Boldogságos Szűz Mária, Boldogasszony, Istenanya, Szűzanya, Istenanya, Theotokosz, Mária: az evangéliumok szerint Jézus anyja, a Dávid családjából származó József jegyese. - Názáretben lakott és kinyilatkoztatásból, angyali hírnöktől tudta meg, hogy ő lesz a Messiás anyja (Lk 1,26). A szöveg kifejezetten nem állítja, hogy Dávid családjából származott volna, de Lk 1,32 alapján föltehető, hiszen az angyali szózat szerint „Isten neki (Mária fiának) adja atyjának, Dávidnak trónját”. A ~ üdvrendi szerepét Gábor angyal kijelentései jelzik: kegyelemmel teljes, gyermeked a Magasságbeli erejéből a Szentlélek által születik, s azért Isten Fia lesz. Az →angyali üdvözlet után a ~ fölkereste rokonát, Erzsébetet, Zakariás feleségét, aki kinyilatkoztatás alapján fölismerte benne a Messiás anyját: áldottnak, boldognak, Uram édesanyjának nevezte őt (Lk 1,41). József szintén kinyilatkoztatás alapján tudta meg a ~ titkát (Mt 1,20), s a szűzi fogantatás Máténál épp oly világos, mint Lukácsnál. - A ~ gyermeke az „Írások szerint” Betlehemben született, ahová a róm. helytartó által megkövetelt összeírás miatt ment Józseffel együtt. Lukács leírásában a 40. napon Jeruzsálemben tettek eleget a mózesi törv. előírásának (2,22). A ~ szívébe zárta mindazt, amit a pásztoroktól és Simeontól hallott. - Máténál olvassuk a →Háromkirályok látogatását és az Egyiptomba menekülést (2,1-23), majd a visszatérést Názáretbe. - Lukács hírt ad arról, hogy a →szent család, amikor Jézus 12 é. volt, Jeruzsálembe zarándokolt a húsvéti ünnepre. Említ egy asszonyt, aki Jézus tanítása közben fölkiáltott, hogy boldog az anya, akinek ilyen fia van (11,27). - János evang. csak Jézus anyjáról beszél, nevét nem említi. A ~t ott látjuk a →kánai menyegzőn (2,1-11), Kafarnaumban (2,17) és a kereszt alatt (19,25). Kánában a menyegzőn ő vette észre, hogy elfogyott a bor, s itt tanácsolta Fia minden szolgájának: „Tegyétek meg, amit mond!”. Jézus „asszony”-nak szólítva figyelmeztette, hogy még nem jött el az ő órája. Asszonynak szólította akkor is, amikor a ~ egy „nővérével” együtt ott állt keresztje alatt (19,25), s rábízta a szeretett tanítványra, „aki magához vette”. Az asszony megszólítás nem szemita eredetű, és vsz. már benne volt az Egyh. tiszteletnyilvánítása is. A ~ az „asszony”, akinek külön szerepe van az üdvösségtört-ben. - Az ApCsel 1,14 szerint a ~ Jézus feltámadása után az ap-okkal és a hívő galileaiakkal együtt várta a Szentlélek eljövetelét.- Az evang-ból tehát nem ismerjük a ~ születésének sem idejét, sem helyét, és szüleit sem. Názáretben élt, s Jézus nyilvános működése idején háttérben maradt, élete végén a szeretett tanítvány lett a támasza. Életének egyéb szakaszairól nincs adatunk. Egyes apokrif iratok ugyan beszélnek róla, de adataikat nem lehet ellenőrizni. Azt azonban →Jakab ősevangéliumából általában elfogadják, hogy szülei Szt Joachim és Szt Anna voltak. - Az ÚSz elénk tárja, hogy a ~ nemcsak biológiai módon, hanem személyes, szabad hitbeli döntéssel is a Megváltó anyja lett. Döntése az üdvtört. nagy tette, és összefüggésben van Isten örök elhatározásával: ahogy öröktől fogva akarta a megtestesülést és a megváltást, úgy akarta a ~ anyaságát is. A ~ döntése szabad volt, a kegyelem