🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > E > ecet
következő 🡲

ecet (lat. acetum): 1. Szentírásban. Az ~ az ókorban általában savanyú →bor volt, mely vízzel higítva italul szolgált a forró égövi vidékeken a népnek, katonáknak (vö. Mk 15,36) és munkásoknak (Rut 1,14); a →nazirok nem ihatták (Szám 6,3). A bölcs szerint ahogy az ~től elvásik a fog (és a füst marja a szemet), úgy bosszantja a lusta ember azt, aki megbízta valamivel (Péld 10,26); a sebre öntött ~ a megtört szívű ember előtt nótázók képe (25,21).  A Zsolt 69,22: jövendölése („~tel itattak engem”) teljesedett be a Golgotán, amikor egy katona a megfeszített Krisztusnak utolsó italul ~et nyújtott (Mk 15,36; Mt 27,48; Jn 19,28). - 2. A →táplálkozásban ősrégi tartósító-savanyító szer, ill. fűszer, melyet (a mai vegyi eljárással ellentétben) gyümölcsből sajtoltak. A m. parasztkonyha még az 1930-as években is házilag készítette (sokfelé erjesztett komlós árpával helyettesítte): a selejtes almát (vackort) vályúba hányták, kalapácsformájú v. bunkós nagy fatörővel összezúzták, majd kipréselték. A mustot hordóban erjesztették ~té. Faedényben v. kőkorsóban tartották. **

MN  I:50. - BL:268.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.