alap: 1. filozófai kifejezés (gör. arkhé, lat. fundamentum, principium, ratio) annak jelölésére, amiből más dolgok levezethetők. Az arkhét Anaximander használta először ilyen értelemben, de csak Arisztotelész vetette föl a kérdést: mi alapozza meg a létezők létét? - Arisztotelész számára az ~ „az az első valami, amiből valami áll, amiből lesz, vagy amely által ismertté válik”. A megismerés vonalán ~ az első elvek, mint pl. az →ellentmondás elve v. az egyes tud-ok →axiómái; a matematikában ~ a szám és a nagyság; az ontológiában ~ a →lényeg, a term-bölcseletben a külső és belső →okok. - A →skolasztika átvette és továbbfejlesztette ezt a tanítást. Szt Tamás azzal lépett túl Arisztotelészen, hogy megkülönböztette az önmagukban véve teljes és nem teljes létezők lételveit (előbbiek az elemek a testi magánvalókban, utóbbiak az anyag és a forma). A tomista metafizikában a létezők létét nem csupán a „magában fönnálló” isteni lét (esse subsistens) alapozza meg, hanem a teremtett létezők „közös léte” (esse commune) és saját lényegük (essentia), amely ugyan nem áll fönn saját erejéből, de a konkrét létezők „mi-ségét” megszabja, s elvonatkoztatással megragadható. - Az újkorban Descartes a „gondolkodom, tehát vagyok” elvét teszi meg legfőbb ~nak. Nemcsak a mozgásban lévő dolgok követelnek okot, hangoztatja, hanem „mindennek, ami csak van, oka, ~ja van”. Wolff meghatározása az ~ról: „amiből megérthető, miért van valami”, itt tehát a ratio (raison), az értelemre való vonatkozás kerül előtérbe. Ilyen értelemben „önokú” Descartes-nál v. Spinozánál Isten. Kant és Schopenhauer különbséget tesz valóság~ és megismerési ~ között. Hegelnél az ~ a lényeg reflexióra irányulása. Heidegger mindenestől az alany (szubjektum) oldaláról határozza meg az ~ fogalmát: nem más, mint a szabadság, mely az ember örökös nyitottságában (az ittlét transzcendenciájában) tapasztalható meg. Az ittlét viszont túlmutat önmagán, magára a létre. Az ~ tehát végső soron a lét időben-térben zajló kinyilatkoztatása. - 2. pénzügyi fogalom. →alapítvány, →katolikus alapok Cs.I.

LThK IV:1246.

Alap, Fejér m.: plébánia a székesfehérvári egyhm. sárbogárdi esp. ker-ében. - 1280: Olup. Tp-át 1332 e. Szt Mihály tiszt. sztelték. A törökök 1526 u. elfoglalták. 1860: alapították újra. Mai Szt Imre tp-át 1865: építették. Harangjait 1920: 70 és 42 cm átm. Szlezák László öntötte. Org-ját (2/11 m/r, op. 1293) 1945: az →Angster gyár készítette. - Plébánosai: 1860: Reitmann Vencel, 1894: Kolonics Károly, 1895: Berton Ferenc, 1897: Aczél Lajos, 1898: Látics György, 1908: Kekk Ernő, 1909: Szabó Gyula, 1930: Jády László, 1934: Lantos István, 1943: Kovács Jenő, 1967: Sebestyén Imre, 1986: Kispál György. 1992-től Sárbogárd látja el. - Lakói 1840: 1117 r.k., 47 ev., 197 ref., 50 izr., össz. 1411; 1910: 2324 r.k., 27 ev., 377 ref., 1 unit., 73 egyéb vall., össz. 2802; 1940: 2781 r.k., 1 g.kel., 23 ev., 325 ref., 22 izr., össz. 3152; 1944/45: →malenkij robotra hurcoltak 17 ffit, 6 nőt; 1948: 3000 rk., össz. 3200 (8 tanerős r.k., ált. isk-ban 512 tanuló); 1983: 1900 r.k., össz. 2445; 1990: 2273. - 2000. XI: ~hoz tartozik az 1402. sz. Szt Imre cserkészcsapat. Kispál György

MEN:98. - SZJN 1977:193. - Györffy II:345. - PP 1982. - SZÜN 2001:185.