Magyar Katolikus Lexikon > Z > Zaránd vármegye


Zaránd vármegye (lat. Comitatus Zarándiensis), 1009 k.–1876. dec. 31: közigazgatási terület a Magyar Királyságban, a Tiszántúlon, a Magyar Alföld és Erdély határvidékén (a 16–19: sz: a →Részeken), a Fehér-Körös vízgyűjtő területén. – É-on →Bihar vármegye, K- en →Torda vármegye és →Fehér (Alsó-Fehér) vármegye, D-en →Hunyad vármegye és →Arad vármegye, Ny-on →Csanád vármegye és →Békés vármegye határolta (a kk-ban néha Békés vm-hez számították). A →honfoglaláskor földjét Velek foglalta el, aki a Fehér-Körös és a Csiger-patak találkozásánál Zaránd várát alapította. Birtokuk volt itt a m. igriceknek (regemondóknak), amit az Igricverse helynév őrzött meg. Ter-e az államszervezés idején, 1009: az egri ppség joghatósága alá tartozott. Győrffy György (1917–2000) tört.írónk szerint I. (Szt) István (ur. 997–1038) 48 legrégibb, áll- és egyh-alapításkori vm-éinek egyike. Névadója a helynevekből következtethetően Koppány apja Zerénd; ~ben 2 Zerénd közs. is volt, a szomszédos Bihar vm-ben is van egy Zaránd, annak közelében egy Koppány nevű patak. ~t azon ter-en szervezték, amely a Fehér- és Fekete-Körös közét foglalta el, amelyet Körösköz, ill. Kis-Körösköz néven említettek. Hosszan nyúlt el K-ről–Ny-nak Bihar és Arad vm. között a Fehér-Körös vízvidékén, határa kezdettől e folyó vizválasztó vonala is. A kora Árpád-korban a bihari ispánság része. Első ispánja is Zaránd lehetett, nagybirtokos volt a Velek, középbirtokos a Becs-Gergely-nemzetség. Az egyházi tizedek mellé a kir-ok vámjövedelmeket ajándékoztak. Imre (ur. 1196–1204) kir. 1198: vsz. I. (Szt) László (ur. 1077–95) sirjának meglátogatásakor a régi birtokában megerősitett váradi püspökséget új adományként Bihar, ~, Újvár, Heves, és Békés vm. vámjának 2/3 ill. 1/3 részével gazdagította. Bihar, Békés s ~ vm vámjait a 13. sz. 2. felében még birták, mert →Lodomér pp. 1273-iki levele nem említette a kétséges birtokok között. 1278. V–VI: a 7 vm. váradi gyűlésén, amely után IV. (Kun) László (ur. 1272–90) lefejeztette a lázadó Geregye nb. Gregent, ~ képviselői is részt vettek. – III. András (ur. 1290–1301) idején a békési, zarándi sőt bihari vámokat is idegenek szerezték meg, utóbbiakat I. (Anjou) Károly Róbert (ur. 1307–42) adta vissza, ha nem is tartósan a ppségnek. Földje vsz. 1317: a Borsák bukásakor került ismét kir, tulajdonba, ispánja a legnagyobb, világosvári uradalmának várnagya. – Nemesi vm-vé a 14. sz. első felére alakult, első önálló vmi okl-t 1343: adta ki. I. (Nagy) Lajos (ur. 1342–82) az időközben elvesztett vámok utolsó harmadát is a váradi ppségnek ajándékozta, de azok csak rövid időre tudták megtartani. A Balkánról a D-Kárpátok völgyeiben települt vlachok a 14. sz. 2. felében szivárogtak Arad vm-be és ~be. 1387-ig Pankota és Dézna vára kir-i birtok volt, 1387–1426: kisebb megszakítással főispánja a temesi ispán. – A tör. hadjáratoktól veszélyeztetett Mo. alsó részei között említették, melynek fogalmába a Temesköz vm-i (Arad, Csanád, Keve, Krassó, Temes, Torontál), a Bácska (Bács, Bodrog és Csongrád), valamint a D-Tiszántúl 3 vm-je (Békés, Bihar és Zaránd) tartoztak. (Luxembugi) Zsigmond (ur. 1396–1437) 1433: a tör. elleni kb 77.000 fős lovashad szevezéskor ~ a határos vm-ktől tervezett katonai létszámokat összehasonlítva a népesebb/gazdagabb vm-k közé tartozott. A váradi pp 1 bandérium 500 lovas; Bihar, Csanád és ~ dandára 300–300 lovas; csanádi pp és Békés vm 200–200 lovas, Arad vm. dandára100 lovas. Ekkor Arad, Békés, Bihar, Csanád, Csongrád, Külső-Szolnok, Temes és ~ vm-t a tiszai vm-k közé sorolták. 