hatása alatt történt és ezért érdemszerző is, s ezzel a tettével különleges kapcsolatba került a Megváltó emberségével, minden kegyelem forrásával. Anyasága lett a jogcím minden kegyelmi kiváltságához, amely képesítette arra, hogy üdvtört. szerepét betöltse. Ezért kapta meg a kegyelem teljességét, s a mentességet az áteredő és minden személyes bűntől. Jézus szűzi fogantatása is az istenfiúság jelképe. Végül a ~ mennybevitele megmutatja azt, hogy az anyai szeretet Jézus előtt is érték és érdem, s ezzel megvilágítja a kegyelmi rend és az emberi tényezők összefüggéseit. - Az egyh. hagyomány kezdettől fogva foglalkozott a ~ kegyelmi kiváltságaival. Antiochiai Szt Ignác (Ef 19,1) már mint misztériumot említi a ~ szüzességét és Jézus szűzi fogantatását. Jusztinosznál (Dialógus a zsidó Trifonnal) megvan az Éva-Mária párhuzam és ellentét: Éva engedetlensége hozta a bűnt, Mária engedelmessége a szabadulást. Ireneus pedig már a ~-Egyh. párhuzamra mutat rá: ahogy a ~ szüzen szülte az Egyh. fejét, úgy szüli az Egyh. a tagokat a keresztségben (Adversus Haereses IV.33,4,11). Ezt a párhuzamot Szt Ágoston fejtette ki egész terjedelmében. A 4. sz: már megtalálható az „Isten Anyja” (→Theotokosz) cím, amit az efezusi zsin. dogmává is tett. Az egyhatyák írásaiban egyre inkább nyoma van a ~ mindenkori szüzességének, s ennek a tételnek nagy védelmezője Aranyszájú Szt János. Az első időkben a ~ teljes bűntelensége nem kerül előtérbe. Pelagius világosan tanította, s ezt Ágoston is átvette tőle, viszont Ágoston nem vallotta szeplőtelen fogantatását, s őt ebben Ny-on sokan követték.

- Az egyhatyák idejében a kérdések főleg a ~ istenanyasága körül forognak, a későbbi korban inkább a kereszt alatt álló és Fia szenvedésében résztvevő anya az elmélkedés tárgya. Azt keresik, hogy milyen szerepet töltött be fia mellett a megváltásban és a kegyelem közvetítésében. A skolasztika nagy képviselői is fölvetnek új szempontokat, de átfogó →mariológiát nem alkotnak. A trienti zsin. után a teológusok főleg a hagyomány állításait védelmezték a prot-okkal szemben, s kialakult egy pietisztikus spekulatív irányzat, amely megtalálható Ligouri Szt Alfonznál, J. H. Newmannél és M. J. Scheebennél is. Közben a 14. sz-tól folyt a vita a ferencesek és a domonkosok között a →szeplőtelen fogantatás tételéről. Az előbbiek Duns Scotus óta állították, az utóbbiak Tamásra hivatkozva tagadták. Érvük az volt, hogy a tétel kisebbítené Krisztus egyetemes megváltói érdemeit. A megoldást aztán ott keresték, hogy a ~ is rászorult a megváltásra, de rá Isten úgy alkalmazta azt, hogy nem is került kapcsolatba a bűnnel. A trienti zsin. az →áteredő bűn egyetemességéről beszélve nem foglalta bele a ~t, uakkor vallotta minden személyes bűntől való mentességét is. IX. Pius 1854: kihirdette a szeplőtelen fogantatás dogmáját (D 1641), XII. Pius 1950: a ~ mennybevitelének tételét (D 2333). - A dogmatikai tételek általában az istenanyaságot ismerik el mariológiai alaptételnek, viszont a korábbi kérdés az, hogy ez belekapcsolódik-e a szoteriológiába és az ekkleziológiába, v. önálló egységet alkot-e. A bibliai, dogmatört. és elméleti összefüggések azt mutatják, hogy a mariológiának a krisztológiára kell támaszkodnia, s akkor