Magyar Katolikus Lexikon > E > egyház és állam


egyház és állam: a maguk területén autonómiával rendelkező közösségek, amelyek egymástól részben eltérő, részben érintkező egyetemes célokért (az üdvösség ügyéért, ill. a közjóért) fáradoznak. - Az érintkező felületek miatt feszültség keletkezhet közöttük. A kereszténység ugyan megszüntette a kultusz és az áll. egybefonódását, ami az ókori vallásokat jellemezte, s különválasztotta a lelkieket és az ideigvalókat (spiritualia et temporalia), de újra és újra jelentkeztek törekvések az áll. hatalom bekebelezésére (teokrácia), v. ellenkezőleg: az egyh. hatalomnak a világi alá vonására (cezaropapizmus). Szentírási gyökereiben az egyh. előképe, az ószövetségi választott nép is élethalálharcot vívott vallási azonossága megőrzéséért az akkori világbirod-akkal, itt tehát a szembenállás a meghatározó. Az Úr Jézus „nem evilágból való ország”-ról beszél. Elismeri a „földi” áll. illetékességét a maga ter-én („Adjátok meg a császárnak, ami a császáré”, Mt 22,15), de arra is figyelmeztet, követői „perben” állnak a világi hatalommal (Mt 10,17; Jn 18,28; 19,16). Ugyanakkor az evang. erkölcs közösségi erényeket (szeretet, testvériesség, megbocsátás) föltételez. A kerség éppen ezért joggal tiltakozott már az ókorban is a társad-ellenesség vádja ellen (vö. Origenész vitája Kelszosszal). A „konstantini fordulat” után már az „oltár és a trón” túlzott összefonódása jelentette a veszélyt. Az ~ összefonódása az ezredfordulón érte el csúcspontját, mind Ny-on, mind K-en. A két nagyhatalom a következő sz-okban elsőbbségi harcot vívott, de csak a 19. sz. elején vált külön véglegesen. Ehhez a szétválasztáshoz hozzájárult a →reformáció is, még akkor is, ha épp lutheri ihletésre alakult ki az „államegyháziság” eszméje. A következő korszakban az →abszolutizmus virágzott, amelynek közp. eleme, hogy az áll. mintegy fölé kerekedik az egyh-nak, fölszippantja jogait. A felvilágosodás, a polg. forr-ak a „kiváltságosok” között az egyh. képviselőivel is szembefordultak, valósággal egyháztalanítási hadjáratba kezdtek. Érdekes, hogy ebben a korban erősödött a népegyház gondolata. A 19. sz. liberális irányzatai igyekeztek végleg elválasztani az egyh-at az áll-tól, bár, mint erre XIII. Leó rámutatott, ez nem annyira „szétválasztás” volt, mint az, hogy az áll. abszolút jogi uralma alá vonta az egyh-at. A 20. sz. modern állam túljutott az államegyháziságon, de a liberalista korból megőrizte az egyházellenes színezetet, ami éppúgy érvényes a jobb-, mint a baloldali önkényuralmakra. A legújabb kor demokratikus államberendezkedése egyre nagyobb teret enged az egyh-nak, főleg kulturális, szoc. kérdésekben és ebben a munkában anyagilag támogatja is. Korunk kat. egyh-a a II. →Vatikáni Zsinaton, főleg a →Gaudium et spesben foglalja össze az ~ viszonyát: „Az egyházat semmiképp sem szabad összetéveszteni feladatát és illetékességét tekintve a politikai közösséggel, nincs hozzákötve egyetlen politikai rendszerhez sem, az emberi személy transzcendenciájának jele és védelmezője. A politikai közösség és az egyház a maga területén egymástól független és autonóm. Bár más megindoklással, mindkettő ugyanannak az embernek személyes és társadalmi hivatását szolgálja. Ezt a szolgálatot mindenki javára annál jobban tudják végezni, minél jobban, minél nagyobb mértékben helyesen működnek együtt, figyelembe véve a helyi és időbeli körülményeket.” (2,4,76) Így ~ viszonya nem a vitára, vetélkedésre, hanem a párbeszéd elvére épül. Mai egyházképünk: az egyh. olyan közösség, amelynek célja az üdvösség munkálása, uakkor jogi szervezet is, ~ eredetében, céljában és létében különböző, kölcsönösen független egymástól, aminek ki kell terjednie nemcsak a szellemi, de az anyagi javakra is. Az áll-nak fontos föladata, hogy biztosítsa a vallásszabadságot, mind az egyes embereknek, mind a vallási közösségeknek. Mivel mindkét közösség az emberért dolgozik, a kettő munkájában adódnak közös pontok, közös föladatok, ez nem mond ellent ~ szétválasztása elvének. Példamutató lehet, amit 1978: Svájc kinyilvánított ~ együttműködéséről: „Az egyházak által képviselt, a Szentírás szelleméből származó alapértékek nélkülözhetetlenek az állam számára: mindenekelőtt a személy szabadsága és →emberi méltósága, a szeretet, igazságosság, béke, igazság és szolidaritás. Ezek megtartásával és közvetítésével az egyházak nagy felelősséget hordoznak az állammal és a társadalommal szemben”. Az egyh. felé is nyitottabb, demokratikus áll. és az áll. felé nemcsak a szolgálat, hanem a szükséges kritika szempontját is vállaló egyh. új típusú együttműködésre juthat el országunkban is a kölcsönös kisegítés alapján. Cs.I.-L.V.