1439: Habsburg Albert (ur. 1437–39) Brankovics György († 1456) szerb despotának adományozta Világosvárt, aki 1444. VII. 3: örökbirtok szerződésében, 93.000 aranyforint értékben, átengedte Hunyadi Jánosnak és fiainak, Lászlónak és Mátyásnak, a 110 zaránd- és arad vmi községből álló világosvári uradalmat, melynek bitokába 1445. IV. 12: Hunyadi Jánost beiktatták. Ekkor már ~ 2 elkülönülő ter-én a hegyvidéken a beszivárgott, nomadizáló vlachok kenézségei (kiknek vajdái a temesi grófokól függtek) és a síkságon terjedelmes kir-i uradalmak alakultak. Székhelye ekkor Ny-i végén, a Békés és Zaránd vm. határán Gyula vára és városa. Gyula városát a kk-ban egy részével Zaránd, a másikkal Békés vm-hez számították. – Várai: Desznye (1318 e.), Egregy (1406), Meszt (1477), Pankota (1318), Simánd (1469), [Gyula]Varsány (1456 után?), Világosvár (1318 e.) – Városai: Altenburg (v. Cibebánya, v. Keresbánya), Galsa, Gyula (Békésben is említve), Kisbánya, Medvepataka, Meszt, Nagybánya (Körösbányától D-re! nem azonos a szatmárival!), Pankota, Simánd, Siri. 435 falu s más helység. A Fehér-Körös-forrásvidékén Keresbánya (Körösbánya), mely a földesúri bányavárosok közé tartozott (1744– a vm. székhelye is). A 7 városát és 435 helységét összesen 164 birtokos uralta. Egyh. birtokosai: az aradi kápt. 7, az egri pp. 4, a váradi pp kb. 14, a váradi székeskápt. 3 helységben brtokolt. – 1479: ~ is a fenyegetett D-Mo. 15 vm-jének védelmére szervezett az alsó részek főkapitánysága alá tartozott. 1494–95: a kincstári bevételekről és kiadásokról →Ernuszt Zsigmond kincstartó pécsi pp. készített számadása szerint ~ben 441 helységben, 4674 porta volt (helységenkénti portaátlag 10,6; Mo. kb. 250.000 adózó portáján 12,96), ekkor még a sűrűn lakott, a gazdag vm-khez tartozott. A 15. sz: össz. 26 oláh lakosságú faluját ismerjük (~ falvainak 5,9 %-a), legtöbbjük századvégi telepítésű. – A parasztháborúban, 1514. V. 28: a nagylaki csata után végezték ki a parasztok a hatalmaskodó ~i földesurat, Ravaszdy Pétert. Egyik csapatuk bevette Világosvárat, Körösbánya környékén portyáztak. Simándon Brandenburgi György őrgr. jobbágyai csatlakoztak hozzájuk, VI. elején Gyula várát ostromolták sikertelenül. – A parasztok leverése után a résztvevő falvak népét kártérítésre kötelezték. 1525: Körösbánya, Abrudbánya, Zalatna bányapolgáraival Kisbánya (amit a 18. sz. óta neveztek oláhul Boicának) megbizottai Abrudbányán bányatörvényszéket ültek. – 1551–52: a Temesköz tör. hódoltság lett, Lippa védői által sorsára hagyott várat és várost 1552. VII. 30: szállták meg a tör-ök. Védműveit helyreállították, s itt rendezték be az Arad és ~k ter-éből kihasított, terjedelmes lippai szandzsák székhelyét. 