megvan a szoteriológiai és ekkleziológiai összefüggés is. A ~ az anyaság révén került különleges kapcsolatba Krisztussal, így ő a misztikus testnek is kiváltságos tagja. Krisztus tőle kapta emberi természetét, amelynek érdemei alapján elnyertük a megváltást. Azért legalábbis minden kegyelmi adottság hozzákapcsolodik anyaságához. A szűzi fogantatás jelzi, hogy a megváltás művében Isten a kezdeményező és minden az ő adománya, az ember csak befogadja Isten művét. Mindvégig való szüzessége a teljes szeretet jelképe, és ebben a ~ az Egyh-nak is előképe. Krisztussal való kapcsolata miatt jár ki neki a teljes megváltottság és sztség, ill. a bűntől való mentesség, amibe beletartozik az áteredő bűntől való mentesség is. Amellett megmaradt benne a konkrét emberi élet minden követelményével és megpróbáltatásával, ami lehetővé tette, hogy élete érdemszerző legyen. Ezért a ~ a hitnek és a többi erénynek is példaképe. Benne is megvolt a kegyelmi növekedés, a hit homálya és az a képesség, hogy az élet adottságaiban egyre jobban megtanulja fölismerni Isten akaratát. Nem kell több karizmatikus erőt föltételezni benne, mint ami szükséges volt üdvrendi küldetéséhez, de a kegyelem teljessége arra képesítette, hogy minden feladatát az Isten iránt való szeretet és engedelmesség hassa át. Ez a szellemi beállítottság ott van gyermekének világrahozatalában is (virginitas in partu). Mint a Megváltó anyja kétségtelenül egyedülálló szerepet kapott a megváltás körülményeiben is. Valamiképpen az egész emberiséget képviseli abban, hogy szabad döntéssel és teljes hittel fogadja a Megváltót és anyai szeretettel kíséri egész működését, s mellette van a szenvedés idején is. Ezért mondjuk, hogy a misztikus testben is különleges helye van. Mennybevitelében éppen ez a kegyelmi és erkölcsi nagyság kapta meg jutalmát és kifejezését. Ezért a ~ nemcsak mint példakép áll a hívők előtt, hanem mint közbenjáró is. A Mária-tisztelet, amennyiben bibliai és teol. tényekre alapszik és a túlzásoktól óvakodik, külön melegséget ad az Egyh. vallási életének.

- Ikgr. Legkorábbi képei a katakombafestészetben és a szarkofág szobrászatban (Bileám próféta mellett mint antitípus, a háromkirályokkal). A Maria regina (Királnyő) ábrázolásokon Mária trónon ül, fején drágakövekkel v. gyöngyökkel ékes korona, az Istenfiú az ölében v. külön trónon (S. Maria Maggiore mozaik, 440). A Genetrix (Theotokosz, Istenszülő) képeken ölében a Gyermek, mindketten adományokat, ajándékokat fogadnak az őket körülvevő vt-któl, szt-ektől v. templomalapítóktól. - K-en: az efezusi zsin. után a →bizánci művészetben több →Theotokosz képtípus alakult ki: →Blakherniotissza, →Eleusza, Galaktotrophusza, Glükophilósza, →Hodégétria, Nikopoia, Panhagia, Platütera. A trónoló v. a gyermek Jézus mellett álló →Madonna képtípusa mellett megjelent a közbenjáró, imádkozó (→orante) ~ is. Egyiptom és Szíria monofizita szerzetesei különösen buzgók voltak a Mária-kultusz ápolásában, fölfogásuk meghatározta az ikgr. fejlődését. - Ny-on a kora-kk-ban alakult ki a Bölcsesség széke képtípus, s a román kori műv-ben uralkodó lett: Mária →Salamon trónusán ül, térdén a gyermek Jézus, a megváltás jeleként a kezében almát (új Éva), a késő-gótikában szőlőfürtöt, olaszdiót v. jogart tart, rendszerint fejkendőt és koronát visel. A Gyermek a 14. sz. közepéig föl van öltöztetve, s kezében kv. v. országalma van. A gótika képtípusa a Mennyek Királynője: a szép, mosolygós Mária karján a Gyermek, aki a 14. sz. közepétől kis ágyékkötőt visel v. ruhátlan, s madarat tart a kezében. 