Magyar Katolikus Lexikon > A > áldozó


áldozó: 1. aki →áldozatot mutat be. - 2. aki az Eucharisztiát magához veszi. Minden megkeresztelt ember lehet, akit a jog el nem tilt ettől (912.k.). Kat. →áldoztatónak nem szabad megáldoztatnia a nem kat. ker-eket (844.k. 1.§), kivéve a 844.k. 3-4.§ szerinti esetekben. El vannak tiltva az →áldozástól a kinyilvánított v. kiszabott →kiközösítéssel v. →egyházi tilalommal sújtottak (vö. 1331-1332.k.), valamint azok, akik nyilvánvaló, súlyos bűnben makacsul kitartanak (915.k.). Így nem áldozhatnak az egyh. színe előtt nem érvényes, egyébként azonban nyilvánosan házasságnak számító kapcsolatban élők. II. János Pál p. a hagyományos fegyelem fenntartását ezen a téren azzal indokolja, hogy az ilyen hívők állapota és életkörülményei objektíven ellentmondanak annak a Krisztus és Egyháza közötti szeretetnek, amelyet az Euch. jelez és megvalósít, továbbá hogy ezeknek a kat-oknak a sztáldozáshoz bocsátása tévedést és zavart támasztana, mert a hívők azt gondolhatnák, hogy a házasság felbontható. Azok sem járulhatnak sztáldozáshoz, akik szabadkőműves szervezet tagjai, mivel ezeknek a szervezeteknek az elvei összeegyeztethetetlenek az Egyh. tanításával (AAS 1984:300). Aki tudatában van súlyos bűnének, csak sztségi gyónás után áldozhat. Úgy járulni sztáldozáshoz, hogy valaki csupán a tökéletes bánat útján szabadult meg súlyos bűnétől, csak súlyos okból szabad (916.k.). A tökéletes bánat magában foglalja a mielőbbi gyónás szándékát is. - A hívők sztmisén részt vehetnek és sztáldozáshoz járulhatnak bármely kat. →rítus szerint (923.k., vö. 844.k.). E.P.

Erdő 1991:359.