1552: lippai bég még Araddal szemben, a Maros balpartjának mocsarai közt a környék népével fölépíttette az aradi várat, melyből a pasa Arad és ~t hódoltatta. VII: Arad alól Váradra tartván útközben VIII. 6-ig ~ valamennyi várát elfoglalta, Bihar vm-t pusztítva IX. 29: érkezett meg elővédével Várad alá, ahonnan visszavonult. ~ből csak a legkeletibb, ekkor már főként oláhok lakta települések maradtak meg a hódoltság határán. – 1556: ~ nemessége jelen volt XI. 25: a kolozsvári ogy-en, ez évben jelentősebb várai Szapolyai János Zsigmond fejed. (ur. 1556–71) birtokába kerültek. Az 1552. és az 1561. ~i adókv-ben a váradi ppségnek birtoka volt ~ben: Nádas, Kamona, Borzova, Felső-, Baran-, Alsó-Ménes, Szihatom, Swljowcza, Tekeres-Chig, Alsó-Berezthwr (és az érthetetlenségig eltorzitott nevekkel Hodos, Alsó-, Felső-Tillód, Técsa, Szlatina, Alsó-, Felső-, Közép-Tenczegi; Berlengnya, Vasatikeha). 1544. VIII. 1: a tordai ogy-en a tiszántúli vm-k közül Arad, Békés, Csanád és ~ az erdélyi vm-kel együtt jelent meg, remélve, hogy elháríthatja a szultán védelme alatt álló Erdély jóvoltából a további hódoltatást; ez időtől kezdődött Mo–Erdély határvidéke falvainak, várainak szorosabb kapcsolata a fejedelemséggel (1538 u. →Részek); az erdélyi ogy-ekre 2 követet küldött. 1565: Pankotát Bethlen Gergely elfoglalta, majd a megegyezést teljesítve átadta a tör-nek. 1586–1695: ~ nagyobbik, Ny-i része a tör-nek hódolt, a K-i harmada a Részekhez tartozott. – 1600 elején Mihály vajda (1599–1600) követe Székely Mihály révén Habsburg Rudolftól (ur. 1576–1608) örökbirtokként kívánta Erdélyt, Havasalföldet és Moldvát, az Erdélyhez kapcsolt Bihar, Közép-Szolnok, Kraszna, ~ és Máramaros vm-ket Várad és Huszt városokkal együtt, azonkívül Erdélyben Görgényt, Gyalut, Vécset és Fogarast, családi birtokként Husztot és Kővárt, főként a temesi tart-t és előre mindazt, amit majd a tör-től sikerül elfoglalnia; címe és pénzsegélye ugyanaz legyen, mint az, amelyet Rudolf kir. Báthory Zsigmond erdélyi fejed-nek (ur. 1596–99, 1601–02) biztosított, háború idején ezenfelül 20.000 fegyveresnek való zsoldot kapjon; az ő tudta nélkül a cs. a tör-kel ne alkudozzék s a megkötendő békébe őt is befoglalják, ha a tör. őt tart-aiból kiűzné. [A hamarosan megöletett vajda igényelte ter-et kapta meg 1920: Románia a →trianoni békével]. – 1687: a balázsfalvi szerződés a Részeket adózás szempontjából, 1693: az Alvinci resolutio teljesen visszacsatolta Mo-hoz; az erdélyi rendek ebbe nem nyugodtak bele, az udvar ezt pol. megosztásra, ellentétek szítására használta. Az fejed-ség utolsó időszakában a Ny-i határvidéken az adózó porták száma: Biharban 11.500; Közép-Szolnokban 1300; Krasznában 700; ~on 700; Máramarosban 800; a temesi ker. maradványain 1500. Az 1690 u. az Erdélyhez a 16. sz-tól kapcsolódott mo-i ter-ek visszakerültek Mo-hoz, bár ~ közigazg. ügyeit a Gubernium fölügyelte. Erdély É-i és Ny-i határa 1733-ig bizonytalan és vitatott maradt. – 1703. IX. 19: az erdélyi kuruc sereg Brádnál legyőzte a Száva Mihály br. zarándi főispán vezette vmi hadat. Száva ezután csatlakozott a kurucokhoz, az 1704 őszi (csonkán megmaradt) összeírás szerint az erdélyi kuruc seregben ~ből 108 fővel (45 lóval, 84 karddal és