Magyar Katolikus Lexikon > Ö > őrnagy


őrnagy: 1. az →Őrség nemesi területének elöljárója. Ez V. István (ur. 1270-72) a monorósdi (mogyorósdi?) őrállóknak 1270: adott okl-éből tudható: az ~ (v. ispán) alárendeltjeit őrállóknak nevezték. Ő volt a feje az őrségi 18 közs. által választott 12 esküdtnek, akik az ~gyal együtt képezték az őrségi bírósági és közigazg. hatóságot. Az ~ évenként, tiszti járulékként, 1-1 helytől (szertől): 1 ludat, 4 tyúkot, 1 birkát, 20 kenyeret, 1 akó sört és 5 köböl gabonát kapott. Ha utazott, csak ellátást igényelhetett, adót nem szedhetett, helyettest nem tarthatott, de ha távol volt, egy őrálló látta el az ~ feladatait. Csak közvetlen kir. parancsra tartozott népével hadba vonulni. Ha alárendeltjeivel pereskedett, ő nem bíráskodhatott, ügyét Vas vm. alispánja elé tartozott vinni. - Két, ovális alakú pecsétje volt: nagypecsét, közepén Szt Péter ap. kulcsokkal; kispecsét, közepén egyik körmében kardot, a másikban zászlót tartó sas; körirata: Speculari terre - de Orsigh ('Őrség földje vigyázóinak pecsétje'). - 2. katonai rangfokozat: a törzstiszti/főtiszti kar kezdő (egycsillagos) rangja. 88

Vas vm. 1898:395.