Magyar Katolikus Lexikon > B > bakkalaureátus


bakkalaureátus, bakkalaurea (a lat. baccalaurea, 'borostyán-koszorú' szóból): a legalsó akadémiai fokozat. - Vsz. a róm. katonaságtól ered. Az egyh-ban kezdetben a kisebb rendeken lévő klerikust jelölte, a bolognai egy-en a dri címmel nem rendelkező tanítót (→doktorátus). A párizsi egy-en a →licenciátus előtti fokozat, melyet nyilvános →disputával lehetett elnyerni: baccalaureus biblicus lett, aki magistere megítélése szerint alkalmassá vált a Szentírás magyarázatára; baccalaureus sententiarius, aki olvasni tudta Petrus Lombardus Sententiáit. A →szabad művészetekből szintén lehetett ~t szerezni. Később Fro-ban középisk. végzettség, mely egy. továbbtanulásra képesített (érettségi). Az angolszász egy-eken kk. formájában él tovább, s megőrizték az egyh. fakultásokon is. XI. Pius rendelkezése szerint (1931) a ~ „akadémiai fokozat, mely arról tanúskodik, hogy a hallgató alkalmas a magasabb fokozatok megszerzésére”. ~ szerezhető fil-ban 2 év után, teol-ban, mindkét jogban, s azokon a tanszékeken, melyek erre felhatalmazást nyertek. - Mo-on a Hittud. Akad-n a fil., egyhtört. és szentírástud. szigorlata után kapják a hallgatók. **

EC II:647.

nyomtatásban nem jelent meg