Magyar Katolikus Lexikon > E > épség


épség: a teológiában az →ember állapotai közül az eredeti, paradicsomi állapot. - Az első ember a megszentelő kegyelemmel együtt, annak folyományaként ingyenes, rendkívüli adományokkal rendelkezett, melyek szellemi term-ét tökéletesítették, s melyeket az →áteredő bűn következtében elveszített. Ilyen adomány volt a mentesség a rosszra való hajlamtól (concupiscentia) és a testi halálnak attól a formájától, melyet most megtapasztalunk (D 101, 174, 788, 1006). E két rendkívüli adomány elválasztható a kegyelemtől, mert ezt a keresztség visszaadja, amazokat azonban nem, de mindkettő beleillett az ember szellemi hivatásába és az élő Istennel való kapcsolat teljességébe. - A paradicsomi állapottól eltekintve azonban a teol. inkább csak a concupiscentiától való mentességre gondol, amikor ~ről beszél. Ez megvolt Krisztusban, aki a "bűnös testhez hasonló alakban jelent meg", de mentes volt a bűntől (Róm 8,3). Az Egyh-nak mindig is az volt a tanítása, hogy Krisztushoz nem tapadt sem bűn, sem a bűn következménye (D 224). Ugyancsak vallja Máriáról ezt az ~et, de ő azt már a krisztusi megváltásból kapta (D 1641). Az ilyen mentességet azonban nem szabad mechanikus és statikus módon értelmezni. Krisztus ugyanolyan testtel, érzelmekkel és ösztönökkel rendelkezett, mint mi. Ugyanúgy megélte a világhoz való kötöttségét is. Benne is megvolt az ösztönös értékelés és állásfoglalás, de mindez alá volt vetve a szellemi akaratnak. A concupiscentiától való mentesség nem a szabadság korlátozása volt sem Ádámban, sem Krisztusban, hanem a szeretet elevensége, amellyel a nagyobb értéket választotta, ha akarta. Ezért ez az ~ nem mentesíti az embert a döntéstől és a küzdelmes élettől. A teremtmény élete csak ilyen szabad döntések alapján lehet érdemszerző. A rendkívüli adomány úgy függ össze a kegyelemmel, hogy a termfölötti tökéletességhez tartozik, de nem szükségszerű megnyilatkozása a kegyelemnek. A kegyelem arra irányul, hogy az egész embert bekapcsolja Isten életébe, de ennek a teljessége fönn van tartva a túlvilágra. Addig csak mint külön kiváltság birtokolható. A megigazulás kegyelme azonban megadja a lehetőséget, hogy önneveléssel, önmegtagadással és a helyes eszmény követésével már itt a földön egyre jobban alávessük hajlamainkat a hitből fakadó okosságnak és Isten akaratának. Így a végén a teljes ~ egyszerre lehet adomány és saját fáradozásunk eredménye. A földi élet kettősségét jelzik az ilyen szentírási kifejezések: belső ember-külső ember, lélek törvénye-tagok törvénye, testi ember-lelki ember. A kettősség miatt az ember egész életében önmaga feladata marad. Aki elmulasztja a küzdelmet és a kegyelem fölhasználását, abban végzetes módon túltenghet az ösztönösség és az öncélúság. Ha az ember átvisz magával valamit a túlvilágra ebből a belső rendezetlenségből, a →tisztítótűz hatása bizonyára erre is kiterjed, nemcsak az ideigtartó büntetésekre. - Erkölcsteol. szempontból még szóba jöhet az a kötelesség, hogy az ember testi-lelki egységben van hivatva az örök életre. Ezért felelős mind testi, mind lelki ~éért. Ezért nincs megengedve az öncsonkítás (→sterilizáció, →kasztráció), de életének fenntartásához vállalhat veszéllyel járó munkát v. állást, ill. megterhelheti egyes tagjait aránytalanul is, amíg az szükséges. De nem engedhető meg olyan gyakorlat, mely lelki zavarokat bűnös tettekkel (pl. szexualitással) akar gyógyítani. G.F.

KL II:25. - LThK V:718.