pallossal, 92 puskával) szolgáló vmi csapatot vezette, a lovasok között 4, a gyalogosok között 18 (családi és keresztvevük alapján) oláh v. ném. lehetett. A Rákóczi szabharc alatt I. (Habsburg) József (ur. 1705–11) két, 1709: kiadott rendelete Máramaros, Közép-Szolnok, Kraszna, ~ vm-ket és Kővár vidékét adó- és pénzügyi szempontból a Gubernium, katonai és közigazg. ügyekben a m. kormányszékek illetékességi körébe utalta. – Az 1715: 92. tc. Pozsega, Verőce, Valkó, Szerém, Arad, Békés, Csanád, Csongrád, Szörény, Torontál és Zaránd vm. Mo-hoz visszacsatolását rendelte el. Az 1722. X. 8. és az 1723. III. 19: ogy-i fölterjesztésben Valkót és Verőcét mo-i vm-nek írták. Az 1715. törv. végrehajtását az 1723: 20. és az 1729: 7. törv. sürgette. 1722: a Gubernium beszámolt a kir-nak arról, hogy a Bánságból, Bihar- ~ és Arad vm-ből nem engedik vissza az oda települt erdélyi jobbágyokat. 1724: az ogy. is a Mo-ra szökött jobbágyok visszatartását sérelmezte, s 1725 és 1726: is, amikor a marhavész miatt a nép kihajtotta állatait Erdélyből s maga is ment velük. – III. (Habsburg) Károly (ur. 1711–40) az 1732. XII. 31: rendeletével Arad és Máramaros vm-t (melyek Mo-nak adóztak, de Erdélyből kormányoztattak), s felerészben ~t Mo-hoz, Kraszna és Közép-Szolnok vm-t s a Kővár-vidéket ~ másik, Erdély felöli részével Erdélyhez csatolta. Ezt az erdélyi rendek 1733. II. 16: a nagyszebeni ogy-en törv-be iktatták. Az 1741: XVIII. tc. ~ Ny-i részét, 150 településsel 1744. IX. 22: Arad vm-hez csatolta. – 1759: Sofronie kalugyer (ort. szerz.) g. kat-ok elleni mozgalma leszereléseként Buccow erdélyi főhadiparancsnok elrendelte az egyesült, ill. ort. egyhk-ek és javaik szétválasztását; eredménye: 25.164 unitus és 126.652 ort. családfő. – 1770: ~ben az összeíráskor 20 olyan családot találtak, akinek a nemessége kétséges volt. – II. József (ur. 1780–90) rendelete 1783. I. 26. (XI. 26) Erdélyt és a Részeket 10, ill. 1784. VII. 3: 11 megyére osztotta, ~t Hunyad m-be sorolták. 1785–86: népszámlálást tartottak, amit az oláhok propagandistái az úrbéri terhek alóli fölszabadításként hirdettek. 1785–87: az Arad m-be osztott ~i zarándi járás 2 mezővárosa, 31 közs-e, 6 pusztája 6149 házában, 6902 családban 41.138 fő élt; ebből 67 pap, 79 nemes, 1 tisztviselő, 18 polgár, 4115 paraszt, 3294 polgár és paraszt örököse, 5434 zsellér, 13 szabadságolt katona, 885 egyéb, 7448 17é. aluli fiú. A zalatnai kincstári uradalom óriási, összefüggő magas hegyvidéki erdőterületein a szórtan települt falvak, az adóösszeírás elől, népességük jó részét eltitkolták. A fejed. idején fejenkét 1 vadbőrt, utóbb pézt, 1770: mindössze 5859 ft-ot fizettek. 1772: egy följelentett adótitkolás vizsgálata után, 1775: az uradalom adóját 14.769 ft 12 krajcárra emelték és beltiltották a pálinkafőzést. 1778–: az adók elleni panaszaik eredménytelenek maradtak. 1782. V. 24: a topánfalvi vásáron az örmény italmésérési regálebérlők és az oláhok a pálinka-árusítás miatt összecsaptak; az oláhok hordók fenekét kiütötték. Az úriszék több oláhot 50–100 botütésre, 3 hónaptól 2 é. börtönre, 5 vezetőt halálra ítélt. Horea [Vasile Nicula] (1730–1785) és Closca Bécsbe vitte panaszukat, eredménytelenül. II. József 1784. IV: erdélyi útján a halálos ítéletet fölfüggesztette. Horea cimboráival azt terjesztette, hogy a cs. az oláh parasztokat a jobbágyszolgáltatás alól fölszabadítva katonává akarja tenni, X. 28: a brádi vásáron gyűlésre hívott. 