Magyar Katolikus Lexikon > D > démonok


démonok (a gör. daimón, 'szellem, lélek' szóból): 1. Az antik görögöknél eredetileg mindenfajta emberfölötti hatalom, beleértve az isteneket is; később a néphit szerint a gonosz szellemek, a még el nem temetett v. erőszakos halált halt halottak lelkei, akik mint kísértetek járnak vissza; még később a kísértetek v. bármi természetes okra vissza nem vezethető rossz szerzői. Ilyen értelemben a ~ egyedi, sőt csoportnevet is fölvehetnek. - 2. Az ÓSz-ben nincs összefoglaló neve a ~nak v. a gonosz lelkeknek. A lélek - mint személy - lehet ugyan gonosz, de akkor is Isten hatalma alatt áll (1Sám 16,14.23; 18,10; 19,9; 1Kir 22,21). A kinyilatkoztatásban a ~ nem játszanak szerepet, inkább csak a költői leírás v. a megvetés kifejezőeszközei. - Az ósz-i apokrif iratokban a ~ tévútra vezetik az embert és Istennek ellenségei: bukott →angyalok, akiknek bukása gőgjük következménye. Az etióp Hénoch kv-ében a mohóság (a Ter 6,1-4 folytatásaként erősen kiszínezve), a szláv Hénoch kv-ében viszont Isten elleni lázadásuk okozta bukásukat. A ~ a Sátán alattvalói. - A rabbinista irod-ban még nagyobb a ~ szerepe: az a feladatuk, hogy ártsanak az embereknek. Az emberek ezért félnek tőlük, és félelmükben különféle védekezési módokhoz folyamodnak; ennek jegyében a nép körében különféle babonás szokások, varázslások is elterjedtek. A ~ tisztátalan helyeken tanyáztak és érzéki igényeik is voltak. Innen érthetően, bár több nevük volt, a leggyakrabban mégis tisztátalan lélek néven szerepelnek a forrásokban. - 3. Az ÚSz-ben a ~ Isten ellenségének, a Sátánnak alattvalói (Mt 25,41; 2Kor 12,7; Ef 2,2; Jel 12,7). Általában tisztátalan léleknek nevezik őket. A pogány kultusz a ~nak szól (1Kor 10,20; 2Kor 6,15; Jel 9,20, vö. Hénoch 99,7; Jubileumok kv-e 1, 11; 22, 17). A ~ veszélyeztetik a hívők életét (Ef 6,12; 1Jn 4,1). Pál a rejtélyes tövist, amelyet a testében hordozott (2Kor 12,7), a Sátán angyalának tekinti. Az idők végén különösen nagy erővel fognak működni a ~ (1Tim 4,1), de már a jelenben is örök tűz az osztályrészük, vezérükkel, a Sátánnal egyetemben (Mt 25,41;. Júd 6). - A Krisztusba vetett hit megszabadít a ~tól. →ördögök, →ördögűzés. - 4. Ikgr. A ~ ábrázolása a kk. műv-ben term-ből vett formák (démoni növények, állatok és emberek) v. fantáziaszülte alakok (→szörnyetegek) megjelenítése. A képek fő forrásai a kk. enciklopédiák, melyek közül Hrabanus Maurus: De Universo és Allegoriae in Sacra Scriptura c. művei a legfontosabbak. A ~ ábrázolása leggyakrabban a román épületszobrászatban fordul elő. Mivel a tp. egésze a kk. fölfogása szerint a ker. univerzum képe, a ~ határozott helye főleg az épület külsején, a peremter-eken (a lábazatokon, párkányokon, ablakkereteken, tetőn, vízköpőkön és pilléreken) van. A tp-ok külsején ábrázolt ördögfigurák a tp. szt teréből kiűzött ~at szimbolizálják (→apotropaion), s egyben arra is utalnak, hogy a világ peremén, ahol az ismeretlen kezdődik, van a ~ helye. Ez az elképzelés mutatkozik meg a tp. Ny-i oldalán is: Ny felől, a nappal és az éjszaka határáról, ahol a világnak térben és időben vége van, törnek a ~ a sztély ellen. A román kori baz. belsejében a ~ elsődleges helye az oszlopfő. A tp-ban oszloplábazaton, oszlopfőn látható ~ a Krisztus által legyőzött alvilág szimbólumai. Az oszlopfők gyakori levélmintázata utal a ~ föltételezett tartózkodási helyére, az erdőre (Szt Ágoston is beszélt a ~ erdejéről). - A lit. tárgyakon előforduló démonábrázolások (sárkány a keresztelőmedencén, lámpákon, kancsókon) a ~ fölötti győzelmet jelzik. - A ~ ábrázolásának kozmologikus-dogmatikus értelmezése mellett volt olyan fölfogás is, mely szerint pusztán díszítőelemekről van szó. Így tekintették a démonábrázolásokat a clunyi reform művészei Clairvaux-i Szt Bernát nyomán, aki az ábrázolások mágikus erejébe vetett hitet akarta megtörni. A kozmologikus jelentéstartalom elhalványulásával a ~ból fantáziaszülte díszítőelemek lettek (→drolerie). **

Lipffert 1976:118. - Kirschbaum I:465. - Sachs 1980:89. - BL:253. - Schütz 1988:51.