1400 k. a Szép Madonnák eszményien szép Szűzet ábrázolnak. A 15. sz: főként az itáliai kora-reneszánsz reliefeken Mária fiatal polgárasszony. További képtípusok a holdsarlós (→Napba öltözött asszony), →kalászos Mária, →köpönyeges, →oroszlános, rózsás, szekrényes Madonna. - Sztek társaságában látható Mária a Maiestà, a →Sacra Conversazione és a →Virgo inter virgines képeken. Nagy oltárképeken Mária égi trónusról, v. a felhőkből tekint a földre. A trienti zsin. után előtérbe került a Szeplőtelen Fogantatás és a Mennyekbe fölvett ~ ábrázolása. Új képtípus a Szentlélek Menyasszonya (az angyali üdvözlet jelenetéből kiemelt félalakos Mária, karján galamb, kezében liliom); a Mater Dolorosa, a Jópásztorlány (18. sz-i öltözetben) és az imádkozó v. alvó gyermek Mária. - 2) Életének jelenetei eleinte a krisztológiai képciklusba illeszkedtek (az angyali üdvözletet már Justinianus kora előtt ábrázolták). Mária-ciklus látható a Karije Dzsami ktor freskóin és mozaikjain; de életét a születésétől haláláig bemutató sorozat csak a →képrombolás kora után fejlődött ki teljesen. - Az Alpoktól É-ra a kvfest-ben a 10, a szobrászatban a 12-13. sz: terjedt el. A késő-kk-ban számtalan oltáron részletesen ábrázolták. A grafikában Dürer fametszet sorozata (1501-11) az egyik legrészletesebb ciklus. A képsorok Szt Joachim és Anna életének főbb jeleneteivel v. Mária születésével indulnak. Gyermekkorából ált. az a jelenet látható, amikor Anna egy kvből tanítja (Mária oktatása). Ezt követi a templombamenetel, melyet Mária áltozatának is neveznek. Ritkán látható a tp-ban más szüzekkel dolgozó Mária, v. amint magához veszi az angyalok eledelét. Gyakori az eljegyzés-kép, Giotto a lakodalmas menetet is megfestette (Padova, Scrovegni). A házaságkötésnél többnyire egy kat. pap is látható. A köv. jelenetek már Jézus életéhez kacsolódnak: angyali üdvözlet, Látogatás Erzsébetnél, Krisztus születése...stb. A 13. sz. 2 felében tűnt föl az infantia Domini motívum: Mária a 12 éves Jézussal. - A m. pénzverésben a ~t először III. Béla bizánci típusú rézpénzén ábrázolták, de olyan egyedülálló jelenség maradt, mint maga a rézpénzverés, nem volt folytatása. A ~ állandó éremképpé 1467: Mátyás kir. pénzreformja alkalmával vált (→magyar pénztörténet). Mátyás ugyanis a reform keretében kibocsátott valamennyi pénzének ábrájává a ~t tette Patrona Hungariae fölirattal. Ettől kezdve ez az éremkép általános a m. pénzeken, az aranyokon 1848-ig, de az ezüstökön is gyakori. A Habsburg korban a birodalmon belül a címer mellett ez jelentette a m. jelleget, amihez a rendek mindig ragaszkodtak. Ferenc József pénzeiről hiányzik, de 1926: a pengő korszak 2 pengős érméjén ismét megjelent. Eddig az utolsó ~t ábrázoló m. pénz az 1932: kibocsátott 2 pengős. (Lásd még a Madonna, Boldogasszony és a Mária kezdetű cikkeket!) G.F.-**-G.I.

LThK VII:25. - Sachs 1980:254. - SZÉ 1984:435. - BL:176. - BTSz 1976:880.