1784. X. 31: Nyírfalván (Körösnyíresen, oláhul Mesztákonban) 5–600 fővel tartott gyűlésen Crisan bejelentette, hogy őket a cs. fölszabadította, menjenek Gyulafehérvárra, ahol fegyvert kapnak, s a helyi pópával föleskette őket Horeára. A fölizgatott tömeg Káposztafalvára (Kurétyre) ment, ahol sokan csatlakoztak hozzájuk. Hollaki István ~ alispánja, Gál Mihály és Naláczi Farkas szolgabírákat néhány hajdúval Káposztafalvára küldte a főlázítók elfogására. Crisant el is fogták, de a nép kiszabadította, XI. 1: a szolgabírákat s a hajdúkat agyonverték. XI. 2: a tömeg Körösfalvára (Kriscsórba) ment, s ott a földesúri családot, Jancsó ref. lelkészt nejével és 2 leányát, Pakot Mihály szolgabírót, össz. 18 m-t, agyonvert; ezzel megkezdték ~ m-jainak XII. 25-ig tartott kiirtását. Aznap du. a gyilkosok átmentek Brádba, ahol a Brády és Nemes családot, össz. 13 m-t megöltek. XI. 3: egy oláh csoport Nagyribicén (Ribicsórán) 42,, a másik Mihályfalván (Felső-Fehér vm.) legalább 30 m-t mészárolt le. ~ben még 9 helységben m-okat gyilkoltak, raboltak és fosztogattak, Horea ajánlása szerint: "öljétek válogatás nélkül azokat a magyarokat, akik nem hajlandók oláh hitre térni". XI. 4: átmentek Hunyad vm-be, útjukban a kastélyokat, nemesi udvarházakat, kat. és ref. tp-okat az elfogott lakóikkal együtt elpusztították. A Maros mindkét partján rövidesen 80 helységben 232 nemesi udvarház hevert romban. Schultz cs-i alezredes félszázad székely huszárral a kb. 30.000-re szaporodott lázadókkal tárgyalni kezdett. Vezérük Horea ezen fölbuzdulva, XI. 10: fölszólította Hunyad vm-t: nemesei térjenek át a g. kel. hitre, mondjanak le jogaikról, javaikban a parasztokkal osztozzanak, főkapitányul ismerjék el őt; a kir-i épületeket és a kőrösbányai áll. pénztárt kiraboltatta, a pénz egy részét a nép között szétosztatta. A katonaság csak XI. 17: avatkozott be, egy csapatot szétugrasztott, 37 parasztot kivégeztetett. A Kaján völgyén előrenyomuló Kray Pál (1735–1804) és Sztojanics cs. alezredes, az Ompoly völgyén Abrudbánya és Topánfalva felé támadókat Schultz alezredes vezette. Kray XII. 7: Blezsénynél szétverte Crisan seregét, a zalatnai uradalom lázadóit XII. 11: Topánfalvánál (Alsó-Fehér vm.) Schultz tüzérségi tüze szórta szét; a lázadók legnagyobb része elfogadta a fölkínált bűnbocsánatot, az oláh tábor néhány nap múlva föloszlott. XII. 27: Horeát és Closcát 300 arany vérdíjért nagyaranyosi oláhok segítségével Kray katonái fogták el; mindkettőt 1785. II 28: Gyulafehérvárt kerékbe törték, Crisan a börtönben bocskorszíjával fölakasztotta magát. Az oláh lázadók több mint 80 falut, kb. 250 nemesi kúriát és kb. 4000 m-t pusztítottak el, az oláhok közül meghalt kb. 1500 fő. – 1790: II. József halála után ~ önkormányzatát visszakapta. 1809: ~ben 3165 jobbágytelket írtak össze. 