Magyar Katolikus Lexikon > E > énekeskönyv


énekeskönyv (lat. cantionale): →népénekek szövegét vagy szövegét és dallamát tartalmazó gyűjtemény. - Az első nyomtatott ~ a →Szölősy Benedek szerk. →Cantus Catholici (1651), amely változó tartalmú 5 kiad-ával 150 é. alapjául szolgált a magyarság anyanyelvű éneklésének. Megfelelője Erdélyben →Kájoni János →Cantionale Catholicuma (1676). A 17. sz. énekkészlete kiegészítésének tekinthetjük a kassai Cantus Catholicit (1674) és →Illyés István sok kiad-t megért →Sóltári Énekek A' Magyar Anyaszentegyház vigasztalására... c. köt-eit (1693). Utánuk már gyökértelenül áll →Náray György jórészt saját énekszövegeit tartalmazó →Lyra coelestise (1695). Kevésbé jelentős →Illyés András dallam nélküli →Régi és új énekek és isteni dícsiretek... (1703) kis köt-e. Számottevő további ~ek csak a 18. sz. végén jelentek meg: →Bozóky Mihály: →Katolikus kar-béli kótás énekes könyv (1797), →Szentmihályi Mihály: →Egyházi énekes könyv (1797). Az új ~ hiányát a nagy számban keletkezett kz-os →kántorkönyvek pótolták. A hívek kezébe adott ima- és énekkv-ek (pl. →Énekes ájtatosság, Vác, 1809; Egyházi énekek 's litániák, Pest, 1821) jóval szerényebb anyaga mutatja, hogy a 19/20. sz. fordulóján összegyűjt. több 100 énekből mennyi ment át a mindennapos gyakorlatba. Az egyh. népének jobbításának szándékával készült →Kovács (János) Márk A →keresztény katholikai isteni tiszteletnek minden ágaira kiterjedő ének könyv (1-4. köt., 1842-44). A Dunántúlon használták ugyan, de célját nem érte el. - Népszerű lett a Tárkányi-Zsasskovszky: →Katolikus egyházi énektár (1855), az első orgonakíséretes gyűjt. A híveket, a tanuló ifj-ot is beleértve kis alakú imakv-vel egybeszerk., egyszólamú, kottás kiadással látták el, amit ettől kezdve majd minden újabb gyűjt. összeállítói követtek. Ezen énektárt nem tudta háttérbe szorítani sem a nála lényegesen bővebb →Szemenyei Mihály-→Kapossy György: →Római katholikus egyházi énekek (1887, 1890), sem →Kersch Ferenc: →Sursum Corda! (1902) c., kora gyakorlatát messze meghaladó kántorkv-e. Ennek népénekei →Bogisich Mihály fölújító törekvéseit (→Őseink buzgósága imák- és énekekben..., 1888) követték. Ezekben az évtizedekben, nyilván gyakorlati okokból, külön köt-ekben jelentek meg újabb →halotti énekek. - Népéneklésünk fejlődésének fő vonulatába nem illeszkedik néhány 19. sz. gyűjt., így →Szepesi Imre négyszólamú vegyeskarra írt műve, a Régibb és újabb egyházi énekek (1869), →Hennig Alajos →Egyházi énekek (1898) gyűjt-e és ált. az ifj. ima- és ~ egyre bővülő sora (pl. Szepesi Imre: Áhítat gyakorlatai, 1853/1900; Lányi Ernő-Greksa Kázmér: Cantate, 1898). Noha hangjegyeket nem tartalmaz, a kor számos hasonló jellegű nyomtatványa mellett igen népszerű volt (különösen az Amerikába kivándoroltak körében) a szokatlan terjedelmű →Orgonahangok... c. ima- és énekkv. (1903-18). - Mo. K-i részében még a 19/20 sz. fordulója előtt megkezdődött egy hangjegyes gyűjt. kiad-ának előkészítése, de csak 1921: jelenhetett meg (→Erdélyegyházmegyei énekeskönyv). - A 20. sz: 2 népének-reformra került sor. Az először 1931: kiadott, régi értékes énekeinket fölelevenítő és orsz. egységre törekvő →Szent vagy, Uram! →Harmat Artúr és →Sík Sándor munkája. Vele együtt van használatban és 1985 óta fokozatosan tért hódít az →Éneklő Egyház, többek szerk-ében, újabb távlatokat nyitva a hívek bekapcsolódására a lit-ba. P.G.

Harmat 1944, 1985. - Vigília 1972.4:2. (Dobszay László: A népének hazai története)