Magyar Katolikus Lexikon > A > akklamáció


akklamáció (a lat. acclamare, 'odakiált' szóból): 1. az ókorban a sokaság tetszését, örömét, ill. nemtetszését kinyilvánító kiáltás taps kíséretében. Pl. ~ az új házasoknál: Talassio! Io hymen hymenae!, diadalmeneteknél: Io triumphe!, népszerű szónokoknál: Bene et praeclare! Belle et festive! Non potest melius! Pulchre, bene, recte! A nép ~val fejezte ki örömét új hadvezér megválasztásakor, új törvények kibocsátásakor, ha a császár v. más előkelőség megjelent a színházban. - 2. a római szenátus hízelgő szerencsekívánatai és határozatai a császár felé.- 3. Az egyház életében pápaválasztáskor, a pápa v. a király üdvözlésekor, zsin-okon hangzott fel.- 4. liturgikus ~k: →Alleluja, →Amen, →Az Úr legyen veletek!, →Béke veletek!, →Kyrie eleison, →Istennek legyen hála, →Ite missa est, →Flectamus genua, →Procedamus in pace, →Humiliate capita vestra Deo! - A bizánci szertartásban: Bölcsesség, figyelmezzünk! Az ajtókat, ajtókat! (ti. zárjátok be). - 5. →közfelkiáltás. **

Pecz 1985:7. - Radó 1961:63.