. legelterjedtebb kánonjogi kollekciója volt. - A gregoriánus reform. Az Egyh. beépülése a feudális társad-ba a világi hatóságoktól való sokféle hűbéri jellegű függőséget eredményezett, melyek az Egyh. belső válságával együtt kiélezték az →invesztitúra, a →simónia és a klérus erkölcsi, lpászt. és szellemi alkalmasságának problémáját. VII. Gergely p. mindezt a p. hatalom hangsúlyozásával kívánta orvosolni.

A reformtörekvéseket és a kezdeti szigorúságot képviselő gyűjt-ek közül kiemelkedik a Collectio in 74 titulos digesta (vsz. 1050 k., mely forrásul szolgált sok későbbi hasonló gyűjt. számára), és a VII. Gergelyhez igen közel álló Luccai Anzelm gyűjt-e (1083 k.), mely a reformeszméket legerőteljesebben tükröző és a 12. sz: a legnagyobb hatást kifejtő ilyen jellegű mű. A gregoriánus eszméket későbbi, türelmesebb formában kifejező művek közül a legfontosabbak Chartres-i Ivó (†1117) gyűjt-ei, főként a Decretum és a Panormia. - A kk-nak ez a korábbi szakasza jelentős technikai és szemléleti fejlődést hozott a jogi gyűjt-irodalomban. A "barbár" népek egyh-aiban a korszak kezdetén használatos helyi gyűjt-ek színvonala igen alacsony volt. Egyik-másikukban (pl. a Collectio Hibernensisben 700 k.), főként a →libri poenitentialesban a jog mint kategória is elhomályosult, és tömegesen jelentek meg bennük - főként ósz-i - bibliai idézetek s különböző egyh. íróktól vett részletek. Némelyikük hittanilag is kifogásolható fegyelmi útmutatásokat ad. Ehhez képest a korszak egységesítő és központosító irányzatú gyűjt-ei markáns tisztulást és fejlődést jeleznek. A 12. sz-ra kialakultak a kánonmagyarázat főbb elvei is. - 2. A virágzó kk. egyházjoga. A 12-13. sz. a Ny-i kerség ter-én nagyfokú függetlenséget élvező, sőt egyfajta vezető szerepet betöltő intézményes egyh. virágkora. A 12. sz: döntő fordulat következik be az ~ben. A részleges jog túlsúlyával, konkrét szemlélettel és a források elszórtságával jellemezhető első évezredet felváltja az elvonatkoztatás, a dialektikus módszer és az egyetemesség klasszikus kora, amikor az Egyh. jogrendje egyre inkább az egységesség és a logikus belső összefüggés jeleit mutatta. Az első évezred különböző gyűjt-ekben elszórt és gyakran egymásnak ellentmondó szabályokat tartalmazó kánonjogi szöveganyagát →Gratianus mester 1145 k. a Concordia discordantium canonumban (későbbi nevén a Decretum Gratianiban) az ellentmondások feloldását célul kitűző logikus szintézisbe foglalta. Noha művének nem volt hivatalos jellege, mindenütt nagy tekintélyre tett szert, s csakhamar kiszorította az összes korábbi gyűjt-eket. Vele kezdetét vette az →egyházi jogtudomány. - A 12. sz-ig a kánonjog-ot nem tekintették a teol. önálló ágának, a kápt. és ktori iskolákban azzal együtt, gyakorlati részeként oktatták. Gratianus Decretumát azonban a bolognai studium generalén a róm. jog iustinianusi gyűjt-einek épp akkoriban uo. kifejlődött tud. magyarázati módszeréhez hasonlóan kezdték olvasni és kommentálni. A kánonjog - megőrizve ugyan szt tudomány jellegét - határozott jogi arcultot öltött. A kánonjogot a Decretum szövege alapján művelő egyetemi okt-nak (dekretisztika) a magára Gratianusra visszamenő bolognai isk. mellett hamarosan más műhelyei (és irányzatai) is alakultak, elsősorban a Párizsból kisugárzó francia-rajnai, s az angol-normann isk. - A Decretum szövegét a mesterek magyarázó széljegyzetekkel, glosszákkal látták el, majd megszülettek a Decretum szövegéhez írt magyarázó jellegű, önálló összefoglaló művek, a summák is. E műfaj kezdeti formáját képviseli Gratianus tanítványának, Paucapaleának a summája (röviddel a Decretum Gratiani után), végső kiteljesedése Pisai Huguccio műve (1188-90), a Decretumot magyarázó egész irod. legfontosabb alkotása. - A summákkal kölcsönhatásban fejlődtek a