Magyar Katolikus Lexikon > E > építőáldozat


építőáldozat: →építés kezdetén, a munkafolyamat valamelyik szakaszában v. az épület elkészültét követően bemutatott →áldozat, eredendően a hely v. a már elkészült ház szellemének kiengesztelésére. - Szinte minden népnél előfordul. Az ókori népeknél, így Egyiptomban és a Kr. e. 4. évezredtől Kánaánban is szokásban volt →ház építésekor, az alapkő letételekor, de más alkalmakkor is bemutatni, nem egyszer embert áldozni. Izr. honfoglalási korából is kimutatható (vö. Józs 6,26); a Jerikót újra fölépítő Hiel 2 fiát adta ~ul (1Kir 16,34). - Az oláhok és délszlávok embert, ált. az építés vezetőjének feleségét v. rabolt gyermeket falaztak az építménybe (pl. az ardzsesi kolostornak, Scutari várának, a banyalukai várfalaknak, a péterváradi és brcskai vasúti hídnak építésekor), hogy amit nappal építenek, azt a hely megsértett szelleme éjjel le ne rombolja. Ennek a Hunyadi János seregében szolgáló balkáni zsoldosok révén hozzánk került szokásnak egyetlen emlékét őrzi Kőmíves Kelemenné balladája. Minden egyéb régi és újabb följegyzésünk a szokás enyhébb alakját őrzi. A székelyek pl. kákával kimérik az éppen arra járó árnyékát, s ezt a kákát ássák az első ásónyomba. E jelképes emberáldozat is balkáni eredetű, a m. és az európai ~ fő formája ugyanis az állatáldozat; az emberáldozatként számon tartott bölcsők, gyermekcsontvázak és más régészeti leletek vsz. nem ~ról, hanem a házban való →temetkezésről tanúskodnak. M. ter-eken élő kakast, tyúkot, kutyát tettek deszkaládikában az első ásónyom v. a küszöb alá, v. falaztak a ház falába. Idővel és vidékenkint ez is enyhült: az állatot befalazás előtt leölték, v. csak a hasznával (tojással, tejjel, mézzel) keverték össze a maltert, végül az ~ot az alapba ásott pénzben adták meg, s ezt sok helyt a szomszédságból kérték össze. - Az ~tal függ össze az az ált. hiedelem, hogy az új házba beköltöző első élőlény, legyen az ember v. állat, megbetegszik v. meghal. A véres ~ mellett mindvégig szokás volt mágikus erejű tárgyaknak, →szentelményeknek (tojás, csontok, pénz, szteltvíz, sztelt virágcsokor, →rózsafüzér stb.) a falba építése v. az alapba ásása, bajelhárító, bőség- és egészségvarázsló célzattal. Ez utóbbi szokásforma, mely már nem tekinthető tulajdonképpeni áldozatnak, az 1870/80-as évekre szinte teljesen átvette az ~ helyét a m. néprajzban. B.E.-**

Klusemann, Kurt: Das Bauopfer. Graz-Hamburg, 1919. - Niederdeutsche Zeitschr. f. Volkskunde 1930. (Jesse, Wilhelm: Bauopfer u. Totenopfer) - MN IV:179. - Nötscher 1940:240. - Problemü szlavjanszkoj etnografii. Leningrad, 1979. (Bajburin, A. K.: Sztroityelnaja zsertva i szvjazannüje sz nyeju ritalnüje szimboli o vosztocsnüh szlovjan) - Humanitas Religiosa Festschrift für Haralds Biezais... Stockholm, 1979. (Maringer Johannes: Das Bauopfer in früh- u. vorgeschichtlichen Europa) - MNL I:692. - Bartha Elek: Házkultusz. A ház a m. folklórban. Debrecen, 1984. - BL:369.