1829: 54 pap (6 r. k., 46 g. kel., 16 prot.), 670 nemes, 45 tisztviselő (honorácior), 34.183 paraszt össz. 34.950 fő lakta. Kőváry László (1819–1907) szerint 1843: ~ össz. 10 isk-jában (1 r. k., 5 g. kel., 4 prot.,) 79 gyermeket tanítottak. 1846: 2 mezővárosa és 102 faluja volt. – Az 1848: 4. tc. foganatosította az udvar által szabotált 1836: 26. tc végrehajtását, Kraszna, Közép-Szolnok és Zaránd vm-t, a Kővár vidéket és Zilah városát visszacsatolta Mo-hoz. 1848. IV. 21: Bánffy János gr-ot, VII. 2: ifj. Bethlen Gábort nevezték ki ~ főispánjának. Ogy-i képviselői 1848. VI.–1849. VIII: Batternay Imre (brádi), Dobolyi Károly (halmágyi) lettek. IV. 23: az 1848. 6. tc. rendelkezésére az 1836-os törv-t azonnal végrehajtva, a Részeket visszacsatolták Mo-hoz. Amikor J. Jellasic br. (1801–1859) horvát bán IX. 11: betörésének támogatására a kamarilla a nemzetiségeket mozgósította a m-ok ellen, a határőrezredek védelmében az oláhok hozzákezdtek Dákó Románia megszervezéséhez. Erdélyt számmal és névvel jelezve 22 prefekturára [megyére] osztották. A prefektura átlag 100 közs-et foglalt magában, 10 tribunatus-ra [járásra] oszlott; a prefektura élén prefektussal [kormányzóval], alatta egy prefekt és egy alprefekt, ez volt a közp. vezetés. Minden prefektura 1–1 legiót (10–12.000 katonát) volt köteles kiállítani. Az oláh többségű Alsó-Fehér, Fogaras, Küküllő, Hunyad és ~ vm-kben megkísérelték a prefektura-uralom bevezetését. VII. 18: a DMo-i vm-kbe – ~be is, a helyi szerbek támogatására a Szerbiából, Boszniából beszivárgott rác martalócok ellen bevezették a rögtönítélő haditörvényszékek bíráskodását. X: az aradi ulánusok ~i falvakat szálltak meg, a főként m. nemzetőrséget lefegyverezték, az ezt kihasználó oláhok pópáik vezérletével kegyetlenkedve rabolni kezdtek. 12 falut fölszólítottak, hogy keljenek föl „az ellenséges magyarok ellen, akik bennünket kiirtani és Ferdinánd császár birodalmát botrányul tétetni akarják". X. 15 k. Riedl cs-i őrnagy 2–2 század gyalogossal ill. huszárral és kb. 8000 oláh lázadóval tört be Erdély felől Arad vm-be. XI. 20: Gál László (1810–1850) őrnagy nemzetőreivel a Maros völgyében eléje ment, s miután Riedl előle ~be kitért, Kőrösbányáig utána nyomult, közben A. Jancunak (1824–1872) a Mogura hegységben levő néhány ezer oláh lázadóját szétszórta. 3 hetes hadjárattal Arad, ~ és É-Temes vm-ből a lázadókat időlegesen kiűzte. X. 25: Tehénfalván (Vákán), a körösbányai oláh lelkész társaságában menekülő Brády család 14 tagját Buteanu prefektus oláhjai lemészárolták, csecsemőjüket élve szülei sírjába dobták. – 1849. IV. 3: kászonimpérfalvi Csutak Kálmán (1820–96) zarándi különítményével Lunkojnál egy oláh csapatot (annak kb. 100 fős veszteséget okozva) Kisbányáig (Boicáig) kergetett. IV. 4: Buteanu prefekt egyik, Mihályfalva és Bucsesd között elsáncolt csapatát rohanta meg, az oláhok kb. 100 halottat, 200 marhát és 4 harangot hátrahagyva Abrudbányáig futottak. IV. 9: Brádnál Csutak 2600 nemzetőrrel és 5 ágyúval megszalasztotta Jancu kb. 5000 lázadóját, s közülük kb. 500-at elfogott. Kossuth békeajánlatát Dragos Brádról IV. 19: írt levelében közölte Buteanu és Jancu prefektekkel, akikkel IV. 25: Mihályfalván (Körösmihályfalva, Mihalény, Mihaileni) tanácskoztak. A tájékozatlan, IV: ~be Csutak helyére