Magyar Katolikus Lexikon > A > augusztinizmus


augusztinizmus: a Szt Ágoston tanítására épülő középkori teológiai (I) és filozófiai (II) irányzatok gyűjtőneve. - I. ~ a teológiában. A patrisztika és a skolasztika a 13. sz-ig Szt Ágoston befolyása alatt állt; szellemi örökségének összefoglalója →Petrus Lombardus. Főképp kegyelemtanát szokás ~ként jellemezni; képviselői az →ágostonos remeték. Ezt a 9. sz: Gottschalk és a 14. sz: J. Wyclif predestinációs tanná torzította. - II. Filozófiai ~ról beszélhetünk a 13. sz: azoknál, akik jórészt átvették az →arisztotelizmust, de néhány ponton - több-kevesebb joggal - Ágostonra hivatkoztak. Így az →ismeretelmélet kérdésében azt vallották, hogy az ember még a természetes ismereteket is csak isteni fény segítségével képes befogadni. Mások Ágoston →megvilágosodás tanát az arisztotelészi elvonatkoztatás-tannal kapcsolták össze: bár a fogalmakat a tapasztalásból szerezzük, az igazság fölismerését az teszi lehetővé, hogy értelmünk egybecseng az „örök szabályokkal”. A metafizika ter-én is sajátos vonalat képvisel az ~: az anyag és forma kettőssége nemcsak az anyagi, hanem a szellemi létezőkben is fönnáll, van testi és szellemi anyag is. Az anyag nem tisztán szenvedőleges, hanem aktív tényező. Isten a teremtésben értelmes magvakat (rationes seminales) helyezett el az anyagvilágban, amelyek biztosítják az anyag fejlődését. Az összetett magánvalókban több lényegiség épül egymásra (pluralizmus), nemcsak egyetlen forma lehetséges a dolgokban (mint a →tomizmus vallja). Ebből következik, hogy az ember is többszörösen összetett, a szellemi lélek nem az egyedüli, lényegadó elv, bár valóban a végső tökéletesedés biztosítéka. Az arisztotelizmus intellektualizmusával szemben az ~ →voluntarizmust tételez föl: az akarat a legdöntőbb lelki tényező. Ennek megfelelően az örök boldogság sem csupán szemlélődés, hanem elsősorban szeretet. Az ~ leghíresebb képviselői: Szt Bonaventura, Roger Bacon. Hatása az arisztotelizmus túlsúlyba jutása után is megmaradt, főleg a →skotistáknál. G.F.

LThK I:1092.