Magyar Katolikus Lexikon > B > béma


béma (a gör. anabainen, 'fölmegy' szóból; lat. tribunal): 1. megemelt, lépcsőkön megközelíthető tér, mely az ókorban több célt szolgált: szónokok, színházban a kórus, az igazságszolgáltatásban a bírói szék helye, pódiuma. Állhatott szabad ég alatt, kikövezett udvaron (lithosztrotosz, vö. Jn 19,13), baz. apszisában v. hivatali épületben. - 2. a →templomépítészetben kezdetben egy alacsony pódium a püspök vagy a pap számára. Későbbi formája az →ambó és a →szentély, mely már a tp. papságának szól. **

Onasch 1981:49.