küldött Hatvani Imre (1818–56), szabadcsapatának V. 6: önkényes bevonulása Abrudbányára, seregrészének V. 8: Verespatakra (ennek vezetőjét az úton lesből lelőtték), a békekísérletet megszakította; Hatvani seregét V. 17–18: szétverték, e városok magyarjait (kb. 3000 főt) s a brádi ref. gyülekezet nagy részét az oláh lázadók lemészárolták; Hatvani Zarándon fölakasztatta Buteanut. VI. 9: Nagyhalmágynál Csanády István őrn. († 1876) 2.000 fős szabadcsapatával öszecsapott Jancu, 4000 emberével; veszteségünk 15 sebesült, az oláhoké kb. 100 halott. ~ban a szabharc végére a mságot kipusztították. – A Bach-korszak a Részek törvényhatóságait az Erdélyi Nagyfejedelemségbe kebelezte, 1850: mint a gyulafehérvári ker. kőrösbányai körzetét (brádi, körösbányai, nagyhalmágyi alkörzetét és Körösbánya várost) igazgatta. – 1850: az erdélyi népszámláláskor a brádi alkörzet 31 közs. 5406 házában, 5850 lakásában, össz. 22.846 fő élt; ebből 115 m., 21.439 oláh, 568 ném., 665 cigány, 7 örmény, 7 zsidó, 6 egyéb; 672 r. k.; 51 g. kat.; 22.030 g. kel.; 40 ref.; 7 ev.; 7 izr.; 336 ló, 8012 szarvasmarha. Az alkörzet 31 közs-e közül Boicán 56, Brádon 9, Kalamanesten,és Szkrosfán 1–1, Kristyorban 32, Rudán 16 (össz.115 m). – A körösbányai alkörzet 34 települése 3081 házában, 3816 lakásában, 15.198 fő élt; ebből 165 m., 14.612 oláh, 50 ném., 357 cigány, 1 örmény, 14 egyéb; 101 r. k., 203 g. kat., 14.761 g. kel., 134 ev.; 407 ló; 8071 szarvasmarha [ebből ekkor egyetlen városa Körösbánya 136 házában, 121 lakásában, 457 fő élt; ebből 159 (34,8 %) m., 249 (54,5 %) oláh, 44 (9,6 %) ném., 1 cigány, 1 örmény, 11 egyéb; 92 (20,1 %) r. k.; 203 (44,4 %) g. kat.; 42 (9,2 %) g. kel.; 128 (28 %) ev.; 11 ló; 189 szarvasmarha] az alkörzet 34 települése közül Cebén 1, Körösbányán 159, Ribicén 5 (össz. 165 m-t). A nagyhalmágyi alkörzet 33 települése 2535 házában, 3543 lakásában, össz. 14.635 fő élt; ebből 50 m., 14.392 oláh, 66 ném., 169 cigány, 8 egyéb; 100 r. k.; 73 g. kat.; 14.486 g. kel.; 26 ev.; 674 ló; 5.861 szarvasmarha. A 33 települése között Acsucán 3, Guravoion 7, Nagyhalmágyon 27, Pleskucán 4, Tiszán 9, (össz. 50), a 3 körzete az 52.679 fős népességében 330 (0,0063%) m-t írtak össze. – A 3 körzetből Blessen 2331 lakójával a legnépesebb, Boica (1083 fővel), Brád (1734 fővel), Dupa Piatra (1747 fővel), Dzunku (1134 fővel), Rovina és Seser (1319 fővel), Stanissa (1071 fővel), Bulzestie (1684 fővel), Cebe (1229 fővel), Tomnatek (1056 fővel), Acsuva (1017 fővel) és Nagyhalmágy (1066 fővel) az ezer lakosnál népesebb falvai. – A Bach-korszak újabb ter-i átrendezésekor 1854–60: ~t a szászvárosi ker-be osztották. 1860: a Részek visszakerült Mo-hoz. 1869: a népszámláláskor ter. 1291 km², székhelye Nagyhalmágy. 