glosszák is. Megszülettek belőlük a Decretum szövegének egészét v. egy részét végigkísérő, összefüggő glosszaegyüttesek, a glosszaapparátusok. A Decretum rendes glosszaapparátusának (glossa ordinaria) az okt. és az ált. használat végül is a Bartholomaeus Brixiensis által 1240-46: végső formába öntött változatot fogadta el. Ez az apparátus aztán kizárólagos lett, s a 17. sz-ig szinte elmaradhatatlan kísérője volt a Decretum szövegének. - A dekretális gyűjtemények és a dekretalisztika. Az egyetemes zsin-ok közül a virágzó kk-ban jelentős jogalkotói tevékenységet csupán 1215: a IV. →lateráni zsinat fejtett ki, melynek rendelkezéseit külön joggyűjt-ként kezelték; glosszaapparátusok is készültek hozzá. E korszak legjellegzetesebb jogforrásai a p. dekretálisok voltak, melyekből már a 12. sz: számos gyűjt-t állítottak össze. A legfontosabb közülük a Bernardus Balbi Papiensis által 1188-92: összeállított Breviarium extravagantium, későbbi nevén Compilatio prima. Jelentősége főként az anyagot 5 kv-re (iudex, iudicium, clerus, connubia, crimen), azokon belül címekre és fejezetekre fölosztó rendszerében áll, melyet a dekretálisok gyűjtésében és tud. földolgozásában általánosan elterjesztett. E gyűjt-t 1226-ig 4 hasonló követte, melyeket együtt Quinque compilationes antiquae-nak neveztek el. Elsősorban belőlük merítette anyagát Pennaforti Szt Rajmund, aki IX. Gergely p. utasítására 1234: összeállította minden idők legbővebb és legnagyobb hatású dekretális gyűjt-ét, az ún. Liber Extrát, melyet a p. egyetemesen kötelező, kizárólagos, hivatalos gyűjt-ként kihirdetett. Törv. erővel a benne található p. ügylevélrészleteknek csupán a döntést tartalmazó szakaszai rendelkeztek. - A főbb dekretális gyűjt-ekhez a 12. sz. végétől ugyancsak írtak glosszákat, apparátusokat, summákat és az egy. okt-ban szokásos egyéb műfajokhoz (casus, quaestiones, notabilia, brocarda stb.) tartozó magyarázatokat. IX. Gergely dekretális gyűjt-ének glossa ordinariájaként Bernardus Parmensis de Botone 1245-63: írt apparátusát fogadták el. -

A IX. Gergely dekretális gyűjt-ét követő korban a kánonjogi irod. a gyűjt-szövegekhez bőséges kommentárokat (lecturák) és a szöveget nem részleteiben magyarázó, hanem tartalmát a címek sorrendjében rendszeresen kifejtő nagy summákat (summae titulorum) hozott létre. Ezek közül kiemelkedik Henricus de Segusio (Hostiensis) Summa aureának nevezett műve (1250-53), mely egy század kánonjogtud-ának fejlődését tetőzi be. - A 13. sz. további folyamán az újabb dekretálisok megjelenése újabb gyűjt-ek összeállításához vezetett, melyek közül legnagyobb tört. jelentőségre a VIII. Bonifác p. által 1298: kihirdetett Liber Sextus emelkedett, melyhez az egész dekretális jog utolsó nagy klasszikusa, Iohannes Andreae írta meg 1303 e. a glossa ordinariaként elfogadott apparátust. - 3. A kései kk. egyházjoga (1300-1563). Az →avignoni fogság (1309-77), a →konciliarizmus, az államok erősödése alapvetően hatott az egyhjogra és a kánonjog művelésére. - A Corpus Iuris Canonici. Az újabb p. dekretálisokból további rövidebb gyűjt-ek keletkeztek. A Clementinae c. gyűjt-t XXII. János p. 1317: még hitelesként hirdette ki, ám a másik 2 jelentősebb gyűjt., az Extravagantes Ioannis XXII. (1325/1500) és az Extravagantes communes (1500, 1503) csupán magángyűjt-ek. E 3 gyűjt-t a Decretum Gratianihoz, IX. Gergely dekretális gyűjt-éhez és a Liber Sextushoz csatolták. Így jött létre és bővült fokozatosan 6 műből álló együttessé az újkor elejére a róm. jog iustinianusi gyűjt-eit összefoglaló Corpus Iuris Civilis mintájára Corpus Iuris Canonicinek nevezett egyhjogi gyűjt-csoport, melynek az említett 6 gyűjt-ból álló és a "róm. korrektorok" szakbizottsága által átnézett formáját XIII. Gergely p. 1582: adta ki és nyilvánította jogilag