villa (lat.): zöld környezetben, folyó- vagy tengerparton, igényesen, olykor művészi kivitelezéssel épített lakó- vagy üdülőház. – A szót az ókori rómaiak használták először (Kr. e. 5. sz.) a mezei birtokon (hortus) épített egyszerű, csak a gazdálkodáshoz szükséges, kis házra. Az ilyen ~ még a görög műveltség elterjedésének idején is ősi egyszerűséggel épült. A Szentírásban is ebben az értelemben szerepel: a tékozló fiút a gazda ~jába küldte a disznókat legeltetni (Lk 15,15); a kir. lakomára szóló meghívást elutasítók arra, hivatkoznak, hogy ~t vettek vidéken (Lk 14,18; Mt 22,5). – A 19–20. sz: zöld övezetben v. üdülőhelyen épített lakóház, palota. **