3 járása 98 önálló és 1 kapcsolt közs-ében (99 településén) 63.382 fő élt; ebből 1356 (2,1 %) r. k., 759 (1,2 %) g. kat., 398 (0,6 %) ref., 22 ev., 9 unit., 60.639 (95,7 %) g. kel., 159 (0,3 %) izr., 40 egyéb. – A vármegyerendezéskor az 1876: 33. tc. ~t megszüntette, ter-ét úgy oszott föl Arad és Hunyad vm-k között, hogy a Fehér-Körös forrásvidékét, a brádi és körösbányai völgyrészeket Hunyad vm-be; a kőrösbányai járást (Baldovin, Birtin, Brotuna, Bulcsesd, Cebea, Dobróc, Grohót, Karács, Karásztó, Kazanesd, Kőrösbánya, Leanc, Lunka, Mestakon, Obersia, Prihogyest, Ribica, Ribicsóra, Riska, Riskulica, Steja, Tataresd, Ternáva, Tomesd, Tomnatek, Tyulesd, Újbaresd, Alsóváca, Felsőváca, Vaka, Valemare, Zsunk); a brádi járást (Blezseny, Boica, Brád, Bucsesd, Bukuresd, Cerecel, Dupapiatra, Hercegány, Kájanel, Kalamanesd, Kracsunesd, Kriscsor, Kuréty, Alsólunkoj, Felsőlunkoj, Mihelény, Ormindea, Pestyera, Podele, Potingány, Rovina, Ruda, Sicsuri, Szelistye, Szkrófa, Sztanizsa, Tresztia, Valcabrad, Zdrape); a halmágyi járásból Csungány, Prevalény, Bászárábászá, Strimba községeket és az elkülönülő nagyhalmágyi szakaszt Arad vm-be kebelezték: Acsuca, Acsuva, Banyesd, Bogyesd, Brusztur, Bugyesd, Csúcs, Csermusa, Kohesd, Dumbráva, Gross, Guravoj, Kishalmágy, Nagyhalmágy (~ utolsó székhelye) , Juonesdi, Krisztesti, Lazur, Leasza, Lestyora, Lungsora, Magulicsa, Mermesd, Ocs, Ocsisor, Pleskuca, Pojána, Pojenár, Rosztocs, Szirb, Talács, Ternavica, Tisza, Vidra, Vosdocs közs-eket (1877: 1. tc.). A újjászervezett Arad vm. ter-ének több mint fele eredetileg ~hez tartozott. A Részek/Partium elnevezés és annak 4 törvényhatósága a 1876: a vármegyerendezéssel tört-földr-i gyűjtőnévként élt tovább. – A zarándi ter. Mo-tól elszakítása, oláh megszállása 1919. IV. 17–23: a Vámospércs tájékán vívott ütközet után történt; 2000 fogoly és sok hadianyag esett zsákmányul.  88

Kőváry 1847. I:201. – Fényes V. – Kozma Pál: ~ földirati, statistikai és történeti leirása. Kolozsvár, 1848. – Kemény 1863:220. – Teleky Domonkos, gr.: A Hóra-támadás története. Pest, 1865. (2. kiad. 1869) – Bp. Szle (1866. 5-6. köt. Szilágyi Ferenc: A Hóra-világ Erdélyben 1–3. r.). – Szeremlei 1867. II:359. – Csutak Kálmán: Aradi fogságom alatt írt adatok az 1848/49. évi szab.harc különösen az Erdély havasai ellen vezetett hadjáratról. Pest, 1868. – Századok, 1874:287. (Pesty Frigyes: ~i alispánok 1478–1627) Bunyitay 1883. I:24. – Csánki 1890. I:718. (és Arad, Bihar, Békés és Hunyad vmben is!) – Márki Sándor: Arad és ~ 1558–1565. Bp., 1895. (Klny. Tört. Tár) – Kéry 1899:721. – Edelényi-Szabó 1928:664. (s.v. Arad vm.) – Endes 1935: 553. – Bánlaky 1–24. Bp., 1928–1942. – Mo. tört-i demográfiája. Mo. népessége a Honfoglalástól 1949-ig. Szerk. Kovacsics József. Bp., 1963. (Szabó István: Mo. népessége az 1330-as és az 1520-as évek között; Bakács István: A tör. hódoltság korának népessége; Pápai Béla: Mo. népe a feudalizmus megerősödése és bomlása idején 1711–1867; Thirring Lajos: Mo. népessége 1869–1949 között.) – Bartha–Fekete Nagy 1973:355. – Györffy György: István kir. és műve. Bp., 1983:209. – Az 1850. évi erdélyi népszámlálás. 2. jav. kiad. Bp., 1994:44. – II. Rákóczi Ferenc erdélyi hadserege. Bev. és jegyz. Magyari András. (Nagyvárad), 1994:572. (az egységek névjegyzékével és fegyverzetével) – Kleindel, Walter: Österreich Daten zur Geschichte und kultur. Wien, 1995. [a 16–20. sz-i részeket ford. Paulik Péter] – Bak Borbála: Mo. tört. topográfiája a honfoglalástól 1950-ig. Bp., 1997. – Kosztin Árpád: Magyarellenes román kegyetlenkedések Erdélyben. Bp., 2000. (L. a 7. sz, térképet)