hitelesnek. - Noha a kései kk-ban az új gyűjt-ekhez glosszák, az előző kor nagy gyűjt-eihez terjedelmes szövegmagyarázó kommentárok is születnek (közülük a leghíresebb Nicolaus de Tudeschis [Panormitanus] műve), a kánonjog gyakorlati alkalmazásához közelebb álló, "polgáribb", népszerűbb műfajok tömeges elterjedése a jellemző: a teol. elemek ellenére is erősen jogi jellegű Summa confessorum, 'gyóntatói summa' műfajban pl. több mint 6000 művet tartanak nyilván; keresettek voltak a pasztorációt segítő jogi összefoglalók, az okt-t szolgáló rövidítmények, módszertani bevezetők, főként a jogi szótárak, mutatók, →konkordanciák, az egyes ügyekben adott jogi tanácsok és a bírósági, közig., sőt inkvizíciós segédkv-ek. - III. Az újkori egyhjog (1563-1870). 1. A pápai és a kúriai jogalkotás. Az egyh. jogalkotást a trienti zsin. határozatok után a közvetlenül a pápától, valamint a →római kúria hatóságaitól kiadott rendelkezések jellemzik. Hivatalos, a jog egész ter-ét átfogó egyetemes joggyűjt-ek több ilyen irányú próbálkozás ellenére sem jelentek meg. A p. levelek többnyire terjedelmes magángyűjt-ekben, ún. bulláriumokban kerültek kiadásra, a róm. kongr-k határozatai kibocsátó szervenként külön-külön kv-sorozatokban, melyek néha hivatalos kiadványok (pl. 1718-tól a Sacra Congregatio Concilii intézkedéseinek gyűjt-e, 1807-től a Rítuskongr. dekrétumai, v. 1557-től az →Index librorum prohibitorum), gyakran viszont nem hivatalosak, s nem is foglalják magukban az adott kúriai hatóság rendelkezéseinek összességét. - 2. Az egyh. jogtudomány és a forráskritika. A Corpus Iuris Canonici az egyes részleteket érintő módosítások ellenére, megőrizte érvényét. Hozzá csatolva gyakran adtak ki magánjellegű gyűjt-eket, főként Pierre Matthieu Liber Septimus Decretalium (1590) c. összeállítását, valamint Paolo Lancelotti p. utasításra készített, de hivatalossá nem emelt, a iustinianusi Institutiók mintájára felépített Institutiones Iuris Canonici c. művét (1563). Ez utóbbi a törvénygyűjt-ek szövegének rendjét követő egzegetikus módszer mellett és helyett új, ún. institúciós módszert terjeszt el a kánonjogtud-ban és az okt-ban: az ált. fogalmak közlése u. az anyagot a személyekről, a dolgokról és a keresetekről (perjog, büntetőjog) szóló csoportokra tagolva, logikus, áttekinthető rendben, tankv-szerűen adja elő. A módszer sok követőre talált, s hatása még a CIC:1917 szerkezetén is világosan megmutatkozik. - A 16-17. sz. a forráskritika megújulásának időszaka. A szemléletváltozás érezteti hatását a jogforrások kezelésében is. A kk. egzegézist hordozó glossza veszített tekintélyéből (a Corpus Iuris Canonici utolsó glosszás kiadása 1671: jelent meg), s főleg Fro-ban a régi jogszabályszövegek tört-kritikai magyarázata kerül előtérbe. Az abszolút monarchiák állami törekvéseit és a helyi egyh-ak önállóságát a p. primátus rovására hangsúlyozó (az egyh. hatóságoktól elítélt) irányzatok is éreztetik hatásukat az egyh. jogtud-ban, főként a gallikán felfogású és a janzenistákat kánonjogilag védelmező Zeger Bernard van Espen (1646-1728) műveiben, melyek jelentős hatást gyakoroltak a →febronianizmus alapítójára, Nikolaus von Hontheimre, a →jozefinizmus követőire, és a 18-19. sz. egész szellemtörténetére. A 18. sz. kiemelkedő kánonjogásza volt Prospero Lambertini, aki szaktudását XIV. Benedek p-ként (1740-58) széleskörű törv-hozói tevékenységében is kifejezésre juttatta. Fő műve a De Synodo dioecesana hosszú időn át meghatározó jelentőségű maradt a kat. egyhjogi elmélet és gyakorlat számára. - IV. A kodifikációk kora. →Egyházi Törvénykönyv E.P.

Gaudement, Jean: Les sources du droit de l'Église en Accident du IIe au VIIe siècle. Párizs, 1985. - Erdő Péter: Introductio in historiam scientiae canonicae. Róma, 1990. - Erdő 1991:47.